Haiku versek a télről

Fagyos szél fűzi
versbe lelkem hangjait -
darvak vonulnak.

Időtlenül állsz,
mégis őszül már fejed
fehér Fuji-san.

Megreszket a tél.
Varjú-fekete az éj.
Pihen a róna.

Monokróm tájak.
Arcomra fagyott mosolyt-
teám olvasztja.

Pókhálót sző az
éji fagy. Tekintetem
belehull. Ráfagy.

Télvíz idején
elárvult levél remeg,
hullana - nem mer.

télnek idején
láthatod majd a lelked-
minden sóhajban

Belezajongott
hófehér csendességbe
a süvítő szél.

Jégcsap orgonál.
Imára hív a harang.
Hócsendes az est.

Fagyott most a csend.
Köd felhőköpönyegén
áttáncol a tél.

Pislákol a láng.
Elhidegül a világ.
Fészket rak a tél.

Áttetsző kékség.
Jégnek páncélezüstjét
dér csipkézi ki.

Szürkülő alkony.
A csillagtalan éjben
kémény füstje száll.

Puha havazás,
szemfedélként takar be
szürke holt tájat.

Csipkebogyókból
fűzök pirosló gyöngysort -
tea lesz télen.

Közelít a tél,
néhány levelet tart még
ágakon a vágy.

Téli a pompa,
Az illatok lelke leng.
Hófehér minden.

Sok feketeszén
mellé Fekete Pákót
is importáltunk.

most napfényt gyűjtök
s vele sok-sok virágot
a hideg télnek

Tavaszi szél jött,
s dolgavégezetlenül
új téllé fagyott.

Téli csendélet
temetetlen holtakkal
szörnyű csenddé lett.

téli ébredés -
lábam nyomát az éjjel
belepte a hó

mielőtt végleg
elmegy a tél néhányszor
kitavaszodik

Fázó berkenye,
Színe békés üzenet.
Hüvös reggelen.

Károgó varjak,
kavargásuk havat hoz.
Ég színe szelet.

édes bókjaid
elszórt kis hóvirágok
fagyos szívemen

fohászom mögé
rejtem a vágyat - mint kint
szűz hó a tájat

Ez a tél most más,
átérzem, amit a fák,
lelkem meztelen.

hófehér mezőn
fekete pöttyök - sok száz
madár csipeget

Fehér és hideg.
Az ember dolgozni megy.
Mit tépjek ma szét?

szürke téli táj
deres fagycsendben hallgat -
rian a remény

végtelen reggel
színtelen minden perce
szürke hétköznap

átfagyott kezem
anyám átmelegíti,
hazaérkeztem

Ég hinti könnyét,
hópelyhek uralmában
hull alá az est.

Tél fagyos csókja
Tenger hullámainak
Megálljt parancsolt.

elolvadásig
vágyakozom utánad -
szólt a hóember