Új versek

Tény: bűnöm voltál.
Ha maradnék, akkor is
ketten, egyedül...

Büszkén öltötted
magadra, bár nem ismert
anyaggal takar.

bezárkóztál csönd
vesz körül s ablakon túl
sűrű hóesés

egy sem drágakő -
változatos kavicsok
apró verseim

hajnali fényben
jégvirág siratja szép
opál szirmait

tavunk vékonyka
jegén bátran lépdel a
vaskos télidő

Csend... Büntetjük a
másikat, s vélt sérelmünk
végül erős vár.

rügypettyes faág
teleltet hópelyhekben
friss jégvirágot

Évának bűn volt,
Newtonnak felismerés,
Stev Jobsnak siker.

a semmittevés
civilizált formája
a halogatás

szerencsés ember
aki ha tükörbe néz
önmagába lát

üdén szép vers volt
hajnalban a rigódal
szerelemről szólt

napfény melegít,
arcomon mosolyodként -
kezed érint még...

Mint lepkeszárnyat
selymes szőre - borítom
gyolcsként lelkedet.

Ím, hajszálon lóg
A félelmem s alattam
A végtelen tér

majd borostyánként
kapaszkodok beléd, hogy
mindig óvjalak

Remegő keze
érdes simítás, mégis
szívet melenget.

pasztell fehérre
csipkézett tájon a Nap,
aranyát szórja

telünk után majd
szirmot bont az egyszerű
és szép türelem

Most fehér lett a
Sziromvitorlásoktól
A kéklő csermely

lebilincselő
karakteres deres jó
munkakört keres

ablaküvegről
hulló jégvirágszirmot
simogat a nap

nyugvó nap mögött
dermedt csendbe földig ér
már az éjszaka

szem elől sosem
vesztve hordom magammal
minden kis vágyam

Bizalmam sose
veszítheted el - hiszen
nem adtam neked.

gyöngyporos rügyön
selymes lombfrizurákban
Tavasz tündérek

halk csicsergéssel
fürtök mögött melegszik
a téli hajnal

A kudarcoktól
okosabb leszel, és tán
alázatosabb...

sírj zuhany alatt
a lefolyó közönyét
nem marja a só

havas dombokon
a szürkés síremlékek
dermedten állnak

vagy a fájdalom
szorítja mellkasom - vagy
a szívem nőtt meg(?)

Most átöleli
A tavasz a szíveket
És irgalmat oszt

megfogástól az
elengedésig - előbb
múlt utóbb jövő

Azt aratsz, amit
vetsz - saját sorsodnak így
kovácsa te vagy.

mosolyogj másként
vége-hossza nem lesz a
keserűségnek

Indulataid
egyetlen indítéka
indokolatlan.