Kiss Anna Mária: Egy fizikus álma

@Cselényi Péter: Nem. Mi szőjük fénnyé Péter, a tapasztalás által, csakhogy nélkülünk sem a fény, sem az idő nem létezik. Egyszerűen nincs. A vak nem látja a Napot, nem tudja elvakítani. A kómában lévő számára az idő, nem a percek múlása, mint nekünk, mert számára nem létezik. A siket is hallhat zenét a fejében, pedig soha nem hallotta. A tapasztalásból lesz valami, amit időnek, fénynek, hangnak hívunk. Ezt akartam mondani. De nem hiszem, hogy ez az egyetlen gondolat, amiben az ember megoldást, magyarázatot keres. Küldöm a film linkjét, érdemes megnézni.

Üdv.

Anna

Ebben ügyesen keveredik a tudomány, művészet és a mesterség. Valóban szellemi barangolás.
(A fény foronokból álk, belőle fényt szőni-ez már valami másodlagos fény lehet.)

@Kiss Anna Mária:

"– Akarsz Vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
– Igen – mondta.
– De hiszen nem öntözött!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen nem kapálgatott!
– Tudom – mondta a virág.
– Agyonkapált.
– Tudom – mondta a virág.
– Sápadt lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Csenevész lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Akkor meg miért maradnál nála?! – mordult rá Bruckner Szigfrid.
– Azért, mert szeretem."

64. oldal, Vacskamati virágja

@Natalie Danaisz: "A talpam alatt rídogáltak a füvek. Csak mentem: bimm-bumm. Mit nekem füvek! A fejem felett recsegtek, sírdogáltak a fák. Csak mentem: dimm-dömm. Mit nekem fák! Az ég sóhajtozott, a föld nyöszörgött. Csak mentem: zitty-zutty. Mit nekem ég, mit nekem föld!
Hajnaltájt értem Csodaországba, még alig-alig pirkadt. De rátaláltam a hétfejűre. Ott aludt egy eukaliptuszfa alatt, be volt hunyva mind a tizennégy szeme.
nagyobbanNosza, nekiestem. Sutty, levágtam az első fejét - mintha egy húr pattant volna el, földtől holdig érő, megzengett a világ. Fölébredt persze, álmélkodva bámult rám tizenkét szemével. Nem kíméltem, nyissz, levágtam a második fejét is! Illatok szabadultak el ekkor, kikerics, fodormenta, kakukkfű, orgona és nárcisz illata. Felém nyúlt, meg akart fogni. De nem hagytam magam. Dolgoztam keményen a karddal, lándzsával, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel.
Lehullt a harmadik feje is - források, csermelyek bugyogtak fel egy pillanatra.
A negyedik is - aranyhajfonatok libbentek s tűntek el a fák közt.
Az ötödik is - felcsilingeltek s elhaltak szánhúzó lovak téli csengettyűi.
A hatodikat nagyon féltette, húzta, óvta, de nem menekült. Lenyisszantottam. Harang szólalt meg akkor, sok békességes harang. Egyre halkabban, egyre halkabban.
De akkor, jaj, elkapott! Szorosan magához ölelt, mozdulni se tudtam. A fejem épp a mellére szorult, hallottam a szívdobbanásait. Kopp-kopp - dobogott a szíve. És azt kérdezte tőlem:
- Mit vétettem én neked, ember fia?
- Megölhetsz - mondtam neki -, szétroppanthasz. De akkor is jól tettem, amit tettem, mert ilyen csúnyává varázsoltál. Én vagyok a legcsúnyább ember a földön.
nagyobbanFölpillantottam, megláttam a szemét. Fénylett a szeme, mint a szép távoli csillag. Megláttam az arcát. Tavak jóságos tükre, föld barna nyugalma, templomok békéje, májusi rétek szépsége - ilyen volt az arca.
- Te bolond, te bolond - mondta kedvesen.
Megcsókolt jobbról, megcsókolt balról, megcirógatott.
Ez nem öl meg engem, ez nem varázsolt el engem, ez nem bánt engem, ez szeret engem. És már sírtam is; te úristen, hat fejét levágtam!
Elengedett. nagyobbanA szeme tükrében megláttam magam. A lábam egyenes volt, a hasam sima, a fejem hosszúkás, nem voltam se bandzsa, se lapátfülű, se tyúkmellű, se harcsaszájú.
Térdre estem előtte.
- Nem érdemlem én ezt - mondtam neki -, változtass vissza rúttá. Hiszen hat fejed levágtam. Jaj, csak visszaragaszthatnám!
Rázta a fejét, hogy nem lehet. Mosolygott.
Ekkor kelt föl a nap, rásütött. Akkor jöttem rá, hogy hiszen a Hétfejű Tündért akartam megölni, a világ legjóságosabb tündérét. Balga ésszel hat fejét levágtam.
Mi lesz, ha ez az egy feje is elvész?
- Engedd meg, hogy a testőröd legyek, engedd meg, hogy őrizzelek - mondtam neki.
Bólintott.
nagyobbanSoha többé nem mentem vissza Rácpácegresre, ott maradtam a tündért vigyázni.
Őrzöm őt ma is, lándzsával, karddal, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel.
Ne is próbáljatok rossz szándékkal közeledni hozzá! Nem engedhetem bántani.
Mert egy bolond levágta hat fejét, csak egy maradt neki. Erre az egyre vigyázzunk hát mindannyian. Lándzsával, karddal, baloskával, péklapáttal, szablyával, vassal, vérrel, vencsellővel. És szeretettel." (L. E.)

Ötletesen gyönyörű haikudat élmény volt olvasni, drága Anna! Sok szeretettel gratulálok hozzá! Legyen ragyogó, ihletben gazdag délutánod! Szívből ölellek! (:

@Kiss Anna Mária:

"Ott, a legmagasabb hegy tetején ül a Világ-Síró-Asszony, hófehér ruhában, hófehér hajjal, hófehér hajában hófehér virággal, s hullatja könnyeit. Minden könnycseppje egy-egy fehér kristály, ezekből nőnek a világra a hófehér hegyek, zokogását ezekbe zárják a fehér fák, s a fákon a levelek, és az ő könnyeitől lesz hófehér annak az álma is, aki éjszakánként sírással álmodik." (B. I.)

@Natalie Danaisz: Éreztem én. Különben nem írtam volna ezt...

Kiss Anna Mária
Anyáskodó

1.

Még élek.
Hiányom fájna,
vagytok ablakom
a Világra,
ráismerés a keddre,
s a világító
vasárnapok uszálya.
Mondhatnám vadszőlővel is,
ami körbefutja kertem,
de néma,
s néha szeretném
én is, e néma-léhaságot.
Szerelmesen
lenni szüntelen.
A vagyok nektek súlyát -
tollnak képzelem.

2.

Aznap,
minden egyes
utcasarkon
ugyanaz az asszony állt.
A mellét kínálta.
Az emberek úgy
mentek el mellette,
mintha ő lenne a holdvilág.
Fel is mászott
egy létrára,
hogy megnézze
a Hold szemszögéből -
az egészet.
Nem látott
semmi különöset,
barna szeméből
ölembe
potyogott a könnye.

Csók: Anna

Érdekes gondolat, örömmel olvastam!

@Kiss Anna Mária:

Anna, a vadszőlő igen értékes növény. Képes védeni a szervezetet a szabad gyökök ellen, szóval kiváló antioxidáns. A fagyok előtt szoktam gyűjteni. :)

@Natalie Danaisz: vakon kék ruha
- most fehérnek képzeli
az anyatejet

Kicsit elszomorodtam. Nem szabad ennyi fájdalmat belezsúfolni - egyetlen napba, mert megfeketedünk. S olyanok leszünk, mint a vadszőlő bogyói. Szépek, de hiábavalók. Csók. Anna

emlék

kamorában gyűl
fénytelen ó hombárban
hogy legyen mire

szakajtónként is
alig bírom el fele
kihull a résen

pedig aki el-
hagyja a hosszú csendben
nem érhet haza

@Kiss Anna Mária:

köszönöm Anna, Borbély Szilárd jutott eszembe elsőre, az ő szabálytalan, prímszámokra épített világa, ami végül sajnos nem bírta el a lét terheit:
mert a szégyen / s nincstelenség / rég bezárta / önmagába.
Jónás Tamás verse megrázó nekem, mert a saját bőrömön is cipelem a nyomait, inkább csak képletesen. Mégis azt gondolom, hogy Jónás története túlélhető, szerencsére, valami különös kegyelem által, a borbélyi magány pedig úgy volt prím, hogy nem volt élhető, sajnos.
köszönöm Anna, hogy megmutattad ezt a verset.

nagyon tetszik!

@Natalie Danaisz: Semmilyen kétségem nincs, hogy ez, az a fajta hipnózis, varázslat a nyelv által, amit nem nagyon lehet megmagyarázni. Jónás Tamást idézem ezért.

Jónás Tamás
Lassuló zuhanás

cipelem ezt a kisfiút és ő cipelget engem
nagyon féltett kis vacka van eszemben szívemben
öt éves forma meztelen hideg van mégse fázik
szalad az erdőből soha nem érkezik meg a házig
szalad a havas fák közül szaladna a melegbe
de létezik ház és van meleg ami soha nem ereszt be

cipelem ezt a kisfiút kosarat visz így asszony
nem akar mást csak annyit hogy reggelig alhasson
nem akar mást csak jó cipőt ne vérezzen a lába
rettegve gondol rá mi lesz ha eljár iskolába
ül a padok közt földre ül vagy ültetik a földre
nevetnek rajta mert piszkos a nyaka meg a körme

cipelem ezt a kisfiút a lovagot aki a Marcsit
ne tudja még megmenteni mert túl sokáig alszik
konyhai boszorkány sikít krumplit pucol a kislány
fehér szívével érkezik de a lánynak arca nincs már
milyen világba bújhat el ez a hazug a vesztes
ki összevissza ígérget s csak béke időben kedves

miféle kisfiú cipel miféle vallomásig
harminckét éve kínoz egy férfit aki csak ásít
miféle kisfiú lehet ilyen felnőtt fiúból
miféle költő lehet aki hasznot se facsar a szóból
miféle verseket szerel miféle fájdalommal
miféle fa áll a szívében ágakkal sose lombbal

Anna, ez igazi. Szívből mondom. natalie.