Deverdics Éva haiku versei

Öleléshiány:
fájó érzelmi éhség
szeretetre vár.

Néma csend szólít,
lassan ringó emlékek
gyászfolyamatán.

Emlékösvényem
a fájdalmak völgyében
új hidat épít.

Időtlenül visz
darabokat szívemből
az Univerzum.

Örök utazás
a szeretet ösvényén
lépkedni lágyan.

Szívünkben halljuk
emlékeink dalának
lassú ritmusát.

Minden rezdülés
gyógyulás dallamával,
érték lelkemben.

Magányos térben,
ringatózik lelkemben
a gyász fájdalma.

Álmok kertjébe
értem, ahol nincs kényszer,
csak a valóság.

Nem tudok rosszat
szólni önmagamra ha
Isten átölel.

Békességet hoz
szép fehér galamb szárnyán
a megbocsátás.

Szabad szívvel, szent
szabadsággal dúdolom
életem dalát.

Mély lélegzettel
úszok a nyugalom mély
biztonságában.

Nyugtalan lelkem
pihenőállomásán
áldás érkezik.

Lélegzetnyi csend,
puha, szép szavaidban
kér megbocsátást.

Tavaszi hajnalt
susog fák között a szél,
álmot hord a föld.

Csendesen csobog
lelkemben a megnyugvás,
az élet vize.

Hála, az élet
csodáját tárja elénk,
boldogságot ad.

Hála, gyönyörű
pillanat: átöleli
múltam, jelenem.

Naplementekor
hálát rebeg lelkemben
az élet dala.

Napsugár fénye
hoz reményteljességet
dermedt szívembe.

Légy önmagad szent
jóbarátja, öleld meg
sűrűn, érzéssel!

Önszeretet kincs,
lélektápláló nedű:
Isteni forrás.

Hahotában tör
felszínre lelkünkből a
boldogságforrás.

Lágy ölelésben
védelmező biztonság
hoz reménységet.

Könnyes szemmel a
gyógyító simogatás
szívmelengető.

Éjszakai fény
a merészség szikrája,
új utakra visz.

Kihívásokkal
teli úton, bátor az,
aki lépni mer.

Lélekangyalunk
az anyai szeretet
öleli szívünk.

Érző szív, adó
kéz, önzetlenséggel, sok
csodára képes.

Önzetlen lélek
kis dolgokkal is képes
fennkölt dolgokra.

Imádkozással
szólítom a végtelent:
békességet hoz.

Ébred a reggel
új napsugarat szórva:
reményt önt felénk.

Lépteim körül
megnyugvást áraszt a föld,
ha te kézen fogsz.

Búvóhelyünkön
biztonságot hordozott
az összebújás.

Hatalmas világ,
kis ember, alázattal
keresi útját.