Új versek

Az lehet, hogy új
szelek fújnak, de a szag
ugyanaz maradt.

Csíplek, mondta Dér.
Hagyjál, szólt Falevél. Csak
belédőszülök

Úgy fáj a giccs, mint
gyermek szájpadlásának
a forró lángos!

Ami nem öl meg,
az jobban teszi, hogyha
most elkezd futni.

A süket ember
Látta a zenekart és
Képeket festett

partvesztett csónak
sötétből fénybe úszik
szeretetárral

gondoktól mentes
üres csónakként lebeg
a lelkem s pihen

ölelésünkben
elmosódik határunk
- végtelenséggé

nem csak magamnak
neked adom - mi tőled
bennem gyúlt - fényed

a szél titkot súg
az ősznek, eljő újra
huga a tavasz

keresem magam
de úgy látszik nincs aki
ajtót nyithatna

Hiába élnél
örökké, ha nem figyelsz
a pillanatra.

Örök hómezőn
vad széltől megtépázva
rózsa piroslik.

Keleten a nap
és nyugaton a hold épp
farkasszemet néz.

A temetőkben
jól gondozott sírokról:
virágillat száll...

Hűvös emberek
színpompásan fénylenek
őszi záporban.

Égető izzás
szívben lángoló érzés:
gyönyör vagy kínzás?

észre sem veszed
hogy veled együtt őszül
meg a szeptember

havazás közben
megtorpan a csobogás
fölsejlik a csend

hegybe ásott mély
hűs pince mézízű must
az emlék könnye

Hulló falevél
boldog a lebegéstől,
pillanatnak él.

Legnagyobb terhet
nem a karok, a lélek
viseli mindig.

nem írok verset
megelégszem azzal ha
másét olvasom

Nehéz nap után
a saját világomban
fürdök meg este.

tovatűnt nyarunk -
szívem elárvult fészek
üres nélküled

emlékeink közt
még csendesen hullámzik
a tenger kékje

Zöld szekérúton
ha jársz, virágokat látsz,
s köszönnek a fák.

Szürke felhőket
piros kérgesre süti
a felkelő nap.

Isten kertjéből
ilyenkor a legtöbb szín
a Földre szökik

lédús fürtök a
gyümölcsös berkekben mind
nektári kehely

Megálmodni és
létrehozni. Semmiből
valamit fonni.

Kalapot emelt
helyettem a szél tegnap
udvaroltatna

Egy cigaretta
vallomása. Ön gyújtó
hatással van rám.

selymesen fénylő
levelekre pihen a
szemerkélő köd

Kicsi patak oly
szégyenlős, kövek közé
rejti mosolyát.

A feketébe
szint vinni az igazán
nehéz feladat.