Új versek

Bágyadt, bús kertem,
Szívem szaggatja gyászom
Lepke rezzent fel.

halkan kopogtass
évszázados magány ül
csigaházamon

hullámsodrásba
simuló part moraja
lassú gyógyulás

szűrt lámpafénynél
egy fa árnyéka mozdul
sikoly-jelmezben

zakatol az agy
szívdobbanásaink közt
szürke csend dobol

Ha nem érdekel
valaki amíg még él -
később ne sirasd!

Az emlékezés
egy időutazás a
szívünk kertjében.

Az emlékezés
egy láthatatlan toll, a
szívben ír tovább.

Csőcselék régen
is volt, de a tévé azt
nem mutogatta.

anyám sóhaja
néha-néha feldereng
nehéz örökség

lelkünk azonos
ez bizonyos - örömünk
dérben is ragyog

Más az álmait
Dörzsöli ki szeméből,
Én a fényt bele.

halvány estikék
illatát őrizgetem
emlékeim közt

Dühítőbb a szó
ha átlátszó köntös van
hazug betűin.

csokorba kötött
zsályaillatú reggel
egyetlenegyszer

felhőárnyak a
téli hegyen hó nincs már
de ne is legyen

Deres ág éke,
Hideg napsugár útnak
jégtüske fénye.

Betűzni tudni
Semmiség - Új értelmet
Lelj a sorok közt

fölizzanak a
tárgyak s bennem a vágyak
fényfolyó árad

Kis darabokban
nyúzom le önmagamról
rossz oldalamat.

el lehet késni
a szavakkal is; mondd ki,
amíg nem késő

szárnyaid alá
fodrozom a kék eget
kicsi madaram

Csillagéveken
át versenyt fut tér s idő;
örök számadás.

a futószár-kör
patanyom díszű bronztál
a ló az ötvös

felhőárnyékok
a tájon - csillámlik a
rézarany homok

Lét karneválján
vidám bohóc maszk mögött
ráz a zokogás.

ember harácsol
míg ő keresztet ácsol
a temetőkben

nap mint nap festek
egy portrét önmagamról
mindig élet-hű

Szeretet szövi
forró, közös reggelek
kávéillatát.

Némán üvöltesz,
már alig hallom tőle,
hogy miről hallgatsz.

Szél napfény-fátyla
ellebeg a tó felett;
(cs)illanó idő.

Vágyról képzelgem
lapos földem csendjében.
Hangokat várok.

Az idő érték,
ne pazarold vitákra,
fölöslegesen!

kérkedhetsz azzal
mi valójában nem vagy
min den ki de rül

CÉRNAszálon meg
KÖTÉL idegzetén múlt
sok győztes SPÁRGA.

Közös nevezőt
Keresünk - Őrült nagy szám
Majd inkább mással