Új versek

fehér nyírfa is
sötéten árnyékol - bár
kevés lombja már

Ripp-ropp roppan az
ág, szökken a szarvas, jön
a komor vadász.

szólhatna rólam
de a világ színesebb
róla verselek

Tettrekészségről
álmodik a tétlenség,
ébredni kéne.

Azt mondták nekem,
hajlik a szélben a nád
nem hajlott, törtem.

Gördülékenyen
megy minden, ha Istennek
tetszik, mit csinálsz.

Azért ütközöl
akadályba, hogy meglásd,
nem arra utad.

Az öröklét nem
Időben rejlik, hanem
Örök összhangban.

Ami igazán
engem fejez ki, sorra
csak ide kerül.

Százezernyi maszk,
kalap, köpeny, ló nélkül:
kényszerű Zorrók!

nyarat varázsolt
szívdobbanásnyira... el
is hittem neki

megfoghatatlan
lettél... szomorúságom
kitapintható

érdekelt vagyok
abban hogy érdekeltté
tegyelek téged

hevületben ha
elégsz - késő tudni mi
lett volna elég

a fenyő mit én
ültettem - kertemben nő
tovább az égig

Hol unokáink
vannak, ott található
a boldogságunk.

fiatalon még
nem tudhatod amit majd
öregen se fogsz

határon innen
a belterjesség minden
határon túli

Szabadszájúság
és közönségesség közt
széles az árok.

Az élet tele
Van végekkel, és sok vég
Új kezdetté lesz.

Őszi gyér napfény
simogatja fejfádat:
a Megbocsájtás.

meztelen lelkem
sem lehetett már elég
hisz mást szerettél

villámod fénye
tűzparipaként vágtat
szemem tükrében

sok-sok fájdalmas
órát okoz egyetlen
boldog perc veled

a vaksötétben
denevérsuhanások
karcolták az éjt

De minden művész
köszönetet mond a szűk
közönségének!

A virágok is
Megőrzik illatukat
Átadó kezén.

Egyetlen voltál.
Sok rólad alkotott kép
él bennünk tovább.

Legyél, aki vagy!
A sebet a világon,
magadon mutasd!

Hallj, láss és hallgass,
Ha békességben akarsz
Sokáig élni.

Én nem is írok,
ami átfolyik rajtam,
azt jegyzetelem.

Bár megtiporva,
a magam meséjében
még mindig hiszek.

Nyomomban van az
Intelligencia, de
Én gyorsabb vagyok.

Idegen szemed
kérdi idegen számat;
Ismerjük egymást?

volt hogy nem jöttek
most én döntöm el hogy hol
kivel és mikor

A teringettét
Bárki lehetnék de most
Én magam vagyok