Haiku versek a szorongásról

Szorongásaim.
Centrumában; semmim sincs
amit elhiszek

szorongásaim
a levegőt sóhajjá
préselik össze

fáj a levegő.
ennél a semmi is jobb.
mindent akartam.

Mézes a madzag,
kidörzsöli az orrunk,
unjuk már nagyon.

Feketére fest
fákat, földeket az est,
a félsz nem ereszt.

egy riadt veréb
verdes a szívem helyén
kabátom foglya

Ha csak szorítod,
ne lepődj meg, ha végül
te roppansz össze.

Világodban a
legveszélyesebbek, a
saját démonok.

Tavaszt virágzó
szívünk mára izgága
aggodalom lett.

Apró mészházban
megbújik a sötétség...
Jó reggelt Remény!

Forró dróton jött
üzenet: késik az Ősz,
csak semmi pánik.

Ezernyi kétség
s félelem szorong bennem.
Szétfeszítenek.

Megmentődet is
lenyomod ahelyett hogy
úszni tanulnál.

a "nem tetszik" és
a "nem bírom" között szül
sikolyt a pánik

a lét szívében
fagy olvad - szorongásból
remény születik

szorongásokból
képzelt láncaid szemét
magad szorítod

utálom ahogy
engem meghatároznak
görcsös tetteim

szorongás épít
földszintes gondjaidra
emeleteket

szorongó ember
mindig talál magának
friss félnivalót

ajkaink némán
reszketnek fojtott belső
üvöltésünktől.