Új versek

Már nem lesz sötét.
Mi meg csöndben maradunk.
Vedd le az inged.

őszpaplan alól
a kilógó tavaszláb -
szép nyár-ígéret

Reményeimet
egy-egy fiókba zártam.
Zsúfolt polcom lett.

puha tenyerű
szürkület ringatja a
megfáradt várost

Félelmed, hogy más
mit mond majd rólad - lesz szűk
lelki börtönné.

Kiszáradt a tó.
Nyári szél iszapport fúj.
Se hal, se béka.

formatisztelő
versekben nyomorognak
a gondolatok

vérszagtól kába
harci mén szelíden lép
holt lovasok közt

Megbékélt magány
dől a végtelenhez, szép
időket élt meg.

ha csillag leszek
utat világítok majd
lépésed elé

a "nem tetszik" és
a "nem bírom" között szül
sikolyt a pánik

barnult falevél
most versenyt fut a széllel
együtt toccsannak

árad a folyó
partmenti fűzfák ágán
szellő hintázik

Ablakon túli
vágyak: jégvirág-álmod
öntöznöd nem kell...

Elképzelni a
végtelent, olyan mint a
halhatatlanság.

kétségbeesés -
hangtalan roppanással
kettétört álom...

Aranyesőág
Pattanó napfényszínén
Leng a pillanat.

tűnő napjának
rózsakoszorút fon a
habzó-kék alkony

daru kél szárnyra
szívében messzi erdő
suhogásával

lombját fürösztő
fűz halk zenéjét tova
dúdolja a víz

talán a lelkem
is virágba borul és
elfelejtelek.

fagyos ághegyen
fáradtan hintázik a
tegnapi remény

Bársonyos napfény
Színpettyeket cirógat
Krókuszkelyheken.

csillag milliárd
pisla fénnyel töri át
éjnek bársonyát

Visszakapom-e
tőled a hiányzó részt
belőlem: Téged?

sietve bújok
bele a tegnapokon
hagyott kabátba

hidat bontottál
én majd újra építem
van szívem hozzá

Hogyha fényt viszel
más életébe, te is
részesülsz abból.

roppanó hóban
lábnyomok alatt már csak
mély csend kucorog

mélylila csendben
orgona illata száll -
szerelmes május

Isten könnye is
megfagy a levegőben.
Hópehellyé vált.

Gondolatokat
gyűjtök - hogy gondolatlan
időkre jusson

amint elalszunk,
kék konyhaköveidbe
süpped az este

nappal havazik
nélküled múlik az éj
- örökké fázom

Rengeteg szavad,
temérdek mondatod most
cserben hagyja szád.

belefáradtál
ebbe a nehéz csöndbe,
ami én vagyok