Új versek

pőrén ziháló
fagy csahol fedél nélkül
maradt lelkekért

billió csipkét
sző a tél, úgy igyekszik
szépet is adni

zönge nádhúron,
tücsökmadár fütyürész:
- zenekritikus

hűvös hajnalok -
dérülte bokrok alján
nincs már tücsökdal

az élet, suszter -
vén időkaptafáján,
elnyűtten csoszog.

elengedtelek
s magamon kívül lettem
benned dobbanok

Felhős az este
kutyamancs tapossa a
macskaköveket

dermedt bogárka
piros koporsóján hét
petty a felirat

Barka selyméről
riadt pillangó lebben
s száll a Nap felé.

csendből a zajba
alig több egy lépésnél
hallod határát

pattintott kőről
neandervölgyi mosoly
túlélőn csillan

az otthon ott van
minden egymásra kulcsolt
szeretésünkben

tengelic búvik
csipkefa bogyói közt -
áttetsző színfolt

éjjel a pusztán
szikár gémeskút álmát
csillagok őrzik

jégvirág cseppje
lélek ablakon olvad:
három sor szirom

gyapjúsapkáját
gombákig húzza hamar
a téli fenyves

Bolthajtású ég
alatt nyugalmát fonja
körém az alkony.

Ágas-bogas fák
lombja, hűs, őszi szélben
lassan földet ér.

Glóriát rajzol
platánfák lombja köré
az őszi újhold.

mandarinmamuszt
és sűrű fahéjhajat
hord a régi tél

bezárult a kör
átkaroltuk a földet
érzem a kezed

Kihalt főutcák
Nyirkos macskakövein
Hömpölyög a csend.

Zen zajlik éppen
figyeld, és láthatod: nem
történik semmi

Minden arcomat
a mosásba tettem - nincs,
amit felvegyek

hegyet horzsoló
köd szitál - tűlevelek
hegyén álma vész

Bár fogod kezem,
érzem, szíved már másé.
Zúzmarás világ.

szirmát nem nyitó
várakozásvirágod
csak te tápláltad

télikabátom
levendula illatát
a fagy kiszívta

alföldi ködös
gyepen lidércek várnak
láthatatlanok

szitáló ködben
a park templomi csendjét
mélyre lélegzem

felszáradt hóból
kihajtó virág bólint
az új világnak

Szivárványszínű
létem beleveszik a
szürke napokba.

Téli álomban
milliónyi hópihe
paplanját szövi.

fakón szürke köd
takar s beföd, vizesen
rongyos az avar

bármelyik majom
aranylánccal a nyakán
csak majom marad

hullámzó arany
pászmáin a Nap-folyó,
ködfelhőt oszlat