Új versek

te aranyszálon
hintázó tündérálom
lesem szép lábad

elhalkult a zaj...
rendet tett bennem a csend:
meghallottalak...

így tanították
harmónia kell ló és
az ember között

nem lehetsz messze,
csak tágult a tér, melyben
jó veled lenni

A vonzerő az,
Mivel úgy kapunk választ,
Hogy nem kérdezünk.

Aki vállalja
Magát, annak vihar és
Orkán sem árthat.

Már az új év is
öregszik - napjai meg
vannak számlálva.

Ragódhatsz rajta
jelenben ragadva, de
jövőd veszhet el!

Csak Ariadné
Aranyfonala tudna
Kiutat onnan!

Lustán cammog az
idő... Kint puha hó hull,
bent hófehér csend.

Felhők borulnak
fölénk: nagy szürke kalap,
alatta ázunk.

Ha minden jóra
Fordult, valaki értem
Imádkozhatott.

csak szépen lassan
osztja lapjait a tél
sokáig henyél

Alacsony árak,
s magas bérek csakis a
reklámokban van!

megszülettél, már
életre vagy ítélve,
életfogytiglan

Sokan csak okos
Dolgokat mondanak, de
Mégis ostobák.

hibát hibára
halmozva szabványosnak
tűnik a selejt

Hiába törlöm
Őt folyton a múltunkból.
Ott van mindenhol.

Boldogság felé
indulnék, ha tudnám, hogy
kinél keressem...

a változást nem
tudod megállítani,
magadat igen

Nem élhet virág,
ha a kertész nem áll őrt
a lelke felett.

sápadt holdfényben
előúsznak Salome
hét lágy fátylaként

meztelenül e
pillanat szemérmesen
az ölembe ült

Csak belső éned
Lehet bírád, hóhérod,
Vagy a pártfogód.

Felszáll és repül.
Azután leszáll. Igen.
Végül lezuhan?

félresikerült
jelmezek közt hever egy
epizódszerep

Ne jósolj annak,
Aki távolabb lát, és
Tisztábban, nálad.

szemem tükrében
a jégkristály könnycseppen
csillant s olvadt el

kopasz ágakon
fagyöngy ékeskedik, s a
fák haldokolnak

Hervatag mező
minden szépsége - fakó
szürke mint a lét

Tóparti csend vár.
Szelíd szellő simogat.
Álmodozhatnék.

szeretve lenni
keserűség ha nem tudsz
viszontszeretni

édesen mázos
szavak mély gödre csapda
szólj és rád csapja

Lassan dobban a
vágy, mozgatórugó sem
feszes. Fáj a csend.

Te megtanítod,
hogy a valóság lehet
szebb, mint egy álom.

Újév küszöbén
megnézem a tükrömben
tükörképedet.