Új versek

Ha tudtam volna,
mekkora fájdalommal
jársz, meg sem látlak.

Élet célja, az
Élet kulcsát keresni
Tán meglelni is

Tiszta víz voltam,
szeretetfiltered, mi
aromát adott.

Csilingelt csengő,
majd kigyúltak a fények,
Kezed kerestem.

Első hó hullott:
már elmúlott - a csodák
már csak ilyenek.

Álmaim közt már
idegen vagyok. Nézzük,
s nem értjük egymást.

Ne engedd, hogy a
Szíved átjáróházzá
Váljon, szabadon

Apró halál a
gyönyör. Engedd, hogy fájjon,
hogy elvérezzen.

hát együtt végre
ez jó végzet, csókjaid
ha rajtam végzed

Vállamra szállt egy
pillangó. Majd elrepült, s
zuhanni kezdtem.

hát együtt végre
ez jó karma, lábaid
fond derekamra

éjben lepke száll
csodálatos szárnyait
senki nem látja

más nő oldalán
szebben ragyogsz s maradok
félárnyékban én

inak szakadnak
vér zúgja ereimben
ne félj még hinni

Nem lehetsz Te sem,
mindenkinek mindene,
így válassz egyet.

Általunk válik
a kimondhatatlanság
kimondhatóvá.

gondolataid
hallom, ha szavaidra
tapasztom fülem

forrót lehelek
hideg kezedre, gyere,
melegíts most te

Nehéz a tiszta
Fehér vitorláknak a
Háborgó tenger

Messzire hallik
csúcsokba akadt felhők
szálló sóhaja.

Hajtsd most vállamra
fejed és gondjaidat
öleld nyakamba.

Lesem az utcát,
felbukkan-e most talán
kabátja színe?

Az irónia
az igazságszerető
emberek étke!

Megfoghatatlan
dolgok nyomát keresem
sémás szavakkal.

Gyönyörű a táj
Amire zongorával
Festek dallamot

Vigyél fényt oda,
hol szikrád lángot lobbant,
s izzó tűz leszel!

Azért szeretlek,
mert melletted lehetek
az, aki vagyok.

friss feketémben
kockacukorra vár a
csobbanás hangja

ha meztelenre
vetkőzöd a lelkem, csak
akkor látsz engem

hajnali gangon
halkuló léptek zaját
dobogja a csend

Földszintes versek
magasba vágynak. Se lift,
se lépcső... szárny kell!

Villanydrótot rág
a fagyharmat, galambok
bújnak egymáshoz.

cinkéket várok
ablakomba hiába
máshova járnak

Álompillanat
Bizony nem lehetne szebb
A valóságnál

Száz ujjú kabát
a havas fán, idén is
fehér a divat.

Fehér koronát
kapott a vén tölgy, hűvös
téli királyság.