Új versek

Mikor sötétben
megvilágosodsz, hunyd be
bátran a szemed!

hedóniában
türelmetlenség dívik
- szerelmetlenül

Ha te el is mész,
Kárpótlásul itt marad
Utánad a csend.

nézlek csak nézlek
zizegő hársfa alatt
múlnak a percek

A természetbe
menj és "vetkőztesd" magad
természetesre.

Ki tekergeti
ki a rózsaszirmot, hogy
ki tudjon nyílni?

erényeim közt
felfedezted a saját
magad hibáit

friss hajtásokat
a tavasz sem varázsolt
fásult arcodra

te választásod
hogy melyik láncban leszel
utolsó láncszem

felebarátot
fele-szeretettel csak
bántani lehet

lábujjhegyen jött,
szelíden érintett meg,
csapkodva ment el...

a cseppkőbarlang
öreg hegy könnyeinek
emlékét őrzi

A jó gondolat
ott hever a porban, és
elmész mellette.

pipacs nyújtózik
virágzó repcetáblán
ruhája lángol

hazug mosolyok
álcája bújtatja a
jó utat hozzád

szóvirágok közt
elrejtettem bánatom
szirmát hullajtja

elvesztett kedvvel
mogorva medve lettem
megöregedtem

felsóhajt az ég
felhőket terel majd hint
napfényre záport

Ami gyarapít,
önzetlen odaadás.
Nem a tulajdon.

ha megismered
mindenki igazát, már
bizonytalan vagy

Lehet igaz volt,
lehet nem, de a vége
halálbiztos lesz.

Körbeölel a
rózsalonc illata, mint
jó anyám karja.

Ha megöregszünk,
mind több ajtó bezárul,
VÉGül egy marad...

szívesen játszol
bárkit, éppenséggel csak
önmagadat nem

A legtöbb ember
Csak játéka egyesek
Szenvedélyének

Gyermekként erről
álmodtam, ketten együtt,
végig az úton.

Tükörbe nézve,
anyám arca tekint rám
szép ráncaimban.

Csak azt figyelte,
mit kapott, nem azt, amit
elloptak tőle.

Elfojtom múltam,
széttépem jövőm, azért
hogy bírjam a mát.

Gondolataim,
versekbe menekülnek,
megpihenni ott.

Magamhoz való
viszonyulásom szerint
bánok veled is!!!

örömforrás az
amitől napnyugtával
könnyes a szemed

A mérges felhők
harapdálják a Napot,
néha ők győznek.

sekély lélekben
nem lelnek jó otthonra
mély gondolatok

Kis lámpásait
égre hinti az éjjel
- s őrzi mind a Hold.

egy mély pillantás
éppen elegendő a
bevésődéshez