Új versek

lassan keringő
levelek között sétál
hanyagul az ősz

Papírillatú,
őszinte szavak várnak
kemény kötésben.

Választ szeretnél?
Kérdezz, még akkor is, ha
ez kellemetlen.

A valóságot
szebbé, jobbá álmodom.
Kozmoszt teremtek.

A sorsod hadúr,
harcba sose szállj vele,
köss békességet.

Minden ölelő
kar a halál elöli
menedék neked.

Inkább leszek egy
víg őrült, mint épeszű,
ki, sosem örült!

Levesbe főzi
szeretetét nagymama,
mennyei finom.

ha feltűnik a
piros vagy narancs csillag
tudom, jól írok

Szürke esőben
vadul tombol bennem egy
fénylő szivárvány.

amíg EZ van, nincs
más, de ha más van, akkor
a más lesz az EZ

Amit te bennem
nem szerettél az másnak
érték lesz talán...

Olyan egyszerű
Egy szót sem írok róla ...
Csak nézd, csak érezd!

Titkokkal teli
könyvtár a nő lelke, van
mit olvasnom még.

azért szerettél
szemeimbe nézni, mert
szépnek láttalak

sóvárgás és vágy
az elérhetetlenség
sarkantyúz tovább

Szennyeskosárban
mennyi kaland bújik el!
Sár, öröm, emlék.

Sokféle hangot
képes megszólaltatni
egyszerre a szél.

Mennyi történet
van a folyómederben!
Árad az idő.

Mi már nem leszünk,
de a tölgyfák akkor is
mesélni fognak.

Felhőket hallok
suhanni, a csend bennem
olyan mélységes.

Nem számít a kor,
mert számomra a benned
élő nő örök.

A lélektársak
fényévnyi távolságot
is áthidalnak.

Vasárnap reggel.
Kihűlt hitvesi ágyból
kiabál a csend

kisütött a nap
fűszálon egy esőcsepp
benne szivárvány

apró örömök
csücsülnek kicsi szobám
minden szegletén

Úgy néz ki jön a
hullám. Ne aggódjál, majd
küldik a hullám!

ha senki sem lát
szorosan hozzábújok
emlékeidhez

Hegyek csúcsán a
haldokló Nap mosolyog...
Tökéletesség...

Még egyszer mondom,
szép az, amit annak látsz,
ez csak rajtad áll.

Az utcalámpa
fénye aranyra festi
hosszú utunkat.

Idegen köszön
idegennek; a remény
szó jut eszembe.

A bűntudat a
szerelemmel keverve
egy életre szól.

Felelősségem
teljes. Tudatom Veled,
felelőtlenül.

találat érte
szívedet menekülnék
de már süllyedünk

Fának mit jelent
a hajnal első fénye?
És neked? Engem?