Új versek

fehér kagylóhéj -
tenyerembe zárnám a
nyári napnyugtát

fiókban cetlik
szétszórt időszeletek -
éled bennem mind

madárijesztő
pipacsnak árnyékot nyújt
koldusruhában

Kicsinyességtől
mentes elméből pattan
ki a nagyszerű.

Dögkeselyűként,
sohasem emelkedhetsz
mindenek fölé...

Zölden hullámzik
tengernyi Tündérország
szemem kékjében.

vajon hány törött
harangot rejt a szívünk -
hang helyett könnyek

poros földúton
árnyékot húz egy szekér,
búzavirág dől

balsors s szerencse
kézen fogtak mindketten -
örök hullámzás

zord s kegyetlen a
való így költészetem
színtisztán hazug

szavak csengenek
a csendben, s visszhangzanak
az öröklétben

Tikkadt kis tücsök,
dalod katana szele
sem szeli ketté.

kis szomorú szép
arcán fénypatak csordul -
könnye csillogó

ölelésedben
lélegezni az idő
is elfelejtett

zebra csíkjain
elnyúlik a délután,
nem siet senki

parányok szállnak -
pirkadat lélegzete
fényben oldódik

remény s bizalom
hiánya mérgezi el
mindennapjaink

naponta élünk
át sok rút arcpirító
megaláztatást

rövidül kihuny
az életből már minden
mi vigasztalás

asztalon maradt
kis szikkadt csend-morzsákon
együtt osztozunk

fehér rózsalonc
létrán mennyekig kúszik -
istent kutatja

Köszönöm Uram,
hogy megmutattad magad,
értem a leckét...

Megformáltalak,
Ismerem a szívedet.
Gyermekem, mi bánt?

Vakkantó kutya
Orra hegyén, pillangó
Szárnya megrebben

Őrzött buszjegyen
sok lopott boldogságnak
emléke sárgul.

Ezt tette érted,
Keresztfa a Golgotán.
Mit teszel Érte?

Nyári éjszakán
csak békának, tücsöknek
hangja ébreszthet

itt boldog vagyok -
szeretetének fénye
belőle árad

A történelmet
átíró felfedezés!
Ez a hazugság.

Lágy őszi eső,
Kezembe ecsetet ad
És színesre fest.

Nem lovagolsz, de
van csikód? Olyan ez, mint
A Da Vinci-kód.

... rólam szólnak majd
a dalok, olyan szépek,
hogy lehidalok...

Pórusaimba
most fényt ölelek mohón ... -
Köszönöm! Élek.

mosolybabújós
halovány szomorúság -
néma kiáltás

éj selymén a csend
tea illattal libben
ismeretlenbe

buborék az ég
aranyfény ragyog vissza
esőcseppekben