Haiku versek a télről

a tél gyümölcse
kopár ágról hull alá -
fagyott kismadár

téli medence
napozóolaj fénye
csillog az alján

hópaplanos éj
jégvirágcsókos hajnal
csipked a reggel

hólepte tuják
mint pásztorok subában
beburkolózva

befagyott a tó
szél nem ráncolja bőrét
vasalt nagykabát

téli csemege
jégcsapok hóbundában
a szél nyaldossa

tavalyi bimbó
vajúdik magányosan
enyhe telünk volt

Csont-hideg szélben,
ősz tépte rongyos lombok
közt figyel a Hold.

ruhájuk nélkül
égbe tekintő erdők
csontvázak sora

piros gyapjúsál
minden ami megmaradt
a hóemberből

december fagyos
útja mentén zúzmarás
csókokat lehel

Ereszem alatt -
jégcsap orgonasípján
szimfónia szól.

fehér táj ölén
dér csipkefüggöny lebeg
halálos fagyként

Jégburokban is
Szép tavaszról álmodnak
A szunnyadó fák

ringatja a dér
a dermedő fűszálat
tavaszt álmodik

sebesszárnyú ősz
röptét feledve zuhan
tél szűz ölébe

Hópihe táncol
leplet vonva a tájra.
Dércsipkés álom.

Szemtelen telünk
önmagát látta meg egy
nárcisz képében.

bolyhos takarót
hint világtalan éjre
fehér kísértés

lassú halálban
fogynak el mind a fények
te se remélj mást

őszi levelek -
vacogó ágakon nincs
mit keressenek

Formát bont a tél.
Ágakról pihe álom
hullik sóhajtva.

A szennyes hófolt
az árnyékban is kopik,
könnyét hullajtja.

Didergő bokrok
zúzmara díszben várnak
fagyos reggelre.

A part nem mesél,
lassan tavaszra virrad,
benne még a tél.