Gyöngyfény haiku versei

Kipeg-kopog, reccs!
Mohó énekes rigó
csigát töröget...

megrettent rigó
szeme riadtan kémlel,
falatját óvja.

bíbor álmosság
nyújtózik hajnal tavon,
zizeg, súg a nád.

levéltelen fa
zizzenéstelen parton,
egymagam vagyok

izzó Nap heve
tintafolt felhőt perzsel,
alkony fénycsata

dércsipkés rojtok
dideregnek levélen,
tavasz végletek

habcsókos légben
édes vágyakozás hajt,
gép repít feléd

szeme, mint égbolt
mielőtt villám sújt le -
felkavar, sodor...

Ha leszáll az est
mezőn illat-útjelző,
Alkony lámpása.

bíbor alkony láng
madárhad sötét árnyán,
utolsó zsinat

rőt taft stólája
esőgyönggyel kivarrva,
éj-bálba készül

erőt apasztó
szívet szaggató moraj -
hűlt csend kongása

szívjóság lényed,
áldásod hőn melenget -
néma űrön át

fenyőágak közt
csillámfény ösvény igéz
iránytűm a mély

Vérfátylak festik
a végtelen égkékjét,
szárnya-tört gerle

Vízcsepp fényében
gömbölyödik egy élet,
Áldás hulljon rá!

tested leng-libben,
igéző keringőt lejt,
teagőz bálja

fojtott fülelés,
fűszál-inga fennakadt,
legényváró csend

vergődő álmok
szürreális vásznait
gyászévek festik

Bársony éjlepel
szelíd engesztelő kar
hajszolt nappalt óv

Felszakadsz bennem,
Sírmárvánnyá vált léted
öleli karom

Ki szövi újra
Csendben elvérző tájseb
Szétszakadt gyolcsát?

Behintik kertem
Anyám nyakék gyöngyei,
Rám gondol ott fönn

Éles kardjával
Avart szúr át tulipán,
Tavasz csatát nyert

Avar domborul
Harmatgyöngy kaláris csüng
Szunnyadó mozdul

Bágyadt, bús kertem,
Szívem szaggatja gyászom
Lepke rezzent fel.