Haiku versek a városról

Madárcsicsergés
Nyomja el a motorzajt -
Városi idill.

betonvárosok
között - talpalatnyi zöld -
élet mosolyog

Városok szívén
átlépve a szép Dunát
hidak ölelik.

Összetolva a
székek sok teraszon... már
halk, s gubbaszt a nyár.

sötét a város
tele van a ragyogás
aggodalommal

Szorongó falak
nőttek, a sok lebontott
ház romja felett.

Kutatunk múltat,
jövőt, érthetetlenül.
Csak a szél zenél.

"Borzas verebek
csipkedik, a kelő nap
arany magvait."

végállomásnál
jobbra világvárosi
faluturizmus

S mikor kigyúl az
este, körém gyűlsz, folyton
magad keresve.

Sárga lámpasor,
fényfűzér a városon,
ez karácsonyom.

reklámok fénye -
lakótelepi falak
szürke alkonyon

városlakónak
kis falu a nagy álma
szénaillattal

üres a sétány
néhány sápadt napsugár
ül a padokon

Maszkos világban
olyan szép ígéretté
váltak az arcok.

Hol a segítség?
Jégbe zárt kiáltásként
Söpör végtelen.

Csendes a város
Beleragadt a fagyba
Kétségbeesve.

Ásít a város,
nagyon fáradt és álmos,
senkit se vár most.

Jeges szél suhan
Arcomba vág, mint a kés
Húsomig hatol.

Fehér fagyott táj
Oly csendes, szinte már fáj
Akár a magány.

Ha itt elhagyom
Ezt az őszi estet, és
Vele e testet.

Olykor őrült kedv
Söpör végig az utcán
Végtelen ünnep.

Ragacsos porszem
Mossa szemem szárazra
Vörös kínként ég.

Ó, városi lét
Mily kedves vagy nékem, mint
A savas eső.

Rezdül végtelen
Ki látja tán, én mégsem
Várom ami jön.

Szürke ezüst ég,
Akár a fagyott toboz,
Ólom néma csend.

utcai neon
szűrt fénye megbotlik egy
törött üvegen

Rommá lőtt város.
Ezrek lelke szállt tova.
Véres Csütörtök.

Hűvös emberek
színpompásan fénylenek
őszi záporban.

huzatos város
tornyain perlekednek
a szélkakasok

Álmos utcákon
baktatok. Keresem az
ébredés nyomát.

Nem is vagy pesti,
míg nem zár oda egyszer
a metróajtó.

Sűrűn elnyúló
Omló betontenger közt
Apró virágszál

Üres a főtér.
Megfáradt harangkongás
Galambrajt rebbent.

sápadt neonfény
fátylat terít a térkő
tompa zajára

harangszó hídját
megáradt emberfolyam
elsöpri szótlan