Új versek

Nincs jobb annál, hogy
szeretlek mindkettőnket
gyermekeinkben.

Önirónia:
a létezés fájdalmát
mosolyba húzza.

"Borús reggelen,
tűnt álmok közt, kávémban,
álmodlak tovább."

meszelt Angyalzug
falrés tövén pitypang hajt
holt nyirkos árnyban

mindig jóllakat -
illatos kenyérben a
munkám gyümölcse

Indulatszó a
hallgatás; csendekből font
felkiáltójel.

Azért álmodunk
Szebb jövőt, mert Isten így
Súgja, az utunk!

Tavasszal szívek,
virágok nyílnak, ébred
az alvó világ...

Havasi gyopár
szirmán megbicsaklik az
éltető napfény...

sötét a város
tele van a ragyogás
aggodalommal

vármegyeházra
páva szállt - szemfényvesztő
ékesség csupán

kopasz ágakra
ráfagyott a madárdal -
legyen már tavasz

Sírodnál állva,
árván, némán... csak hull a
hó a fejfádra.

merre vagy lelked
száll emléked itt marad
velünk míg élünk

kályha duruzsol
fákat cibálja a szél
könyvem földre hull

Színesre fested
csendjeinket, hófehér
hallgatásoddal.

Akinek semmi
nem jó és nem elég, azt
lerúgja az Ég.

Ihletet munkál -
sorokba érzést izzít,
szót hajlít, s illeszt.

rohanó idő
a pillanat varázsát
törte darabra

Csöpp kutya sírhant
Hű társadra, egy sáska
Mondja imáját

egyszeriség és
halandóság: az élet
két baja s bája

pár hópihe, csak
kötelességtudata
január hónak

fölcsillanó az
emlék jelenléted most
bennem bont tavaszt

Illékony való
részletekben a lényeg,
elvétve látom.

Dermed a táj, mint
emberben, Isten. S rájössz,
már semmid sincsen.

Égbe költözött
minden szentség, ragyognak
csillagok fölött.

én a szívemre
hallgatok, mióta az
eszemet tudom

Nem kívánok pénzt,
vagyont; elég, ha kedves
emlék leszek majd.

Ha megnevezed,
többé már nem ugyanaz -
elkülöníted.

Az ingyen krumpli
hatalomszilárdító
hatása príma.

csodás keringő
a széllel kergetőző
hópelyhek tánca

szemed tűzétől
csókká parázsul a szó:
kimondatlanul

Mi életen át
bennünk lángol, hirtelen
már nem világol.

fehér csészében
gőzölgő zöld levelek
nyugalma pihen

szívesen halok...
rég elsirattam már azt,
ki voltam s vagyok

Szorongó falak
nőttek, a sok lebontott
ház romja felett.