Haiku versek a télről

fagyba zárt ágak
dér hímezte szőttesén -
harkálycsőr kopog

Lustán burjánzó,
rideg csontvázak várják
lombálcájukat.

Lépéseimet,
fehér karjával a hó,
eltorlaszolja.

Északon sok szó
van a hóra. Elcsúszó
magyarnak még több.

málló vakolat
jégcsapba rejtett álmok -
romos ház falán

romos vár fala
csendtakaróba bújva -
deres gólyahír

bodros szoknyában
szürke felhők táncoltak
se eső se hó

jégcsapok lógnak
fönn házunk csatornáján
Demoklész kardja

Apró harangok
rázzák fel a téli csend,
még álmos lelkét.

pirkadó madár
ágak olvadó selymén
szerelem dalol

havas fenyők közt
kis csodák bújócskáznak -
fagyos ág reccsen

téli éjszakán
egy havas kucsma ballag
randi a holddal

Minden hópihe
takaró akar lenni
nagyot álmodik.

száguldó vonat
hóborította fák közt -
megáll az idő

hópelyhek szállnak
nyári csókok lábnyomán
csizmák taposnak

Gyémántcsillámként
ragyog holdnak ezüstje,
friss hópaplanon.

fényhomály csend hív
s hajnal ködsivatagján
végtelenbe lépsz...

jéghártya csillám
vízparti fatörzs árnyán -
csillagszórós ék

Ellep a fehér,
Reped a karcos, kék jég,
És belép a tél.

Jégtüskés ágak -
Tél szögesdrótja mögött
fagy-világba zár...

didereg a tó
tetejére a szél fúj
havas ráncokat

Padlás sarkain
rejtett királyi jég-ék -
Kristály pókháló

Ínyenc zúzmara
őszi kertet kandíroz -
télre csemege

Meleg kandalló
előtt szorosan ülünk.
Télben szeretet.

narancs-vörös táj...
két falevél csókjában
aláhull az ősz

Téli kék égen
kopasz nyárfák terelik
képzeletemet.

Deres ág éke,
Hideg napsugár útnak
jégtüske fénye.

Mozdulatlan táj
Dermedt kismadár égbe
Nyúló kopasz fán

Ködös téli táj.
Zúzmarás fagyott ágon
szarka csipeget.

Sötét éjt fehér
Hópihék pettyeznek át
Mesésen szépre

kopár csend lepi
kietlen fehér a táj
nézem: jössz-e már?

szekérkeréknyi
holddal víz tükrére fagy
pillantásom is

Tegnap még hó hullt
ma kiöntött a Duna.
Tavasz a télben

ónszín fejfedőt
öltött magára a táj
szomorú asszony

szél zúgásán túl
zord időnek dallamát
varjak károgják

Ahol igazi
az érzés, ott életre
kel az ünnep is.