Új versek

Sok semmitmondó
közhelypuffogtatásra
is remek terep.

életfeladat -
jól megválasztani a
kimondhatókat

emlékek sor(s)a -
emberi alak képe
ködbeveszőben

elvi kérdésre
gyakorlati választ ad(j)
- megtapasztalás(t)

tanulság-tétel -
csak szemed(k)be nézve tégy
tanúságtételt

a kellően mély
és tényleges figyelem
ajándékidő

Tudással bírni
előnyös, l á t n i viszont:
lélekbevágó.

Világ-álmunkban
a remény vágyakat sző,
valóság: szakít.

a bolondság kék
palimadarát már rég
én alakítom

Hexameterben
üzent Dakt Ilusnak hogy
szép verslába van.

Festőnek vászna,
Színeim kavalkádja,
Arcom rejteke.

Mesék világa
Csillámporos varázsa,
Pompás képzelet.

Roppant gyufaszál
sereg a végtelen ég
felé szalutál.

Kis pipacs pirul,
szellő csókolta, s ígért
hosszú életet...

Csend ül a kertre,
az est nyíló tenyere
oly simogató.

Egy véges térben
Végtelen növekedés
Biztos pusztítás

Lélek-ablakunk
sikáljuk: remény van, csak
kilátástalan.

Nem találok és
nem keresek szavakat
majd rámtalálnak.

A jelen bábja,
Dicső jövőjét látja
Szeme tükrében!

dromedár nyakán
medálként függ pár ócska
légiós bakancs

művészi keze
apró virágszirmokkal
szórta be fejem

kis harangvirág
halkan csilingel este
fülemnek zene

az éj múlik s ha
egyedül ébredek hát
álmodlak tovább

Önsajnálattal
fűszerezett szenvedés
lehúzó örvény.

ma kéknefelejcs
szirmaira hullik a
csend, hajnalodik

Az élet velem
úgy tűnik rossz lóra tett,
aztán lapátra.

A mindenséget
át nem foghatom. S mégis
átölelt karom.

Egy férfi-faló,
s egy nő-faló násza még
szálka szemében!

Kirántott hús lesz
a szekrényben, s ott pirul,
mi már nem virul.

Illúziókkal
nehezen bír, mit tesz hát:
még többet teremt.

Napraforgók közt
mókusszőr ecset ugrál
Van Gogh kezében

A templom körül
imához terített rét,
közel az Isten.

A vén meggyfa zöld
lombja bólint a szélben,
sziromkönnye hull.

Szeretetünket
az örökkévalóság
öleli körbe.

magamra hagytál
hogy felelősség nélkül
magányosodj el

Kótyagos a vers,
mint alkony bíborán az
utolsó sugár.