Új versek

Terem és időm
Egyre fogy, ezt jól tudom.
Több dimenziót!

Szívedbe írom
a reményt, hogy lelkedet
ölelve védje.

Ím, Lívia Schmidt
"Gyönyörű... csillagos öt"
Köszönet ötszáz

esténként hagyom
hogy elragadjanak a
csendszimfóniák

A mellőzöttség
rosszabb a halálnál is,
mert itt még érzel.

A Te éned és
az én énem... Bárhol is
vagy, együtt: ének...

Az egyszerűség,
egyetlen, kis százszorszép,
zsenge fű között.

Szerelmes vagyok
hiába is tagadnám
veszélybe sodor...

egy körhintában
vasláncokon repülünk
felszabadultan

Az emberi agy
legjobb tápláléka a
szív boldogsága...

most is szeretlek,
hidd el nekem, nem a súly
töri eskünket

Még ha alszunk is,
sorsunk mindig dolgozik,
soha nem fárad.

Érzéseimet
szégyellem ... Ha nem mondom
el, úgy elveszek.

Mikor szavaid
simogatják lelkemet
az a boldogság.

bolyhos szerelmed
puha csendben hordozom
a vállaimon

Azért kérdezik,
hogy vagy, hogy elmondhassák,
mi bántja őket.

Hátadnak dőlnék
kezemben egy jó könyvvel
csak úgy csendesen!

Mert a gyűlölet
alján mi más is lenne,
mint a szeretet?!

kanapéd alatt
csendesen vár az a kis
rózsaszín mamusz

Oly szótlan szeret
ez a feszített csöndünk.
Már-már megszólal.

feltétel nélkül
fogadd el hogy nincsenek
feltételeim

Mindannyiunknak
Időszerű, főleg ma,
Goethe szava.

Sötét pillangó
szárnycsapásai között
merengő idő.

éjsötétben is
boldogkék a pillanat
mikor hozzám érsz

Moccan az idő,
csendeleg a gondolat,
szunnyad az este.

Sorsunk különös
vegytintával van írva,
láthatatlanul.

egyedül indulsz
egyedül érkezel de
nem jársz egyedül

Becsüld azt a nőt
és azt a férfit, ki még
el tud pirulni.

Megbocsájtásunk,
Örömünk, lelki békénk
Tesz jó emberré.

Valószínűtlen,
nem lehetetlen, de a
lehetetlen, az.

gondolataid
értem de ha kimondod
összekuszálnak

Igaz fájdalom
lett a tettetésből. Még
én is elhittem...

Mikor nem hittem
el, ott volt. Ez is eltűnt,
mire megláttam.

Közös életünk
kettétört. Tiéd a ti,
Enyém csak az én.

Tíz-ezer évnyi
együttlét. Szép pillanat
lehetne veled.

Nem nyithatják ki
azt a börtönt, amibe
önmagad zártad.