Új versek

bocsánatkérés
szunnyad a sohasem volt
áfonyakertben

Azúrkék égen
mosolygó felhőcsodák -
tündérek tánca.

Őszillatú is
lehet a szerelem - mert
nem évszakfüggő.

fehér homokon
csillanó patanyomok
őszi napfényben

Őszi alkonyok
felejthetetlen csókok
a présház mélyén

nyárillatú lány
füstös őszi alkonyon
csendben sírdogál

Az ősz almája
pirosan mosolyog rád:
harapnivaló.

főnix felhőszárny
nap hamvaiba szálló
vérnarancs alkony

Hamvas szépséged
aranyló napsütésben
látszik igazán.

Az életünk egy
gondolatjel két szám közt
sírunk fejfáján...

ritkás lombok közt
kis cinege kesergi
nyárnak bőségét

Rozsdás avarban
élettelenül hever
sok nyári emlék.

Őszi alkonyon
bronz színű konyak véd, mint
könnyű kiskabát.

óarany árnyak
lépnek a park fái közt
hosszan időzve

nefelejcskékek
közé rozsdaszínt csíkoz
holnap mást mesél

fáradt sétányok
őszi nyújtózkodásán
kucorog egy pinty

koros hölgyek ők
a park díszei hárman
együtt magányban

álmodó világ
karjaimban ringatom
mégis elvágyik

nem hittél bennem
így a sikereimet
neked ajánlom

arany fűszálak
csúcsain lengedezik
a megbánt idő

Opálos fényben
Rozsdaszín leveleket
Reszketnek a fák.

rég elfeledett
jegenyék alatt cselleng
a nosztalgia

csörren a csermely
falevél hullik- s az ősz
illata lebben

Őszesti csendben
a lombokon megpihent
fáradt esti fény.

reggelnek éke
köd fűzte szép gyöngysorok
pókok fonalán

Tótükrén a Hold
lágyan elringatózva
álomba csobban.

Gyémánt kacajjal
haját fésüli a fény,
kócos éj után.

reggeli ködben
hangos vadlúd csapatok
csendet hasítják

zöld fátyol illan
bíborfény festi bronzra
a lombkoronát

az önös érdek
a szabad akaratban -
mint a sárga hó

Ágon fityegő
falevél haldoklása
rozsdába fájdul.

Szürke fák alatt
piros padba vésett szív
őrzi a nyarat.

Szalad az idő,
nyomában pompázó fák
színkavalkádja

két kicsi kérész
egy nap egymásnak örül
s álomba merül

csak hét főbűn van
pedig abból is bőven
férne még belém

késő délután
az árnyékomra léptél
földig hajoltam