Új versek

Mintha én lennék
a világ hét csodája,
úgy öleltél át.

cinke hűlt helyén
napraforgóhéjra hullt
apró pihetoll

nyírfaágakra
fonja magát gyengéden
a hófehér szél

fel sem reppenek
szabadon szárnyal velem
negyvennégy madár

behunyom szemem
míg édes kis csendjeid
belém suttogod

Úgy érzem magam,
mint piros pipacsok közt
lila mákvirág.

Falat húz a túl
erős akarás - lépcsőt
építs helyette.

zárt ajtók mögött
reszketeg csenddé törik
a hiú remény

elhalványuló
szederszirmokat rajzol
kertünkbe a nyár

Lásd a világot
jónak-rossznak, de az épp
olyan amilyen.

Ha a bizalmat
csalódás írja felül
- tönkretesz mindent.

jelentéktelen
apró cseppek tömege
hidakat sodor

Bezárt szívedből
kihallatszik, lelkednek
fájó sikolya.

hidat kellene
vernem de csak egy árva
ladikra futja

értelmetlen tánc
melyet nélküled járok
zeneszó nélkül

Humortalannak
vicclap előfizetés:
ötven botütés!

Szavak nélkül is
lehet bizonyosság, hogy
ma is gondolt rád.

Pókfonál selymén
Zúzmarát lenget a szél,
Gazdátlan játék.

Önbizalmamból
Téged etettelek, én
Éhes maradtam.

Pici bogár ül
fűszál hegyén, innen csak
egy ugrás az ég.

Betakarnálak,
ha nem löknéd le folyton
törődésemet.

Rózsaszál úszik
a Dunán, hullámsírban
a kis Hableány.

Kemény lélekből
is könnyeket facsar az
Otthontalanság.

Szabadon szállnék,
mint pitypang bóbitája
tavaszi szélben.

hallgat a folyó
míg a fájdalom úszik
határokon át

egy nap, valaki
majd úgy néz rád, ahogy te
a Csillagokra.

Hideg hajnalon
ködkabátba öltözik
a rózsalugas.

Én egy állomás -
úgy ahogy mindenki más,
és Isten az Út.

mosolyod akkor
is mutatós ha gyűrött
arcodon a fény

A felnőtt alkot.
Egy kicsiny gyermek játszik.
Lényeg az öröm.

Piszkos ablakon
keresztül minden szépség
szürkének látszik.

Kendővel fején
büszke, falusi asszony.
Édesanyám volt.

Korommal hintett
boltozaton, pislognak
apró mécsesek.

Pompás virág a
Lélek. Öntözve szép szó
Vizével, virul.

hűs cseppek között
esőáztatta bodza
illata táncol

pitypangernyőkbe
suttogtam bele naiv
kívánságomat