Haiku versek a természet titkairól

szeretem ahogy
hajamba fésülöd lágy
esők illatát

hangtalan lépek
mohazöld sziklakövek
néma sikolyán

tűz víz szél vulkán
mindent romba dönt - később
éltető erő

Bölcsesség, erő s
alázat. A Természet
erre tanít meg.

Fészkében gólya
két lábon áll: még óvja
napkelet fényét

Összes hagymám a
kamrában kihajtott. Kér:
Zsíros kenyeret!

Üvegpalackba
zárt vihar, hajót dobál.
- Ne piszkáld. Törék...

Fák s bokrok között
Fütyül a szél, az erdő
Titkokat mesél.

Erdő titkait,
Völgy meséit őszi szél
Fülembe súgja.

Ősz sóhaja száll
Messze. Titkokat mesél,
Fákon megpihen.

Mily piciny a Hold,
Csillagok nélkül elfér
Szemem sarkában.

hulló levelek
mint csontról lehulló hús
szomorú halál

bársonyos rózsa
bibés ölét matatja
egy kövér dongó

Virág bibéje.
Boldog a napfényében.
Sötét fenyeget.

Öreg hold mereng
hű asszonyán... Hol lehet
a másik fele... (?)

Mit kezdjek veled,
ha szirmaim elhullnak
hasztalan tövis?

Kiönt a folyó,
már nem bírja könnyét egy
szomorúfűznek.

Fáktól tanulok
csendet, s lám nem zavar a
rezzenő levél.

dűnék közt csak a
szél firkál itt-ott, egy-két
hieroglifát

Nem én marlak meg,
csak természetem ilyen,
szólt a skorpió.

akácvirágon
apró méh buzgósága
felveri a port

múltat idéző
magányos fakereszten
zöld levél s moha

ártatlanságát
tavasszal kapja vissza
a sok csupasz fa

csak a szél kémlel
bokortitkot keresve
levélbillentőn

nyári jégeső
forró aszfaltot áztat
klímaváltozás

pödörnyelvet nyújt
színpompás lepkék hada
virágkoktélba

A természetbe
menj és "vetkőztesd" magad
természetesre.

indigó éjben
zöld fényű villanások,
lidércek járnak

Hold időbe bújt
a Nap fénye. Földanya
félti leányát?

mivé lesz a fény
megcsillant egy porszemet
nyolc perc utazás

Arany és ezüst
ködökkel fizet az ősz
a céda nyárért.

Kiszáradt fának
tövében apró hajtás,
még reménykedik...

Minden hópehely
Sziromkristály virággá
Lesz a tavaszban

ablakom alá
körmeit falba vájva
borostyán kúszik

a rügy a bimbó,
ahogyan a gondolat
időben fakad

Büszke telivér
csillagmezőn ügetve
fényévekre jár