Utazásról szóló haiku versek

Maszkos, fújtató
hadak rohanják meg a
sárga villamost.

Árpalé voltam.
Te komlót adtál hozzám.
Sör lett belőlem.

Autóban ülsz.
Három megyén keresztül,
nem csinálsz semmit.

Magammal viszlek
távoli csillagokra,
ám nincs visszaút.

szaladnak a fák
szél fúj, lombjuk integet
vonatunk robog

Akár a csiga,
megyünk csak, megyünk mi is
a fejünk után...

Egy új irányban
mindig az elindulás
a legnehezebb.

Most elköszönök,
S itt hagyom magam, hogy majd
Visszataláljak.

úttalan utak
útvesztőin utazom
útitársamhoz...

vasútállomás
kopott várótermében
bőröndnyi magány

a vonat suhant
fénylő tükrű tócsákba
zuhant az égbolt

ha majd világgá
megyek, majd úgy megyek, hogy
ott is rám találj ...

Szállunk a térben
lelkeink összeérnek
Göncölszekéren

Ne csomagold be
mi fölösleg, csak bátran
hagyd magad mögött!

Életutazást
jól kell tervezni, mert itt
nincsen retúrjegy.

Esti vonaton,
idegen arcok között,
utazom haza.

Zöld szekérúton
ha jársz, virágokat látsz,
s köszönnek a fák.

Vízen táncoló,
Csillogó, huncut sugár.
Égi utazó.

ahogy rövidül
az út egyre nehezebb
haladni rajta

E föld számunkra
állomás, átutazók
vagyunk, semmi más!

Átnézek némán
magamon, a tükröző
vonatablakon.

csak a tájat nézd
zöld selymet lenget a hegy
az út hintáztat

vonatablakot
töröl a szaladó táj
suhanás voltam

Tömött szekerek
zötyögnek hazafelé
a kikeletben.

Távolban csoszog,
lépdel, szemében ott a
reménytelenség.

most eltévednék
ha jönnél velem messze
csillagutakon

Zsákom szélére
ült egy útitárs lepke
- átszállójeggyel.

Két falu között
Tikkadt vonatablakban
Zakatol a táj.

Menny a takaróm,
égtájak jegyeseim
- zarándok vagyok.

rabláncon ringó
csónakon nem jutunk el
messzi vizekre

Havas tájon át
robog mély téli álom
víg tavasz felé

vaksi vágányon
siklik vagány magányom
kiérdemelten

metróvonalon
egymást másolt életek
sablon-utaznak

hiába vagyok
világ kalandora a
föld egy kalitka

lehajtott fejjel
kezdem rögös utam hogy
lássam énemet

Talpalás közben
ezernyi utat bejár
vén cipészmester.