Haiku versek a télről

forró teagőz
olvasztja ember lelkét
múlik már a tél

Most, januárban
virágzik a mandula,
Janus arcú tél...

Felejtés hava,
emlékek nélküli fák
álmodnak újra.

Ágak közt sarló
fagyos égen szakadás
vékony Hold figyel

pár melengető
sugarától könnyeznek
a jégvirágok

tél szépségét nem
vitatom, de hiányzik
egy kis madárdal

"Porcukros dombon
fehér fátyolos fenyő:
téllel frigyre lép."

Telihold téli,
tört fényében, magányba
fagyott a lelkem.

didergek rideg
télben - lelkem lent délen
madarakkal száll

Rideg őszülés
Hajadra a kor, a tél
tájra hoz múlást.

Fagyos szél fűzi
versbe lelkem hangjait -
darvak vonulnak.

Időtlenül állsz,
mégis őszül már fejed
fehér Fuji-san.

Megreszket a tél.
Varjú-fekete az éj.
Pihen a róna.

Monokróm tájak.
Arcomra fagyott mosolyt-
teám olvasztja.

Pókhálót sző az
éji fagy. Tekintetem
belehull. Ráfagy.

Télvíz idején
elárvult levél remeg,
hullana - nem mer.

télnek idején
láthatod majd a lelked-
minden sóhajban

Belezajongott
hófehér csendességbe
a süvítő szél.

Jégcsap orgonál.
Imára hív a harang.
Hócsendes az est.

Fagyott most a csend.
Köd felhőköpönyegén
áttáncol a tél.

Pislákol a láng.
Elhidegül a világ.
Fészket rak a tél.

Áttetsző kékség.
Jégnek páncélezüstjét
dér csipkézi ki.

Szürkülő alkony.
A csillagtalan éjben
kémény füstje száll.

Puha havazás,
szemfedélként takar be
szürke holt tájat.

Csipkebogyókból
fűzök pirosló gyöngysort -
tea lesz télen.

Közelít a tél,
néhány levelet tart még
ágakon a vágy.

Téli a pompa,
Az illatok lelke leng.
Hófehér minden.

Sok feketeszén
mellé Fekete Pákót
is importáltunk.

most napfényt gyűjtök
s vele sok-sok virágot
a hideg télnek

Tavaszi szél jött,
s dolgavégezetlenül
új téllé fagyott.

Téli csendélet
temetetlen holtakkal
szörnyű csenddé lett.

téli ébredés -
lábam nyomát az éjjel
belepte a hó

mielőtt végleg
elmegy a tél néhányszor
kitavaszodik

Fázó berkenye,
Színe békés üzenet.
Hüvös reggelen.

Károgó varjak,
kavargásuk havat hoz.
Ég színe szelet.

édes bókjaid
elszórt kis hóvirágok
fagyos szívemen