Új versek

emlékeimből
mint egy meleg takarót
magamra húzlak

az első téli
éjszaka leple alatt
megőszült a rét

bágyadt napsugár
jégvirágot simogat
múló szerelem

Kopott fehér fal
mesél éltet s halált egy
vaságy tövében.

hajnal hidegén
tovatűnő csend helyén
varjúkárogás

Piros hajnalfény
szűri át a kis szobát
- álmot cenzúráz.

régi képekről
visszamosolyognak rám
egyszer volt napok

Esőben álltál,
messziről is jól láttam
arcodon könny fut.

holdbölcsőjébe
felhőcsend habselyme vár
csillagcsecsemőt

bágyadt napsütés
ezüst ökörnyál úszik
rőt lombok között

fagyos a hajnal
léptek a macskakövön
fáradt angyalok

te légy csak folyó
én leszek a medredben
koptatott szikla

ködpermet szitál -
tüllfinom fátyol lebeg
őszesti csendben

őszi hajnalon
száját tátva jött a köd
elnyelve mindent

kabátom zsebe
vacogva várja vissza
kezed melegét

mély tenger az ég
rajta arany bárkaként
úszik a vén Hold

már esteledik
sötét árnyékok ülnek
az eresz alá

üres kertekre
fekete tar ágak közt
fehér hó szitál

hóförgetegben
zúgó erdőt mázsás hó
terhe ropogtat

mosolytávolság
mélyül szarkalábakban
fogy illúzióm(nk)

Huszonegy gramm mind
világfára utazó
csodás lelkeim.

öreg csontokon
a tél csámcsogva röhög
elmúló élet

Ősz, s kopogtat az
ablakon... hajfestékért
kuncsorog megint!

Kezem alatt ég
a tinta, itt van isten:
ez itt a titka

sárga-pír őszrúzs
levélajkakon - sarkán
nyár-zöld búcsút int

tűhegyre tűzött
pillangószárnyat mozdít
titokban a szél

őszi ébredés -
az éjjel földre hullott
minden falevél

alszik a kertben
a rózsatövek között
áttelelő vágy

Öregség jele
ha egyre több erkölcsi
kérdést feszegetsz.

kódolt kis magban
lélekvirág világa
bontakozóban

hópaplanra szőtt
apró madárláb pettyek
cinkecsillagok

Fán harkály kopog,
kályhámban pattog a tűz,
emlékek gyúlnak...

Kopasz fa ágán
hétpettyes katica sír,
nyarat, őszt sirat...

arany sorukra
szépen várakoznak a
humorbonbonok

Szürke ködfátyol
lebeg a világ felett
- fény hasogatja.

hullt virágok lágy
szőnyegén felejtem hogy
voltam és leszek