Új versek

Mindenségből nőtt
fűszálak selyme mentén
élet simogat.

sóhaj dermedt csönd,
üres ház szívében fény -
nem érintenek

halál nézett rám
nem ellenség volt - csupán
a másik oldal

vihar volt éjjel
hajnal fénye csordogál -
kezem kezedben.

Vaskos sötétség
ül a felhős égbolton,
a csönd se pisszen.

esőként hullok
cseppjeid átölelnek
bőrig szeretve

Lehullt egy virág,
de az illata maradt,
mint egy csók nyoma.

lámpafény alatt
árnyéka elfáradt egy
hazatérőnek

Furcsa alakját
mutatja a fényes hold.
Bár ismernélek!

kilépek végre
aggódó árnyékomból -
gyermekeimért

Egy pohár rummba
bíborszínt kever a nap -
bájital készül

Szentlélek, Jézus
Túlcsordul bennem, csak úgy
Mint a könnyeim

egy ölelésért
állsz sorba de senki sem
néz a szemedbe

Véreddel folyok
nyughatatlan szívedhez,
ősi érzésként...

korommal írnék
koromról sötét szóvicc
komor e humor

nem tombol hallgat
mereng magában írja
belső verseit

Fa eper leve
lefesti az ingemet,
már úgysem számít.

lelkem egy bölcső
nyugalmával ringató -
boldog jelenlét

fehér kagylóhéj -
tenyerembe zárnám a
nyári napnyugtát

fiókban cetlik
szétszórt időszeletek -
éled bennem mind

madárijesztő
pipacsnak árnyékot nyújt
koldusruhában

Kicsinyességtől
mentes elméből pattan
ki a nagyszerű.

Dögkeselyűként,
sohasem emelkedhetsz
mindenek fölé...

Zölden hullámzik
tengernyi Tündérország
szemem kékjében.

vajon hány törött
harangot rejt a szívünk -
hang helyett könnyek

poros földúton
árnyékot húz egy szekér,
búzavirág dől

balsors s szerencse
kézen fogtak mindketten -
örök hullámzás

zord s kegyetlen a
való így költészetem
színtisztán hazug

szavak csengenek
a csendben, s visszhangzanak
az öröklétben

Tikkadt kis tücsök,
dalod katana szele
sem szeli ketté.

kis szomorú szép
arcán fénypatak csordul -
könnye csillogó

ölelésedben
lélegezni az idő
is elfelejtett

zebra csíkjain
elnyúlik a délután,
nem siet senki

parányok szállnak -
pirkadat lélegzete
fényben oldódik

remény s bizalom
hiánya mérgezi el
mindennapjaink

naponta élünk
át sok rút arcpirító
megaláztatást