Haiku versek a télről

Fák közt szél danál,
jég tükrében hold vacog,
s égre füst ered.

Vert varjú sereg
hangja tép rést a téli
ködbe zárt tájon...

Hópehelygyolcsba
burkolja be a tájat
Isten kegyelme.

madártetemen
jégvirágos szemfedő
macska lép puhán

bíbormadarak
szárnysuhogásába hull
halványan a nap

hó-bundás erdő
fehér-fátylas csendjébe
belopom magam

végtelen csendben
csupán a leheletem
száll némán fel-le ...

ködlepel mögött
lásd színek ölelkeznek
leplezetlenül

Hallgatnak a fák,
őrzik az üzenetet
gyökereikben.

felhőgabonát
őröl az égi malom
hódara perceg

szélcsengők hangját
ölelgetik vad szelek
nincsen most virág

Hibernáló tél
csiszolja jégvirággá
fagyott lelkemet.

csupasz faágra
fénytakarót szőtt a Hold
hintázni vágyott

Hatágú csillag
szállingózik a téli
égbolt bársonyán.

padra leült a
tél s csak nézi-nézi, hogy
elrepült az év

Első hó hullott:
már elmúlott - a csodák
már csak ilyenek.

Száz ujjú kabát
a havas fán, idén is
fehér a divat.

Fehér koronát
kapott a vén tölgy, hűvös
téli királyság.

lobogj tűz lobogj
melegítsd tagjaimat
ne fázzak többé

Közel jár, érzem,
ködben lopódzik, útja
hűvös némaság.

Tarka köntösben
szaladt el hó-paplanért
fázós Ősz apó.

Alaktalan víz
ölt derengő kék fagyban
egyedi formát.

Téli álmaim
nem felejtem, virágzik
a kék nefelejcs.

caplatsz a sárban
majd a tél behavazza
lábnyomaidat

havazás közben
megtorpan a csobogás
fölsejlik a csend

gyolcspuha pelyhek
álmodó meztelen fák
testét takarják

Egyre csak szállnak
ránk az apró hópihék.
Eltemet a tél.

Már menetelnek
felénk a reggeli fagy
rút katonái...

mintha a ködben
füstfércen lógna a ház
közel jött az ég

Digitális csend,
Telefon sírhat tavaszt,
Alkony fénye ég.

cinke hűlt helyén
napraforgóhéjra hullt
apró pihetoll

Pókfonál selymén
Zúzmarát lenget a szél,
Gazdátlan játék.

Mellém ült a tél,
ősz hajamat simítva
tavaszról regél...

csupasz ágakra
sötétarany köntöst ad
téli Nap fénye

Kopott napsugár
kacsint be ablakomon.
Téli délelőtt.

Verdeső visszhang
csilingelése űzi
a szürke telet.