Új versek

Mi késztetett rá,
hogy elszegődjem festett
ingyen bohócnak?

El nem dobhatom,
kacatok közt fekvő lom:
üres életem.

Még most hajoljunk
meg... később senki nem fog
visszatapsolni.

Csiga forog a
héjában: Istenem, hány
kör még hazáig?

Rángat a szívem,
esőt zúdít rám az ég
- mély csendek zúgnak.

Borospohárban
szagolgatom életem;
belekóstoljak?

melletted állok
kezünk összeér, szívünk
már másért dobog

ködkabát alá
bújik az el nem hervadt
kései rózsa

arany gombot varr
szürke ködkabátjára
a lágy november

csábító táncát
lágy ködfátyolban járja -
így mulat az ősz

Egy életen át
hajszolod, majd kiderül,
tökéletes volt.

két tenyeredbe
ember, minden mi fontos
abba belefér

Nyílik a szívem.
Úgy szeretnék szeretni
minden ok nélkül.

Esti vonaton,
idegen arcok között,
utazom haza.

Holt gondolatot
le se írj. Inkább mondd ki,
majd úgyis elszáll.

semmi nem számít -
ha eleget szerettél
meg volt mindened

messiás tudat
patkót cserél szamara
pszichopatáin

Megértő barát
csendben figyel rád mikor
a legjobban fáj.

egy szomjazó szív
másik szívében leli
mi szomját oltja

Tévutakon jár.
Hogy találná az utat?
Nincsen már fonál.

Univerzumban
Gondolatpihentető
Sarkok is vannak

A Fal leomlott.
De vajon a lelkekben
mikor omlik le?

Üres karika
egy gyűrű csak, de kettő
már a végtelen.

- Gyulát bilincsbe
verték, s lebilincselő
sztorim véget ért!

A legerősebb
gátat a legpusztítóbb
víz töri csak át.

Megmozdult a föld.
Hullámok érintették
a mennyországot.

szemeim előtt
lejti bús fátyoltáncát
az őszi határ

szabályok azért
vannak hogy szolgálják az
ellenérdeket

(h)ideghegy mögül
kilépek az ég alá
- felhőket gyűjtök

Aki szüntelen
nyugodt, vajon le szokott
néha vetkőzni?

Újraláthatod
álmod hajnalban, a tó
feletti ködben.

Örömét leli
a bánat hideg otthon
kemény padlóján.

Topogsz a nyitott
ajtó előtt. Nem lépsz be.
Pedig nincs időd...

Megözvegyült. Nem
volt már kit gyötörni. Meg
is halt nemsoká`.

Ne szűkítsd le a
horizontod egy mobil
képernyőjére!

caplatsz a sárban
majd a tél behavazza
lábnyomaidat