Új versek

nem adhatom fel -
búzavirágkék reményt
dajkál a szívem

sárga repceföld
aranylón ragyogja be
borús kedvemet

bekönyökölt az
ablakpárkányomon a
szeleburdi nap :)

Aki nem érzi
hogy fázol, attól ne várd
hogy betakarjon.

Ha tiszta is a
Gondolat, megfertőzik
A rossz emlékek.

mikor rám gondolsz
mintha pillangó szárnya
érintene meg

Egy sóhajtással
világba sírni... csoda
Nőnek lenni jó.

Ellenségeim
Legelső tanítóim
Hibáim látják

Van egy pillanat,
Ami az igazságé.
Hazugság vége.

A hazugság öl,
A tudatot mérgezi
Majd a testet is.

Ólomként húzza
a megfelelés fáradt,
fájó karjaim.

Káosz a Világ,
csak hited simítja azt
harmóniává.

Napfényben ragyogsz
fénylő szemedből árad
lelked melege.

tündöklik a hold,
repcemezőkre ontja
aranyló fényét

csak utoljára
még egyszer, szeretnélek
először látni

két karom s szívem
tárva... úgy várok rád, mint
anyjára árva

Tűzzel játszani
Először éget, végül
Uralod lángját

Arcom porcelán
Szívem talán elveszett
De öklöm acél

kódolt örökség
sejtjeinkben - kísért vagy
magasba emel

Tőled nem félek...
Veled bármivel szembe
nézek. Szeretlek

Sokan azért is
Erőszakosak, mivel
Tudják, hogy gyengék.

Simul a lelkem,
Amikor átölellek,
A te lelkedhez.

friss fű illata
keringőzik a mezőn
tavaszi széllel

kimondani a
kimondhatatlant - néha
nincsenek szavak

életösztönöd
soronkívüliséggel
ajándékoz meg

méltóságteljes
redőkbe rendeződik
tógád anyaga

Újra él szived
Eldobod mi összetört
Itt van a tavasz

Forrón tűz a nap
Elhihetnéd már végre
Szereted magad

Könnyeim ittad
amikor vigasztaltál
arcod arcom volt.

Zöld erdő mellett
Piros szamócát adtál,
Érett volt... én nem.

Fekete trónját
mindennap elfoglalja
a gyönyörű Hold.

reményt keresni
a reménytelenségben
nem lehetetlen

árnyékom táncra
kél - ritmust a bánat ad,
magányom zenél

ki az, ki ott fönn,
éjjelente szétszórja
a csillagokat...?

Megosztod velem
Magányod, a mindened...
Élek általad.

Amit elérünk
nem csak a mi érdemünk
mindig másé is.