Utazásról szóló haiku versek

Két pont közötti
legrövidebb utunkon
térítettél el.

sok élmény - képen
ahogy adódott éppen -
boldogság morzsák

álltam mint kereszt
a borostyán már benőtt
soha nem ereszt

volt hogy utam nem
ismerve mentem, de az
út ismert engem

magam vagyok az
út az utazó s a cél
lelkemmel hiszem

ha külföld tilos
kívánatos lenne egy
belső utazás

Maszkos, fújtató
hadak rohanják meg a
sárga villamost.

Árpalé voltam.
Te komlót adtál hozzám.
Sör lett belőlem.

Autóban ülsz.
Három megyén keresztül,
nem csinálsz semmit.

Magammal viszlek
távoli csillagokra,
ám nincs visszaút.

szaladnak a fák
szél fúj, lombjuk integet
vonatunk robog

Akár a csiga,
megyünk csak, megyünk mi is
a fejünk után...

Egy új irányban
mindig az elindulás
a legnehezebb.

úttalan utak
útvesztőin utazom
útitársamhoz...

vasútállomás
kopott várótermében
bőröndnyi magány

a vonat suhant
fénylő tükrű tócsákba
zuhant az égbolt

ha majd világgá
megyek, majd úgy megyek, hogy
ott is rám találj ...

Szállunk a térben
lelkeink összeérnek
Göncölszekéren

Ne csomagold be
mi fölösleg, csak bátran
hagyd magad mögött!

Életutazást
jól kell tervezni, mert itt
nincsen retúrjegy.

Esti vonaton,
idegen arcok között,
utazom haza.

Zöld szekérúton
ha jársz, virágokat látsz,
s köszönnek a fák.

Vízen táncoló,
Csillogó, huncut sugár.
Égi utazó.

ahogy rövidül
az út egyre nehezebb
haladni rajta

E föld számunkra
állomás, átutazók
vagyunk, semmi más!

Átnézek némán
magamon, a tükröző
vonatablakon.

csak a tájat nézd
zöld selymet lenget a hegy
az út hintáztat

vonatablakot
töröl a szaladó táj
suhanás voltam

Tömött szekerek
zötyögnek hazafelé
a kikeletben.

Távolban csoszog,
lépdel, szemében ott a
reménytelenség.

most eltévednék
ha jönnél velem messze
csillagutakon

Zsákom szélére
ült egy útitárs lepke
- átszállójeggyel.

Két falu között
Tikkadt vonatablakban
Zakatol a táj.

Menny a takaróm,
égtájak jegyeseim
- zarándok vagyok.

rabláncon ringó
csónakon nem jutunk el
messzi vizekre

Havas tájon át
robog mély téli álom
víg tavasz felé