Haiku versek a viharról

Mentegettelek
időközben elsodort
saját viharom.

vajúdik az ég -
kobaltkék felleget tép
a várakozás

Égboltra fröccsent
a bíborvörös tinta,
vihar hírnöke.

villámot öklend
a mennybolt, részeg szelek
rázzák ajtómat

Gyűrött égbolton
sötét tónusokba tép
a cikázó fény.

Két mennydörgés közt
Felriadt csillagokat
Vigasztal a csend.

viharos szélben
falombok énekelnek
a megnyugvásról

Kocsonyás szirmok
hajtják meg pipacs szárát
vihar szelében.

Zátonyok között
hánykolódó csónakunk
nem bír több vihart.

a vihar keze
sok sötétszürkét kevert
az ég kékjébe

Megint mennydörög,
most kátránypapír az ég,
ízekre hasad.

Koromszín felleg
Éjszaka idilljébe
Villámot sóhajt.

mennydörgő égbolt
napkelte ablakára
esőfüggönyt ejt

páfránylevelet
ringat délutáni szél
csend vihar előtt

apadó napfényt
lúdbőrös szél birizgál
zivatar készül

Erdő zúgását
mennydörgés harsogja túl -
tombol a vihar.

Arat a vihar.
Aranykalászból hullat
kenyérnek valót.

Viharos éjjel
felhők mögé bújik el,
didereg a hold.

Melegre vágyott
szél a zsebembe bújva
ziláltan piheg.

amikor dörgött
az ég mellkasomra tett
egy szűk esztendőt

Karcos szélkutyák
arcomba harapva sós
könnyem nyaldossák.

Mennydörögve zeng
az égbolt nagy lovának
villámpatkója

szélvihar gyűri
álmaink lepedőjét
hajnal bíborban

Dallamot kottáz
a cikkcakkos mennydörgés
csurog az eresz

Orchidea néz
Őszi zivatart csipkés
Függönyök mögül.

Borús a világ
zápor csüng az ághegyen:
Legördülne már.

Téblábol a nyár.
Hőség hasít felhőket:
felhőszakadás.

Mennydörgő vihar
képében a megbánás
kísértett tegnap.

városunk felett
reggelig hánykolódott
a szélgörcsös ég

villámok hátán
sötét felhő lovagol
szél az ostora

zápor szaladgál
a réten széllel bélelt
inge pipacsos

kitárta sötét
szárnyát az ég zuhanni
készül a földre

virágok vállán
sírta el a bánatát
nyári zivatar

szétnyílik az ég
ólomszürke függönye
viharos játék

egy viharfelhő
dühében leharapta
a hegyek fejét

honnan üzen a
vihar előreküldött
villámaival?