Új versek

lány a vízparton -
fejét megkoronázza
a lenyugvó nap

a tükröm sokszor
a szemembe hazudik
egész mást mutat

levelek szállnak
puha ágyat vetnek az
álmos világnak

Nyár perzselését
őrzöm lelkemben. Velem
lesz zord időben.

percekből órák,
napokból hetek nőnek
észrevétlenül

mélyre temetve
bánatom mocsarába
árva önmagam

gyanútlan álmok
sziporkáznak ezernyi
darabra törve

Most pihenj meg és
csendedben találd meg a
Jóisten szavát.

Belesűrítjük
ezernyi fájdalmunkat
egy sóhajtásba.

elmém az égbolt
végtelenül derűsen
szabadon virul

Az ember saját
Baklövéseit vallja
Tapasztalatnak.

Őrzöm a tüzet
szívem őskohójában
utódaimnak.

Ha tudsz nevetni
Önmagadon, életed
Kész szórakozás.

didergő vasra
párából szőtt gyöngypaplant
terít a hajnal

Őszi avarra
didergő hajnal ejtett
harmatkönnyeket.

A haiku épp
olyan mint a "fájn dájning":
Egy falatnyi vers.

levelek közé
hullt tócsa tükrébe néz
sok csupasz faág

hideg szél fütyül
táncolnak az aranyló
levélcsillagok

Halványul a tűz
megégett leveleink
hullanak megint.

Az idő miért
Nem akkor lassul, ha a
Szív majd` kicsordul?

Csodás színekben
pompázik az ősz s a föld
tejpaplan alatt.

lehetnél szelíd
panasz ajkamon s csók mint
pecsét Nem bánnám

leszek ha kell, egy
félig összetört szívben
néma csalogány

egy szmájlis fejet
tetovált csuklójára
motiváció

A beszéd gyakran
A gondolat szándékos
Palástolása.

lelkemet töltő
muzsika áradása
szívemben rezdül

Ha utadra lépsz,
Célt ne nézz, társad legyen
Kivel együtt lépsz.

Nincs rá mentőöv,
ha mély érzéseimbe
belefulladok.

Elképzelt célok,
ahányszor rágondolok,
egyre jobban vonz.

Végül elmentél.
Jégszívemben üresen
Visszhangzik a tél.

Vad emlékezés,
mikor szabadon szárnyal
a fiatalság.

Fákon hunyorgó
Őszi napsugár lelkem s
Szívem járja át.

lassíts: lásd mit rejt
a táj - száguldva minden
fa oly egyforma

A jó nevelés
Addig tart, amíg maga
Az aktív élet.

Viharvert ágon
napfényben terem, héját
gyűri az idő.

ami megmaradt
nekem belőlük - emlék
hiány és fénykép