Új versek

A hazugsághoz
Két ember kell: ki mondja,
És aki hiszi.

Vedd figyelembe
Azok véleményét is,
Akik hallgatnak.

mert lovak között
a Józsefi tisztesség
újra föléled

szerelmünk örök
kódolt csillagrendszere
nem megfejthető

könnyű kis mámor
buborékokkal körbe
zárva az elme

- Milyen lesz az év?
- Virágos. - Miből hiszed?
- Mert most ültetem.

Halálunk után
is zöldellnek fák, s lesz majd
ki csal, s ki szeret.

Amíg velem vagy
addig hiszem, hogy tudok
nélküled élni.

szárnyát az angyal
kitárva párkányról szállt
hozzám a földre

Úrnőm felvágott:
spájzában sok felvágott...
ám még nyelve is!

szegek változtak
égő vörös virággá
Krisztus vérétől

Buta gondolat
Akad bőven. Az okos
Azt elhallgatja.

A fiatalság
Elburjánzott dudvái
Idillben élnek.

Pislákoló lét:
A gyertya lángja remeg,
A fagyos széltől.

Karomba alszol
el. Szemedbe nézek és
beleborzongok.

Meztelen tested
Hódunyhával borítod.
Megcsodálhatom?

ha összetolnék
két padot talán mellém
férne bánatom

Az új évben is
téged szeretlek, most már
talán örökké...

fejem lehajtom
annyi itt a gyász - derű
simítsd meg arcom

Az ital fanyar,
Íze akár az élet:
Bánat és öröm.

Üres test vagyok,
Tele vétekkel, kongok
Az emlékektől.

Ablakkeretre
Esik az eső, sornyi
Könnycseppé válik.

Lelkemben sikoly
némaságod visszhangja -
épp könyörögnék...

szenvedély(s)en át
gond(olat)talanságba
nyikorgó kerék

Legtöbb vitában
Önmagunkat védjük, nem
Pedig egy tételt.

Hol a segítség?
Jégbe zárt kiáltásként
Söpör végtelen.

A hangos ember
gondtalan, elnémul az,
kinek gondja van.

vizes a pad is
csókjaink emléke az
esernyő alatt

Útszéli hajnal,
búzavirág imáját
ringatja a fény.

döbbent arcokon
árnyék ás mély ráncokat
- renitencia

tehén szemekből
tükröz az imatartás
- penitencia

egymást csipkedik
cinegék az etetőn
mag a földre hull

Gombold ki lelked -
és adj egy darab csodát
Alvó szívemnek

A nevetéssel
Leseperjük szívünkről
A pókhálóit.

Gondold hát meg jól,
ember, ha tovább rombolsz,
odavész a Föld...

búcsúzik az év -
petárdák robbanása
kongó harangok