Balázs József BAZSI haiku versei

gyertyafény süt át
a pohárba kitöltött
vérszínű boron

állni a ködben
tudva hogy azon túl már
nincs nekem világ

szürke ló ködbe
vész lovasa lebegni
látszik s tova száll

uszályos farkú
felhőlovak fejükön
csillagdísz virít

vetett árnyék a
ló nyakán rajzos levél
őszi nap festi

ó! te rég látott
remény és vágy nem bújok
el hogy megtalálj

gyertya lobogó
lángja hosszú árnyékot
vet minden tárgyra

az alma édes
zamata őszi ének
színes dallama

másnak plüssmaci
nekem kopott faló volt
kedvenc játékom

torz lepattogzott
zománcú bádogbögre
félrehajítva

a park kis vörös
bohóca kergén szökken
libben a fákon

sodor a sors de
értékrendem állandó
nem megalkuvó

szőlőtőke zöld
levélszoknyája rejti
dús levű kincsét

friss minden sora
nyelvezete veretét
nem marja rozsda

karcos bort keríts
kancsódból kedves csókot
tölts szádról számra

sejtetőn zengő
halk zene angyalok lágy
dalának nesze

tovaszállít majd
vörös postakocsija
döntéseimnek

betűkápolnát
építek ahol hozzád
imádkozhatom

méltóságomból
maradt parányi morzsát
markomba gyűröm

a lombok között
elszunnyadt meleget most
kiűzi a szél

ballag az este
holdsugáron s a fákon
csillagok csüngnek

csöndesen esik
megébreszt majd ő altat
halk zajával el

sötét felhőből
esőt facsar - szél szalad
át a kerteken

az eső versenyt
csobog a szökőkúttal
- álmodták a fák

nagy erejű szél
mennydörgő egek - vizes
madárlábnyomok

letelik lassan
a kiszabott juss egyszer
csak elszállunk - huss

az öreg este
magányfa ágából csönd-
furulyát farag

fecskék rebbennek
cikázva mint a toll fut
a papíroson

a létezésem
foszló selyemszálon függ
épp csak elbírja

bársonyfekete
égen kardpengeélként
hasad ki a Hold

papírdarvaim
égnek el lángolva mint
fölizzó szavak

feszület árnya
mint napóra mutatja
keresztutamat

üvegbe zárom
a nyár örömét jó lesz
majd téli fagyban

éj-kék szegélyű
hajnalpír palástjában
új nap születik

az esti csendben
hallom virágaimnak
lélegzését is

így testközelben
elérhetetlenséged
még szívszorítóbb