Új versek

Szándékomban állt
véletlennek tettetni
sorsszerűségünk.

Annak a könnyebb,
ki kevésbé szerelmes.
De vajon jobb is?

levelem végén
döbbenek rá hogy ismét
magamnak írok

Százszorszép csokor
köszönt kerti sétámon.
Bájos üdvözlés.

Megfesteném a
Tükörképem (ha végre
Nyugton maradna...)

A lehetőség
nem fogja bevárni a
megérkezésed.

Túlléptél rajtam,
mikor én még kerestem
feléd az utat.

Valaki benyit.
A múltad. Felpofozott.
Rájött, megcsalod.

Ez a tavasz már
nem simogat bennünket,
tán megbántódott...

A hitem meghal
ha nem bízom magamban.
A remény éltet.

mozdulatlanná
dermedt a szél vajon mit
hallott ma reggel

A nagy jellemek
sosem kérkednek, folynak
saját medrükben.

A tükör előtt
a megszakadt szív, másik
felét látja-e?

Minden indulás
megérkezés, és haladsz
tovább. Visszatérsz.

Égi fényt követ
földi dörgés, természet
erőt fitogtat.

Lehetetlen nem
ujjaidra gondolni,
míg fésülködöm.

Nem másfél méter
a valódi távolság,
hanem a közöny...

észrevettelek...
hanyatt olyan ismerős,
de hason-más vagy

Akkor is hiszek!
Nekifutok, vonszolom
tovább életem.

Színesre festett
Áttetsző fátyolon át
Szürke az élet.

Magadat látod
a tükörben, de majdnem
idegennek tűnsz.

Ha a gazdának
Kedve nincs, akkor egész
Háza szomorú.

Szánk előtt húzott
mézesmadzagba szédül
a realitás.

Az egyszerűek
nem viselik el, aki
kirí közülük.

Ha szárnyalni tudsz,
nem kell göröngyös úton
egyensúlyoznod.

Bennem ér össze
a semmi a mindenség
végtelenjével.

sugallj valami
vigaszt pimasz is lehet
ha megnevettet

Egy mosolyt adni
S azt kapni, így épül egy
Lélek-piramis.

nálam maradt az
utolsó ölelésed
oldhatatlanul

Toporzékolva
jöttem rá, hogy én szimplán
csak hisztis vagyok.

Hangyák cipelte
hullott falevelet a
szél elrabolta.

Mosolytalanság
a lélek ránca, a szív
bús tekintete.

A költő némán
hallgatja a kritikát,
de ő ír tovább.

mindegy is hova
sodródok - ott leszek jól
ahol épp vagyok

Esti magányban
az ágyamba süllyedve
Álmokkal úszom.

Megkövült szívem
összetörheti-e még
újra valaki?