Haiku versek a szomorúságról

szomorúság az
ha kiszáradt fák fölött
sírnak a felhők

Fura ez a nap
anyám halkan tereget
ma sem énekel.

Esernyő alól
nézem szürkére festett
hangulatképem.

Hófehér csendben
fekete bánatokat
áztat a lelkem.

Szívem leégett
gyertyacsonk, szálló füstje
arcomon csorog.

magadra zárva
boldogtalanságoddal -
lelked dörömböl

Üres a manézs
homokja beitta rég
a bohóc könnyét

Mint frissen hullott
hótakaró, úgy lepi
szívem a bánat.

Szomorúság, mit
mosolyogva magunkba
zárunk örökre.

Lelkem hálóját
zord pók szövi sötét szív
köré szorosra.

Téli fák hívnak,
szélgyerekek kergetnek,
kőszívem lehúz...

Alvó tájon a
csüggedés gubbaszt. Rizsport
szitál rá a hold.

boldogságpatak
csobogásában síró
lelkem fürdetem

didergő lélek
készül a karácsonyra
könny a szemében

kérges tenyerek
reszkető ölbe hullva
tavaszt remélnek

Már épp sikerült
boldognak lennem, mikor
újra feltűntél.

sötét árnyakat
ringat a délután a
sápadt arcokon

reménycsónakban
evez át bánat vizén
kisiklott élet

Elcserélném a
lelkem "full extrás" búját
boldog életre...

Már hajlott hátú
Napraforgó a világ -
Magja könnyként hull.

Kitörni készül
mosoly mögé elrejtett
valóság - könny hull.

Sötét madárka
árnytollain csak vágya
csillan kék eget.

Az éjnek búját,
hajnal zsenge szépsége
gyűri zsákjába.

Esőcsepp koppan
ablakomon - akár a
könny lélekfalon.

Ősidők óta
markol bánatom, mintha
akarna engem.

Szemed sarkában
a fájó pillanatok
ki-ki buggyannak

Lelkem palástját
kifordította vad szél
kopott és lyukas...

Öreg diófám,
átölelem derekad.
Titkunk könnyeim.

színes ruhába
szövi szomorúságát
kerti árvácska

Leheletvékony
ködfátyol suhan, akár
szívemen a bú

messzi csillagok
fényétől ugyan miért
lennék boldogabb

bánathullámok
csiszolták szép fényesre
tengerzöld szemed

szemem könnyéből
születnek igazgyöngyök
bánatom láncán

Szempillám rezdült
s ezüst gyöngyök gurultak
szét a lelkemen.

Estezüstárnyú
fellegekkel lelkem bús
holdkaréjra ül.

reszkető gyerek-
rajzok fedik ajtómon
az öklöd nyomát