Új versek

mélykék szemeid
üdvösséget ígérnek
széppé szeretnek

Nem érinthetlek
Már többé - Hideg kőre
Forró könny pereg

Félni vagy hinni?
Mindkettő bennünk honol,
van választásunk.

tehetetlenség
burkolja ködszürkébe
jajnemzetünket

feléleszt s újra
átitat az örökké
élő áhítat

üres játszótér -
aranysárga lombokon
hintázik az ősz

Mindig megtenni,
azt, ami szerintünk jó:
lélek - gazdagság.

vizes patanyom
körön a napfény bált tart
tükörtermében

Isten csodáit
szemlélve, szemem ragyog,
szívem hálatelt.

csillogó tükrű
tócsák a hiú napot
kicsalogatják

őszi nap akár
anyám keze simogat -
sírva fakadok

messzi távolban
nyírfák törzse, mint ezüst
varázsceruzák

Haragomat most
elengedem, így gyógyul
megsebzett szívem.

Megbocsátással
lelkem fejlődésének
útjára lépek.

Színes szavakkal
hímzed lelkemre sorsunk;
szív s ész küzd értünk.

Lelkünk Isteni
lény, tekintsünk rá, mint egy
szent pártfogóra.

Az EGO egy nagy
válaszfal Isten és az
emberek között.

Lélekmagvaim
verseimben elvetem
s várom az esőt.

Saját értékem
a szívemben lakozik,
nem kívülről jön.

fénybe iszapot
áztatott és emberré
égette művét

tépázott múltam
vénséges madár - dalom
szép de nem vidám

tárt szárnyú szobor
angyal nem turul - túlról
szállt s itt zuhant le

fénylő ökörnyál -
fejkendőt sző magának
október hava

szép lassan elfogy
a zöld, az őszi titkok
tarkasága győz

Búcsúzik az ősz,
levelek hullnak halkan,
mindjárt itt a tél...

lelked parazsa
örök izzásban szíved
lángjával vigyázz

kérlek angyal még
kis időre rejts el a
zord halál elől

Ég vagy! Élet vagy!
Ölelésed mennyország.
Na, mit mondjak még?

Jót keresni a
múltban: áldással röpít
a jövő felé.

Soha nem leszel
egyedül, ha ott tartod
Istent szívedben.

jellemem képe
látszik a ló szemében
ez igaz tükör

fák az egekbe
vannak begyökerezve
szűk fényfolyósok

Megjött már az ősz,
avar rejti az utat,
menni kell tovább.

Ideje van még
az ősznek, súlyos köddel
érkezett az est.

A magvetés a
természet óvodája,
palánta képző.

A szél ereje
előtt fák hajladoznak,
de nem törnek meg.