Új versek

csendben figyelek
kint csak az eső kopog
ma sem te jöttél

nem lázadozom
máshoz tartozol tudom -
mégis szeretlek

A szülő arra
való, tőle kapj pofont
ne az élettől.

Különösképpen
veszélyes az ember, ha
nem fél semmitől.

Ha jól kérdezel,
kevés kérdéssel lehet,
hogy sokat megtudsz.

Ha a nőt Isten
nem teremti, férfiak
tették volna meg.

Légy bizalmatlan,
De óvakodj túlzásba
Vitt biztonságtól.

Hogyha valaki
Port ver fel, az biztosan
Más szemébe száll.

egyedül fekszem
hanyatt a stégen s téged
nézlek az égen

Tüzes pillantás
lángba borítja lelkem.
Aranyszín felhő.

Magasra csak az
nőhet, aminek mélyen
van a gyökere.

Ha szeretettel
gondolsz rá, jelen leszel
az életében...

Nyákosan tapad
a lehullt lomb, fázósan
könnyezik az ősz.

valóra vált egy
galamb álma - kihullott
tolla verset ír

Tanulok, egyre
Többet tudok, de alig
Valamit értek.

A vita üllő,
Amelyen az igazság
Fénye szikrázik.

egyetlen szóval
megsebzett, halott mosoly
lebeg arcomon

kicsit kormos a
héja - de melegíti
fagyos kezünket

Hol keresselek?
Bennem, s benned meglelem.
Csak ülök némán.

Újraszínezem
Létem mindig fakuló
Pergő lapjait.

Könyvet írt az Ősz.
Most színes levéllapot
felolvas a szél...

tükrösen díszes
piros mézeskalácsból
van rideg szíved

Mint színes virág,
Pompázik minden levél
Fákon, bokrokon.

Egy merev módszer
Bénítja a haladást,
És nem serkenti.

Néhány ember oly
Szegény, hogy csak pénze van,
És semmi egyéb.

fekete-fehér
billentyűkön ezernyi
árnyalat dalol

Mielőtt engem
Elítélsz, légy biztos, hogy
Te hibátlan vagy.

Megismerhetsz majd,
vagyok, ki levetkőzött
a sorok között.

tele vannak a
szekrényeink molyrágta
fiatalsággal

ünnepnap nélkül
maradt hétköznapokkal
telik el időnk

A szép álommal
beoltott realitás
szebb jövőt ígér.

A dicséret az
erőt adó fejlődés
lélek eleme.

milliárd vízcsepp
csendesen tűr őszt telet
vár tavaszt nyarat

századszor csókol
a szél a fák hajába
viharos éjjel

Erős kötelék
nélkülözhetetlen a
megbocsájtásban.

őszi hajnalnak
szürke fátylában - sóhaj
ködcsendbe lapul