Ensō (kör)
lehullt esőcsepp
karikát rajzol éppen
Nam Cheon ujja
"Vabi" típusú "játékos" zen haiku kísérlet, szándéka a köznapi dolgokon keresztül felismertetni az egyetemest, a törvényszerűt. Annyiban játékos, hogy az első és a harmadik sor felcserélhető, a második sor nélkül sem változik a lényeg.
Beküldés időpontja: 2018. július 20. 18:36
Szerkesztve: 2018. július 20. 18:51
Komment írásához regisztrálj vagy lépj be!
Szeretem nézni és hallgatni az esőt, mindig megnyugtat. Ahogy most a haikud is, kedves Mikli! Sok szeretettel gratulálok hozzá! Legyen ragyogó, ihletben gazdag napod! (:
@Mikli: A tudatos éberség valóban csak tapasztalati alapon működik. Olykor. Jóga. Flow. Természet.
@Nagy Enikő: Nem "az advaita filozófiai eszköztár az alapja", még csak a buddhizmusé sem. Nincs advaizmus, nincs buddhizmus (Tibetben ma sem ismerik azt a fogalmat, hogy buddhizmus). Hibás út a fogalmak, a dogmák, a definíciók, az elnevezések mentén haladni, azokat átgondolni újra és újra - "Z" vágány. Nem kell pontosítani és nem kell értelmezni. Ez nem nyelvtanóra. A pillanat van, amit így vagy úgy megélsz, a többi nem létezik. Itt nem a hedonizmusra kell gondolni, hanem a tudatos éberségre.
@Mikli: Ha pontosítanék és azt írnám, hogy az általad is leírt elszakadásnak az `advaita filozófiai kifejezési eszköztár ismerete az alapja`, az is dogmaként hatna neked ebből a szemszögből? Nem akartam ennyire messziről keríteni, én ezt értettem a filozófiai kifejezési eszköztár alapja alatt. Csak a fogalmak és definíciók értelmezése mentén haladtam, azokat gondoljuk mindig önállóan újra.
@Nagy Enikő: Amiről írtam, az nem nyelvtanítás, nem nyelvtanulás. Még csak történelem vagy matematika sem! Felejtsd el! Semmi közük a dolgok "kívülről látásához"! Még mindig ragaszkodsz a saját alapjaidhoz, ezért nem értesz engem. Amikor a hivatásod gyakorlod, akkor "paneleket" használsz, kifejezéseket, új tapasztalatokat, technológiát - tevékenységed közben ez praktikus és helyénvaló. A "de akkor is mindig minden filozófiai kifejezési eszköztár alapja" megközelítéssel nem értek egyet, kissé dacos és nem tartom valósnak, mert a dogmák méhe, de ezzel sincs gond! Látod, látod? Pedig egy nyelvet beszélünk és mégsem... Nam Cheon ujja... Amíg nem szakadsz el önmagadtól, attól amit eddig megszereztél és birtokolni vélsz, addig nem zárul be a 360 fokos kör. Mikli ujja kört rajzolt a vízre...
@Mikli: Nyelvet tanítok, az alapmegközelítésem más. Ehhez szerintem fel kell fejlődni a felsőfokú nyelvhasználatra, hogy gondolati síkon meglegyen. A gyermeki szinttől a felnőtt, független nyelvhasználóig. Az olvasás sosem elég magában, kell szöveget hallani, kell írni, kell beszélni, hogy eddig eljuss. Mivel modellezem a nyelvet a diákjaimnak, bizonyos paneleket `úgy használnak`, mint én - az új nyelvi elem tanulása alatt. Aztán amikor tudnak, önállósodnak. De ezzel együtt is, a nyelvtanulás sosem ér véget - se idegennyelven, se az anyanyelven. Az új tapasztalatok (pl. technológia) új kifejezésekkel járnak. Ez persze praktikus szemlélet, de akkor is mindig minden filozófiai kifejezési eszköztár alapja.
@Nagy Enikő: Ahogy érzed. Igen, a tanítás egy része lehet a nyelv, a kezdeti időszakban, de nem követelmény. Lehet olvasni is és gondolkodni is. A visszaellenőrzés milyen kép alapján történik? Amit mondanak? Vélemények alapján? Ki mondja? Kinek a véleménye alapján? Jehova Tanúi véleménye alapján? A Metodistáké alapján? A zen alapján? Milyen "megközelítően" közös nyelv? Találkoztál már olyan emberrel, aki ugyanúgy beszélt, mint te? Akinek ugyanazok voltak a gondolatai, a fogalmai, az elképzelései, az érzései, a látása? Sosem volt, nincs és nem is lesz ilyen, még megközelítően sem! A közös nyelv a hallgatás. A csend. Az odafigyelés. Az együttérzés. A nem ártás. Amit írsz, az egy gyermeknek megfelelő, de már nem anyatejjel táplálkozunk, tehát a tapasztalataink is bőven megvannak már, van mit visszaellenőrizni, de ez is csak akkor segít, ha nem veszünk el a múlt hibáiba, nem süllyedünk el benne. Hogyan érzed jól magad? Így érzed jól magad? Ezt is az "ÉN" diktálja!? Csakhogy az "ÉN" egy illúzió és amíg a fogságában vagy, addig mindig azt fogod követni, amiben éppen jól érzed magad, a komfort zónádat sosem fogod elhagyni, sosem fogsz újat tapasztalni. Körforgásban leszel, de ez nem bezárt kör lesz. Mindig elérsz egy az énedednek megfelelő szintet, aztán visszafordulsz és újrakezded. Aztán újra. Meg újra. Így nem érhető el a 180 fok sem, nem hogy a 360! Szerintem. Persze, ez is csak vélemény, nem kell figyelni rá! Csináld úgy, ahogy akarod, ahogy jól érzed magad! Egyszer majd csak sikerül kitörni a szavak, a vélemények és a az "ÉN" körforgásából - egy kis szerencsével. Amennyiben mégsem, úgy is jó, főleg ha neked is így jó!
@Mikli: Én akkor érzem magam jól, ha mindkettő megvan. A beszélgetés meg a csend. Mindkettő a maga helyén. A tanítás egy része a nyelvhez kötődik. A bevezető szakaszban kell, hogy egy körülbelüli kép meglegyen, kell, hogy vissza tudd ellenőrizni a tapasztalásaid, hogy nem vagy velük egyedül, aztán egyre jobban el lehet hagyni, amikor már megközelítőleg egy nyelvet beszéltek.
@Nagy Enikő: Valószínűleg nem, de nem is követtek el annyi hibát mint a görög filozófia és annak követői (kivétel talán Szókratészt, bár őt kivégezték - pont a kérdések és a válaszok végeztek vele is)... Kérdezni, választ kapni, megérteni nem csak szavakkal lehet. Persze ez csak megfelelő mester mellett, ilyet pedig ma már nem találni sem keleten, nyugaton meg főleg nem! Egyszer Papaji-t megkérdezték, hány megvilágosodott embert ismer. Azt válaszolta, hogy talán 3-at. Egy angolt, akit nem nevezett meg, és egy muszlim házaspárt. (Élnek még, de nem tanítanak, elzárkózottan élnek.) Ezt követően megkérdezték, hogy akkor miért küldte el tanítványait (Ganga, Gangaji, Mooji stb.) nyugatra. Válasz: Mert így megszabadultam az élősködőktől. Valóban! Nézd meg! Mindnek vállalataik, drága kocsijuk, holdingjaik vannak! Amikor Papaji mestere Ramana Maharshi meghalt, két vagyontárgya volt. A botja és az ágyékkötője. Jézus is azt mondta, hogy ingyen vettétek, ingyen adjátok. Menj ma be egy keresztény könyvesboltba... Ma már Így van ez nyugaton és keleten is. Hitvány korba születtünk, ez van. Magunkban kell megtalálni a választ, nem az énünkben és nem mások véleményében. Azok csak vélemények, nem bizonyosságok. Aki sokat kérdez, az még mindig a 0 fokban áll, mert az "én" kérdez. Az pedig nem létezik, illetve létezik is, mert a testünk pl. agyunk hozza létre az ént, de nem is létezik, mert nem állandó! Pillanatról pillanatra változik! Ezért gondolom, hogy a kérdések külsők, hangosak, mert az énünk (egónk) diktálja, a válaszoknak belsőnek kell lennie, a csendben, a magunkba nézésünkkor kell megszületniük. Szerintem.
@Mikli: Sokat nem beszélgethettek egymással. Nekem a peripatetikus iskola technikája is nagyon működik bizonyos témákban, szeretem érezni, hogy mindenről beszélhetek/kérdezhetek, ami érdekel.
@Nagy Enikő: Erről szól Nam Cheon válasza vagy ha úgy tetszik ujja. Minden kérdés hibás, így minden válasz helytelen. A válaszokat csak magunkban találhatjuk meg.
@Mikli: Köszönöm. A kört még mindig nem látom pontosan. Ez ugyanaz a kör, ami 0-nál a gondolatokhoz kötöttséget és 360-nál az abszolút kötetlenséget jeleníti meg, vagyis hogy mindig tiszta és akadálytalan az elme a jelen befogadására és ezért dönt jól?
Ezt a történetet találtam a szemléltetésre:
`- A Zen eléri a 360 fokot. Amikor eléred a 360 fokot, a körben az összes fok eltűnik. A kör csak egy Zen tanító eszköz. Valójában nem létezik. Arra használjuk, hogy lássuk, egyszerűsítsük a gondolkodást és megállapítsuk, hol tart a tanítvány megértésben.
Soen-Sa ezután feltartott egy ceruzát és egy könyvet:
- Ugyanazok vagy különbözőek? 0-nál különbözőek. 90-nél, mivel minden egy, a könyv a ceruza, a ceruza a könyv. 180-nál mind el vagyunk vágva a gondolkodástól, nincsenek szavak, nincs beszéd. A válasz csak... - Itt Soen-Sa megütötte az asztallapot. - 270-nél van a tökéletes szabadság, a jó válasz tehát az például, hogy a könyv dühös, a ceruza nevet. Végül 360-nál az igazság mindössze ennyi: a tavasz jön, a fű magától nő. Belül világosság van, kívül sötét. 3*3=9. Minden az, ami. A válasz itt: a könyv könyv, a ceruza ceruza.
Minden foknál a válasz más. Melyik a jó válasz? Érted?
Itt a válasz számodra: mind az öt válasz helytelen. `
(Stephen Mitchell: Hamut szórva Buddhára: A Zen mester Seung Sahn tanításai)
@Nagy Enikő: A legenda úgy szól, hogy bármit kérdeztek, ő így válaszolt. Nam Cheon koreai zen buddhista mester volt. A koreai zen hasonlóan az indiai advaita filozófiai ághoz (indiai buddhizmusként is szokták emlegetni), tagadja a kettősséget. Ramana Maharshi szatszangjain Papaji elmondása szerint csend uralkodott. A benszót (zen kör) nem mindig zárják be. Szung Szán szerint fokonként: 0 kis én, 90 karmikus én, 180 nem én, 270 szabad én, 360 nagy én
@Mikli: Hm. Lehet tudni, mit kérdeztek Nam Cheon-tól? És akkor az advaita mesterek egymást/a tanítványokat köszönteni se szokták, ha elvonulnak? (Ha a név melletti nyílra rákattintasz, akkor teszi be az elejére annak a nevét, akinek válaszolsz, és az legközelebbi belépéskor látja, hogy írtál neki, hamarabb válaszol. ;-))
Ez alatt mit értesz: `attól függően, hány fokos [a kör]`? Szerintem mindig 360. Nem mindig zárják be?
Remek gondolat, nekem átjött!
Köszönöm! Igazándiból a kör a zen buddhizmusban általában a tökéletességet, a megvilágosodást jelenti, de mást is, attól függően, hány fokos. A versem igazándiból arra akart utalni, hogy nincs kettősség, semmi sem kettő vagy három, vagy osztható. Egyedül az egység létezik, minden egy és azonos, de ha valaki megszólal, akkor rögtön létrehozza a kettősséget, a megkülönböztetést. Valójában ez egy advaita haikunak is elmenne, ha lenne ilyen műfaj. Nam Cheon nem véletlenül nem válaszolt verbálisan. Köszönöm a pontozásod!
Tetszik, 5*. Szerintem ez fontos kommented, úgyhogy ha nem bánod, itt is megosztom:
*Nam Cheon zen mester, akinek bárki tett fel kérdést, válaszul mindig egy kört rajzolt.
Nekem az jutott egyébként eszembe a háttér nélkül, hogy egy mesterfigura koncentrációs köröket rajzol az esőcsepp köré, vagy lemásolja azokat, mert az tóba/pocsolyába esik.
©A vers utánközléséhez vagy átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.
Örülök, hogy megnyugtat és a jókívánságaidat!