Új versek

szem muzsikája
rólad e kép szépséged
fénylőn mutatja

- Kulturáltan üsd
agyon az időt - csiszolt,
s ne piaci légy.

felismerem a
hallgatásod; sötétben
némán, zajban is

Két egyetlenből
folyton nyíló szeretet
nebáncsvirágok.

Kitágul a tér
miközben önmagunkat
keressük: élet.

Napjainkban az
erkölcs, mint vattacukor-
laza és könnyed.

Igazi szegény,
akinek nincs hite. Így,
nincsen semmije.

múlt a jelennel
összefont álom szinte
tudathasadás

Fűbe vesző nyom,
ne járj a tegnap után,
még ma sem késő.

Otthonunk fala
biztonságot sugároz,
jó érzelmekkel.

Teraszon az ősz
lába kopog hűvösen
szobámba kísér.

Szüntelen tépem
szárnyaim. Valóság-e,
hogy így is repít?

hullámok hátán
úsznak el szép álmaim
ám én maradok

én maradok még
kimondatlanul - míg rám
szavakat találsz

kaleidoszkóp
fényt szűr a diófalomb
szivárványosan

ablakból lesem
ősz hogyan lopja meg a
csodás kerteket

terápiázza
ember az életét oszt
mégis belehal

emlék lábnyomán
gyermeki tisztaságom
biztos meglelem

Ha a múltban élsz
jövőről ne is álmodj-
jelened sem lesz.

bizsergető vágy
tüskés bozótként ölel
ne halj meg remény

ha minden jóért
hálát adsz, nem lesz időd
majd panaszkodni

Befelé nézek,
azóta szívemben is
megnyílt a világ.

Nem vevő a jó
humorra, bambul rá mint
egy sótlan svájci.

Ölemben macskám.
Nem tudom hogy őt, vagy tán
magam ringatom

Járda sem köszön.
Aki szembejön, csupa
rossz, unott közöny.

Ha emlékezünk,
nem is a szavakra, az
érzéseinkre.

felhőszakadás
tajtékzik a betonon
buborékot hány

Madár a szív is.
Oda száll, ahol szabad,
s boldogan szeret

szépre hímezte
álmaimat valaki
talán az Isten

Mély lélegzettel
adok hálát életem
minden percéért.

Hiszek életem
csodálatosságában.
Istentől kaptam.

Sötét tó mélye
felett hegyek tükrébe
hullt levél lebeg.

páratlan érzés,
hogy páros napokon, még
jobban szeretlek

Tüske csókom szúr,
de szirmaim bársonya
puhán simogat.

Minden boldogság,
búval viselős. Ha csak,
tudsz. hát légy erős.

Rosszat feledni
könnyebb volna de a szép
eszembe juttat.