Haiku versek a toleranciáról

Elfogadlak úgy,
ahogy vagy. Ez szeretet.
A többi csak vágy.

ég és föld vagyunk
horizont határán még
ér(in)tjük egymást

Bíbor alkonyon
elsírja magát az ég,
kitárom karom.

Ellenáll a kő,
míg kavicsként nem simul
az áramlásba.

Megengedem, hogy
elfogadhassam, mitől
már szabadulnék.

Reggel engedlek
este szívembe zárva
visszafogadlak.

gesztus volna ám
meghagyni másnak mindazt
mi gusztus dolga

Legfőbb ez legyen:
fogadd, ami jön s engedd,
ami meg megyen!

Folyton jelszót kér
mostanság, nem ismer fel.
- Így megváltoztam (?)

Nem kell, hogy szeress,
Csak fogadj el olyannak,
Amilyen vagyok!

Ki sosem keres
hiába is vitázol,
még nem hiányol.

Hogy érthetnél meg?
Még magamat sem értem,
csak fogadj el így.

Fogadd el magad,
megérdemled a jókat,
öntudatos légy...

Addig terhelték
Voltjaim - kivertem a
Biztosítékot.

ha semmi mást nem
adhatsz nekem, legalább
mondj rám egy Igent

Sebzett emberként
Testemen uralkodom
Beletörődöm

Van olyan, aki
a tökéletlenségben
is tökéletes.

Tiszta figyelem,
alku mentes átjáró
két idegen közt

Minden vitában
ugrásra készen áll a
személyeskedés!

Fogadj el mindent
ami jön, és engedj el
mindent, ami megy.

Nem fogadsz most el.
Eldobsz mint hervadt rózsát.
Szél visz az égbe.

Ha rózsát szeretsz,
tövisét is szeresd! Ez
a szépség ára.

puha álmomban
éjjel minden hópihe
köszönt egymásnak

Egyéniségem
fényében a másiknak
mássága ragyog

nincs fekete nincs
fehér csak végtelen sok
emberárnyalat

véletlenül más
fejével gondolkodtam
barátok lettünk

Építs hidakat
a lélektől lélekig
ne falakat húzz.

jövő színeit
ma kell kiválasztani
legyen szivárvány

Mást kicsinyelve,
önmagad is töpörödsz
sokak szemében.

Neked éppúgy van
árnyékod, ahogy nekem.
Fény nem válogat.