Új versek

Szavak tömege,
Tolakodva sorba áll,
Értelmet nyerni.

Öleld át fagyott
Szívemet, érezni még
Egyszer meleget

Tükörképemet
mért nem és árnyékomat
miért bámulom?

Tűz ropogtatja
fahasábok százévnyi
pillanatait.

Tested melege
szikrát csiholt szívemen.
Remény pislákol.

a végtelenbe
futó párhuzamosra
merőlegesen

A hóember csak
állt, s szerelmesek lettünk
Mi járókelők

Játszadozunk, mint
két összekapaszkodó
nagy juharlevél.

Lélegzetnyi pír
mi pillantásod okán
megfesti lelkem...

Csodálatos, mily
találékony az ember,
ha bujdosni kell!

Őszi pompával
haló levelek hullnak
egy új életbe

Hold süt a tájra,
feltűnik egymagában
az első csillag.

Enyém vagy, szíved
dísze lelkemnek... csókod
ajkam ékszere...

veled álmodtam -
testünk angyalt formázott
a puha hóban

csinos pehelyként
tündöklök előtted is -
épp csak te nem látsz

Kialudt gyertyánk
lángja, de illata még
belengi szobánk.

Itt maradtam most
magamnak, mihez kezdjek
egy ilyen társsal.

Gyenge vagyok. Jó
anyám szívét nem bírnám
kézben tartani.

Ember akarok
lenni egy isteni, meg-
értett világban!

Egyszerűen csak
jelen van Ő, amikor
szükségem van rá.

Halál utáni
élet? Élj inkább előbb,
minthogy meghalnál.

lehetőleg egy
lehetőség légy ne egy
lehetetlenség

Ébredő titkok
vesznek körül. Szemünk még
nem szokott hozzá.

Szerelmed megtart,
mégis az égig emel,
veled gyógyulok.

Poggyászom üres
mindenem megvan amit
magammal hoztam

. - tudok zenélni -
súgta az ezüstnyárfa
lombja a szélnek.

A szél most más - más
Illatú szép szerelmes
Szavakkal szárnyal

Megláttad bennem
már akkor azt, amit még
most sem hiszek el.

Ha két utad van,
mindig válassz - nincs rossz út,
csak néha hosszabb!

Csak aki járt már
ott, az ismerheti és
tudhatja. Más nem.

bekuckózom, míg
elfedi szép álmaim
a hótakaró

amikor elmész
végtelen fehér csenddé
dermed a világ

Nyílt lap, zárt lélek,
ha önmagadba fordulsz,
kifordítalak.

Hát beteleltünk,
fagyosan összebújva
minden gondolat.

Mit hoz a jövő?
Régóta nem érdekel
S a mának élek.

Sajnos, az összes
Felvilágosodásra
Sötétség borult