Új versek

mikor meglátod
a napot, a sötétség
nem riaszt többé

Mindenkinek van
Saját pokla, ahova
Vétkeit zárta.

Aki letérdel
egyensúlyát veszti, ha
majd újra feláll.

Osztozásnál ha
épp nincs beszólás, grimasz,
susmus azért van!

Normális vagyok!
A hangok is megmondták!
Bolond ki mást hisz!

Halkan érkezem,
hogy ne ébresszelek fel
míg rólam álmodsz.

Nevünk tiéd is.
Legyen Görög -, Cseh -, Észt- is!
... Ki száll le rátok?

Sose rombold le
A keleti falat, hogy
Mentsd a nyugatit.

A gazdag ember
Már másnapra is tervez,
A szegény mára.

Bármilyen erős,
egy hullám sem hagyhatja
el az óceánt.

Jobb hazamenni
A hálóért, mint kézzel
Várni a halat.

aki a jövőt
kiárusítja annak
múltja sem marad

Tisztellek téged,
csak magamért harcolok,
ellened soha.

égi vitorla
vihar vert vászon: földön
szirom foszlányok

Az emlékezés
utcáján vígan seper
a nosztalgia.

hasamon fekszem
míg hátamon ül az ég
nézem a gyepet

Törött bizalom
óráján már hiába
nézzük az időt.

Hibát árulok
- úgy hallottam nagy árat
fizet(n)ek érte.

Jót cselekedni
Otthon, jobb, mint füstölőt
Gyújtani távol.

Az egyszerűség
a bonyolultat rejti
de magyarázva.

Gondolataim
elnehezednek lelked
súlytalanságán.

Sosem tapasztalt
érzések, szavak után
kutatnak bennem.

Hím bálba magát
himbálva, s nőt fitymálva
ment Himbi Limbi.

felhőcsomókkal
játszadozik szél-úrfi
- oldás és kötés

Ne mutassatok
irányt, tudom merre van
a valóságom.

Egyedül vagyok,
önmagammal elásva,
nálad a lapát.

Simogathatod
a gyűrött lapot, újat
azon nem kezdhetsz!

Nincs bennem semmi,
és ez a semmi nagyobb
teher, mint bármi.

Egy letört virág
Sosem idézheti fel
Teljes szépségét.

hiába ha a
hiábavalóságból
lesz a valóság

Nagy zavaromban
arcom azonos színű
a levelekkel.

Puhán megérint
a nyáresti hegyoldal
zenélő csendje.

alakul bennem
egy gondolat rólad szép
csendben: "haikul"

Ulánbátorban
született, s Félegyházán
tanult rettegni.

Ha nem kettőnkről
írnék hanem magamról,
kijönne a szó...

felsorszámozott
elégtételt kapnak majd
rossz húzásaid