Barna Júlia: mellékszerepet...

@Layosh: @Layosh: Hirtelen nem is tudom, hogy a szemléleted, a nemragaszkodás, mennyire pozitív, mindenesetre felszabadító.

@Barna Júlia:
Az, hogy "nincs veszítenivalóm" mindig arról szól, hogy évtizedek óta nem ragaszkodom semmihez: sem tárgyakhoz, sem emberekhez, sem elméletekhez, kategóriákhoz, vallásokhoz... még az életemhez sem különösebben :-)))

@Layosh: Kedves Lajos! Ki is írta nemrégen, hogy 58 évesen már nincs vesztenivalóm? És akkor mit válaszoltam? Úgy látom, mi egymás helyett tudunk gondolkodni. Amúgy igazad van, de én már annyit tanultam, hogy ennél már nem akarok okosabb lenni.

@Barna Júlia:
A traumákat lehetőségnek kell felfogni, és azonnal van belőlük mit tanulni.

@Layosh: 71 évesen? Elég a napi traumákat feldolgozni. A múlttal egyébként már megvagyok valahogy, görcsök oldódtak, ráncok kisimultak, amit tanulni kellett megtanultam.

Szent meggyőződésem, hogy az Élet mindig engedi magát "átírni" :-))) Csupán annyi
kell hozzá, hogy egy-egy érzelmi sokkot okozó pillanatra más-más nézőpontból kell
"visszaemlékezni" és a súlypontok megváltoznak, a görcsök oldódnak, törlődnek...
Ilyenkor a megtörtént esemény mutatja egy másik arcát: az elfogadásét, a megértését...

@Layosh: Ma már eljutottam a felismerésig (lám, mire jó az öregedés! ), hogy én vagyok rendező, súgó, díszletező, jelmeztervező, drámaíró, (na, annak sikeres), de az élet már nem engedi magát átírni, átrendezni, szereposztást felrúgni ...

Hol a súúúgóóóóóó???
Hol a rendezőőőőőűűű???
Hol a sztáááájliszt???
Hol vannak a támogatóúk???
... ... ...
... - - - ...