Haiku versek a télről

csillagként díszlett
sötét lovam homlokán
a sok hópehely

csak szépen lassan
osztja lapjait a tél
sokáig henyél

vadnyom a sárban
lópatanyomok között
a lovardában

Hol a segítség?
Jégbe zárt kiáltásként
Söpör végtelen.

egymást csipkedik
cinegék az etetőn
mag a földre hull

Csendes a város
Beleragadt a fagyba
Kétségbeesve.

Jeges szél suhan
Arcomba vág, mint a kés
Húsomig hatol.

Fehér hólepel
Jégcsipke mintázatát
Nap rajzolja át

Fehér fagyott táj
Oly csendes, szinte már fáj
Akár a magány.

télen lovazás
után meleg párkányán
ülni - de jó volt

tél szemében a
tavasz kacér leányzó
szerelmes kamasz

Moccanatlan csend,
öröklétet álmodik
hó - dunyha alatt.

Tar - karú fáknak
meztelen ágaira
Tél húz kesztyűket.

kis ház ablakán
varázslatos bokréta
jégvirágokból

Karácsonyharang
hangját öleli a szél
fehér palástban.

kutyahideg van
szúrós macskabajszokon
dérkunkor tanyáz

Az ág meghajlott
a havat osztó felhő
pelyhei alatt.

Télen azt mondtad,
nyáron majd visszajössz, de
lassan itt az ősz...

Kietlen télben
deres fákat simogat
kikelet - remény.

Nyári emlékek
táncolnak téli estén
kandallótűzben.

Meleg volt a tél:
általad melegedvén.
Most hideg a nyár.

A meztelen tél
zöld ruhát vett, viselt, majd
barnára cserélt.

téli jelenet
nélkül forog a film sok
műhó semmiért

fagyos fátyoltánc -
áttetsző meggyszirmokon
reszket az idő

talán hópehely
eltévedt madártoll hullt
hideg kezemre

hópelyhek hullnak
a hallgatag patakba
pillanat-lepkék

Őzikelábnyom
fázik a fagyott hóban,
olvadásra vár.

Vibrál a félhold,
Csillagok hunyorognak,
És te engem vársz...

Opál fehér csend
ólomízű súlyával
Rám nehezedett

Jöttödre roppan
a fehér est, mögötted
lépteid nyoma.

Telt keblű folyók,
álmodoznak megfagyva
az öröklétről.

Csipkeruhában
reszketve dideregnek
álomittas fák.

Halált hozó dalt
játszanak vad viharok
jégcsapcsengettyűn.

Fehér az erdő,
fákon súlyos a teher,
néhány ág törik...

fagyott rózsámon
apró gyémántgyöngy csillan
utolsó könnyem

Fák közt szél danál,
jég tükrében hold vacog,
s égre füst ered.