Új versek

csak feltartottál
pedig át is léphettél
volna hirtelen

hűs záporkönnyel
sírja el bánatat a
korai tavasz

így látni téged
a saját világodban
szívmelengető

Taposhatsz sárban,
de fontos az, hogy közben
csillagokra nézz.

kottázva lépdel -
dallamfűzőjén hurkolt
violinmasni

Már jön? Nem? Soha?
Csendben voltam türelmes,
büszke, ostoba.

természetes kert
élt színpompás szívében
mindig tavasz volt

titkaim mélyén
felfedezésre váró
igazgyöngy lapul...

Néma gémeskút
beszédesebb a szónál,
történelmet ír.

szíved ritmusán
járja táncát a lelkem
végtelenségig

őszi levelet
tavaszi szél fújt elém
élettelenül.

Sugárzóan jó
Fosszíliák lehetnénk
A zord jövőben.

Kunkori szirmok
Üde ibolyakékjén
Nyílik a jövő.

Legfájóbb könny az,
mi nem hull másik mellre,
s nem törli senki ...

Csipkés szavaid
öltöttek vörös ruhát
képzeletemre.

Láthatatlanul
simul testemhez képzelt
ártatlanságod.

Leszek könnyedben
a só, imádban leszek
fehér hallgatás.

Írj sok haikut,
s kompromisszumkészséged
megerősödik!

Minden szónak van
Értéke, ám azt nem a
Szónok dönti el

lélek hűsége
egyetlen ölelésben
virágoddá lesz

önvédelemből
a gyöngédség is barbár
tettekre képes

nem oldódnak meg
a gondjaink attól hogy
leplezzük őket

Őzek szépítik
a tavaszi szántóföld
szürke magányát.

a hegygerincen
csillagos hálóingben
most az ég pihen

illanó létünk
cseresznyevirág kelyhén
pár perc ragyogás

Lebomlik minden
mi él, s akar - könnyező
sóhajt hord a szél.

más mércével mér
ki habzsolón pazarló -
s a koldus ha bölcs

vakságot színlel
hogy ne kelljen látnia
mulandóságát

gyermekeinkben
szétszórva találjuk meg
erényeinket

nem tudod hol jár,
képzeletedben látod
a legrosszabbat

Ha rossz napokat
jóra cserélnének, te
is sorba állnál.

szeretni mindig
megéri - végtelen a
lélek-haszonkulcs

tarka ruhába
bújt szürke emberek - mind
címlapra vágynak

gondolataim
körülötted forognak
szinte szédülök

bíbor rügyek közt
bújkál a tavaszi szél
az ég türkizben

észre sem veszed
e kegyetlen világban
azt aki szeret