Új versek

sápadt holdfényben
keresem a holnapom
tegnap még megvolt

Hulló hópihe
tétovázva, kedvesen
épp reám röppen.

hulló levelek
dalos nyár emlékein
csendet teremnek

hófehér vásznat
feszített a gondolat
festeni akar

teliholdas éj
csillagmintás ágyneműt
paplanomra húz

Temetőkertben
apró mécsesek őrzik
nyugodt álmotok.

csöppnyi kertemben
rózsaszirom álmait
ringatja a szél

utolsó táncba
rejti bájos örömét
az indián nyár

Hideg hajnalon
őszkönnycsepp fázó ágon -
búcsúpillanat.

sok beszéd között
lábujjhegyen cikázik
mondanivaló

ráncokat rajzol
kívül az idő - lélek-
ráncot elsimít

Halhatatlanság...?
Kereszt, két évszám, egy név
az örökzöldben...

Az idő pereg?
Egy temetői csapból
cseppre csepp csepeg...

víztükör felett
múltra néző levelek
búcsút intenek

mesélő égbolt
vásznára szellők festik
képregényeit

Fájt, mikor mentél,
s most ötven év után fáj,
hogy visszajönnél.

Amikor szemed
csillag volt, megértettem
a távolságot.

metróvonalon
egymást másolt életek
sablon-utaznak

Színes palettán
ecsetek csók-tánca jár
s két színből egy lesz

óriás a hold
edénye teli fénnyel
csorog a földre

kaméleonként
olvadnál énembe de
én így is látlak

rőt avarsírban
halott emléke hever
nyárvágyainknak

levélre írta
vörös tintával az ősz
múltunk verssorát

Ha nem fejezzük
be a háborút, végül
az végez velünk.

Otthont lelni ott,
forró ölelésben, hol
teád gőzölög...

Toll hegyén a vers
úgy terem, ha mind, mi bújt,
betűbe öntöm.

elég ha itt vagy
s veled látom csillogni
a mennyországot

bronzerdő ölén
a leheletnyi csendben
szuszog a hajnal

Adtam s adnék, mert
bánt a nincstelen világ.
Lelkem zúzmarás.

Betűbe csavart
gondolatfoszlányokkal
mérgezem magam.

Mint vízben a hal
s nyári virág a fényben:
egymásban fürdünk.

ma még ágon ring
de lassan táncra kéri
elmúlás keze

kis pocsolyában
szellőt játszik a szél is
ma újra gyermek

a tegnapi szél
papírzacskóba fújta
bölcsességemet

nem az marad a
halállal aki elmegy -
aki itt marad

Halál és élet
Gyors fogaskerekei
Között lebegünk