Új versek

Nagy szerelmek nem
számolással kezdődnek -
azzal végződnek.

hangjegyek zúgnak
vadlovak sörényében
zabolátlan dalt

Megbocsátással
mosódik fájdalmam mint
patakcsobogás.

Békességünk a
megbocsátással indul:
feléled a szív.

Szív bölcsessége
a megbocsátás útján
nyújt örömöket.

Társát s az ajtót
gyakran becsapja, könyvet
meg ritkán nyit ki.

idén is magányt
kaptam fényes húsvéti
díszű csomagban

Csodás tájakon
kötődés szárnyán repül
a szeretetünk.

Lélegzetvétel
elengedés csendjében
léleknyugtató.

Az elméd egy kert,
gondolataid benne
virágok, gyomok.

nem nemes márvány
porló mészkő - a kúttal
együtt porladok

Tavaszi virág,
Fény ragyog, madár dalol,
Húsvét ünnepén.

Kantinban kanok
zúgták a "Volgát", Olgát
húzták s a vodkát.

Szürke falakra
öregedett emlékek
helyét figyelem.

Eső simogat
lágyan átölelve tart:
Élsz, újra élhetsz!

Természet ölén
tölgyfák suttogása szól
boldogságomban.

Lelkesedéssel
repes, hevesen szívem
az élet útján.

Vágyom rád, aki
inspirálsz - múzsám beszélj
és én te-leszek.

Lágy öleléssel
összetartozást sugall
szívünk dallama.

Gyermek kacaja
boldogság tenger a szív
tiszta hangjain.

összecsomózott
élet-szőtteseinket
együtt bogozzuk

Hajnali harmat
lélekgyógyítással hat:
vigasz a csendben.

Szakadó eső
bánatunkat tisztítva
hoz vigasztalást.

Hajnal szellőjén
simogatva megpihen
gondoskodásod.

átlátszó trükk ez
csak vén vagyok nem hülye -
így ez megaláz

fekete szárnyú
gondolat vérző sebet
hagy homlokomon

szavakból ékszert
csiszolok fénylő sorok
verset alkotok

Illatod érzem -
már messze jársz - átölel
ahogy öltözöm.

fájdalmat, bajt is
körbenövi az élet
kicsi csiszolt kő

Csillagszeplős éj
sötét Úrnője előtt,
fejet hajt a csend.

tócsák tükrében
ragyog a nap március
kófic kamasz vagy

kattogón ébred
a test - lelkem biztatja -
rút az öregség

törmelék vagyok
kiszáradt kút közepén
torz mohos szobor

Szemedben szikra,
mosolyod simogatva
gyengéden ölel.

Finoman ringat
szükségletre válaszol
a szereteted.

Kézszorítással
tapintatosan szólal
a tiszteletünk.