Új versek

besötétedett -
szívem északi fénye
szivárványra vált

az aranymetszés
ott rejtőzik mindenben:
tökéletlenben

december szürke
délutánja tompítja
békébe lelkem

Egy darabon a
zabos darabont pont hat
darab bonbont bont.

gyöngyös pókháló
óriáskerék szárnyak
körtánca repít

olvasólámpa
fényben kézfejemen lám
egy légy megpihent

soha nem sürget,
de tárt karokkal várja
megérkezésed.

Dermedt téli csend
ágak közt megülve vár
megsemmisülést.

Így már nőjét Bak
Ancsát, alias Csizmát
fel is próbálta.

Vízparti nád közt
kacsák suhannak tova,
idilli látvány.

Híd két hegy között,
tavaszi szivárvány mit
eső és fény szőtt.

Rólad álmodtam
az éjjel... érintésed
kéjvarázsával.

szólamok súgnak
melengető dallamot -
önként ölelnek

Üres szavakban
az utolsó csepp lélek
fáradtan rezdül.

ma ég a remény
gyertyája - vágtat a szív
az ünnep felé

fodros hómezők
ég és föld közt lebegő
légi tünemény

hópelyhek szállnak
nyári csókok lábnyomán
csizmák taposnak

Gyémántcsillámként
ragyog holdnak ezüstje,
friss hópaplanon.

Pécsett ez már így
szokás - hó nincs - hát lóval
jön a Mikulás

Halk patak csobog,
köveken fut át lassan,
időtlenségen.

Veretlen bajnok
az élet iskolája
előtt sír és rí.

utcai lámpa
világit glóriája
éj s köd a teste

virágok nyílnak -
időkapszulában száll
anyám imája

óvatos hangon
énekelni kezdtek a
kertben a színek

glóriája matt
szürke az angyal szárnya
köd a ruhája

Hajnali dérrel
fák ezüstbe öltöznek,
tél csodája ez.

Levélen csepp ül,
csillogva, remegve vár,
hogy nap ölelje.

Őszi erdőben
száraz levelek sírnak
utolsó táncot.

Arany libbenés
pampafűbuga szárnyal,
Alkony-fényár ring...

Magányos padra
fáradt-rőt fényfátylat ejt
a megbékélés

Vörösen izzik
Hol összeér tenger s ég -
Naplementében

Amikor nyárra
nem emlékeztet más csak
a fecskefészek.

"Templomba járás"
nem mentesít az "Erkölcs"
gyakorlásától.

felhőtlen öröm
homokban hemperegni -
hatvan év után

Üres csigaház.
Így ér véget az élet.
Magányos halál.

Nászunk repülés
kitárt szárnyaid alatt
sassá változom.