Haiku versek a télről

Téli hóesés
a napok szürkeségét
fehérbe fojtja

szálló hópihék
áztatják már arcomon
életem ráncát

kósza szélmosoly
korcsolyázik a tavon -
télbe zárt idill

Fehér lepelből
minden télen új ruhát
kap a természet

halott fa csúcsán
rekedt varjúkárogás
maga az élet

Hópihék tánca
tomboló hideg szélben.
Jéggé vált álmok.

fehér inget ölt
magára a nagyvilág
jön a Messiás

Ablakomba a
holdvilág benézett, és
arca felderült...

Fekete ágak
szövik át a téli nap
szürke alkonyát.

fenyő toboza
zúzmarás tüskék közül
les havas tájra

eresz alá írt
tizenhét cseppemtől szép
jégcsapkötetem

kifakult határ -
szikrázó csillogással
kárpótol a tél

csillogó tájon
téltündér - fátylán díszes
kókuszdércsipke

barna gerincű
fák kusza hálójába
téli nap bújik

a Nap mosolya
halálos csókot áraszt
jégvirágokra

Szétszórja az est
jégből horgolt csipkéit.
Ezek hópihék.

messzi havasok
fenyőszegélyes útján
lovasszán suhan

Hűvös hidegben
huncut hancúrozással
hópelyhek hullnak

a termékenység
most a szántóföldekben
tavaszig pihen

dércsipkés tájon
csendben ücsörögnek a
fagyos reggelek

Kihalt főutcák
Nyirkos macskakövein
Hömpölyög a csend.

télikabátom
levendula illatát
a fagy kiszívta

tiszta károgás
az ég - fekete sereg
hozza a telet

Kopár bokrokon
csüngő csipkebogyókat
csipked a zord fagy.

Trilláját arany
áron méri a sármány,
drága téli brand.

Csak egy kisróka
orra feketéllik kint,
hótakaróban.

örökzöld mellett
a halott krizantémot
eső mosdatja

Halott még a táj.
Dérrel szőtt szemfedőjén
őzbak szökken át.

Szürke, esti füst
fojtogatja a lámpák
arany gömbjeit.

fénytelen szürke
ónszínű táj - hódara
csillagok hullnak

míg kattan a zár
dércsillag olvad finom
ujjaim nyomán

deres szemfedő
alatt az első fagyig
kitartó rózsa

friss havon ákom-
- bákom lábnyomok rajzát
bogozza a szél

télidő közelg
széllány kacéran suttog
fül belepirul

csipkefa rezzen
a színtelen határban
cinege szállt rá

Csipkét pöndörít
Tar gesztenyeágakra
A fagyos idő.