Új versek

Üveggolyó, mondd,
belőled vagy belőlem
tűnt el a varázs?

Első haikum
Mit írok fogadd tőlem
Nagy szeretettel

Némán ölelni
azt, akit szeretünk, a
szív ujjongása.

Szárny. Irigykedve
vágyok rá... Csoda, igaz
madarat látni.

Most, januárban
virágzik a mandula,
Janus arcú tél...

élet s elmúlás
mint virág léte illan
színes villanás

Anyám hangja szól
még ma is, minden csodás
felolvasásban.

Csöndben, némán, szép
gondolattal, áldást nyújt
az, aki szeret.

Igazán jó tett
az, amikor csak Isten
a szemtanúja.

Az Úr megbocsát
és feloldoz, ha kéred -
az ember nem így...

Elágazás nincs,
mennél, majd mégsem. Végül
fázósan: maradsz.

A hiány, érték.
Ki nem érzi, keresi
vélt becsületét.

A végtelenbe
visz egy ígéret, de az
út, csak ugyanaz.

Fájó könnyekbe
csomagoltam emléked -
most viszi a szél

Ajtót nyitogat
illatod ki-be jár - egy
gondolatomra.

szeretet terem
mindenki (h)a jót hinti
álomvetemény

Éj sötétben is
világosan látsz engem
istenem, segíts!

A Démonjaid
Egyetlenek, kik végig
Veled tartanak.

mutató száguld
körbe - engem méricskél
toporzékolnék

hiába mondom
"tükröm-tükröm" - nem tudja
mi van legbelül

Valahol, távol,
sötétlik az Űr. Mélyen
hallgatnak versek.

Ahol egyszer lomb
voltál... Tavasz nem felejt -
ad rád új ruhát

Szép mosolyoddal
szívem a szívedhez ért,
sok szeretettel.

Lelkiismeret
nélkül lehetetlen az
igaz - emberség.

Napfény ha éri
virul a pitypang táncol
ha a szél dalol.

tudományosan
nem bizonyított, de a
szeretet gyógyít

Opálos homály
Tájat elnyelő függöny
Lomha köd szitál

Csatát vesztettél?
Állj fel újra és újra:
remény benned Él.

megtanultam; már
tudok, bűntudat nélkül
- nemet mondani

Gesztusaitól
értetlenség üvöltött
jenkik szeméből.

Elméd rabjaként,
Céltalanul taposod
Álmod virágát!

Minden kitűzött
cél csodás értelmet ad
az ébredésnek.

Kényszer nem köti,
a szél kedve szerint fúj-
szabadabb mint mi.

Folyton sajgó múlt
díszdobozba zárva vár
szabadulásra.

csalóka tavasz
kacsint, s virágba kelti
a kék kankalint

rohanó idő
arcom barázdáiban
futkos nevetve