Új versek

rőt alkonyfényben
vérpirosan tündökölt
a fenyők csúcsa

az elálmodott
szép élet rokkantjaként
várom a reggelt

muskátlik alatt
kannám langyos vizétől
felszisszen a föld.

Fának dőltem én,
az árnyéka állt tovább
helyettem csendben.

ötvennégy daru
festi szürkére őszöm
eltűnő évek

pattogó tűzben
nyár és pár csutkababa
végleg elalszik

madárként szárnyalt
lelkem - vadászok jöttek
csak lőttek s lőttek

Dűnék lankáin
az idő ujja számol
homokszemeket.

Pipacsok úsznak
lassan a messzi tavon,
hullámzik a rét.

Együttállás és
szembenállás ... Mindkettő
hegyeket mozgat.

deres angyalszárny
bajszom versmondó szájam
fölött fehérlik

kicsit frissebb az
idő és a ló - talán
mind fellélegzünk

tedd a dolgod csak
amiért iderendelt
a gondviselés

felismerni az
álságos hízelgőt az
öntelt nem képes

Aranycipellőt
húzott forró szívvel és
elszaladt a nyár.

Mi egy családból
valók vagyunk, ugyanazt
hallgatjuk el mind.

évek érveit
csak szenvedélytől tudod
már félretenni

Határok nélkül
Érlel gyümölcsöt a fa -
Bizalom ága

Hullámot várok,
a tenger mozdulatlan
- csak én ringatom.

Triplán karcos a
karma, ha magyarnak rak
le az ugarra.

Kormos kontyában
széllel fésült ökörnyál.
Megőszült a nyár.

Egy tükör titka
nem a látott kép, inkább
mit még rejteget.

Reggel a csendet
nyújtani mint a rétest -
tölteni ráér.

A világvége
hangulat: energia,
mi tőlünk ered.

Arcom tükrödben
fejvesztve keresem. Nincs.
Melyikünk hitvány?

bank s a média
létünk világuralma -
s ez lélektelen

mély nyomot hagyott
ahogy arcomra csókot
dobott - az idő

esendő a test
a lélek hite az út
ezen haladok

Ébren alszom rég.
Szememből álom illan.
Szárítja hőség.

bárányfelhőkből
könnyet facsarna ráncos
szántóföldekre

Átlényegülés.
Lényeddé válok mikor
ölel két karod.

Minek ott a kincs,
hol jó egészség meg nincs?
Hisz az ám a kincs!

Régi kovásszal
új kenyeret formálunk.
Harc is, béke is.

Ameddig élek
hajnalhasadáson át
álmomból jövök.

két hetes - de rég
voltam kéthetes épp ma
hetvenhét éve

költészet s zene
ez - lelkemet gyógyító
rezgő parallel