Új versek

Egyfelé nézve
Száradnak el nyár végén
A napraforgók.

lelked, mint egy nagy
zöld park, bármerre megyek
megérint csendje

Szentjánosbogár
Világítja meg kezem,
Mégsem melegít.

Földbe szúrt karók-
Egyik jobbra dől kissé:
Tetején a nap.

Orgonák között
A dédanyám mosolyog
Szürkésfehéren.

Az árnyék jelzi,
hogy fény van a közelben,
bebocsájtást vár.

Ismernek a fák,
fejet hajtok előttük,
még gyermek vagyok.

Ha megszomjazol...
Földnek óceánjait
kiiszod vajon?

Nyári emlékek
táncolnak téli estén
kandallótűzben.

Tanulj folyótól:
Magadhoz mindig hű légy,
Utadról ne térj.

ír(d)atlan szabály
ha elfog az indulat
az elfog-adás

Díszmák szirmán ring
nagymamám halk éneke
- szívemre cseppen

szemed fényében
falevelek táncában
elbújik a nap

Lehunyt szemével
jelezte, hogy aznap már
használhatatlan.

örök maradtál
mert elidőtlenedtél
emlékeimben

Kifestő voltam:
színtelen, de te jöttél
és kiszíneztél.

Álmok valóra
Is válhatnak, különben
Minek álmodnánk.

Jobb megtenni és
Megbánni, mint megbánni,
Hogy nem tettem meg.

Még mindig te vagy
a fény, boldog napjaim
megteremtője.

Látjuk, milyen vagy:
félfekete, félfehér.
Ki színezett így?

Minő gigászi! ...
Vajon hatalmasak-e
lakóid is? Mind?

Rossz testvérekként
marakodunk csekély kis
örökség felett.

Égi Teremtőnk
lélekhullámhosszán nincs
f(ÉN)y-képtorzulás.

keresni kell az
igazat hogy ne féljünk
a valóságtól

Valósnak tűnik,
ami nincs, és ami van,
az nem látható.

Összeálljatok!
És legyen belőletek
Földnél Földebb test.

átrajzolsz mindent
hazugságaid színes
ceruzáival

Drágámnak szólít
a férjem, a nevemet
elfelejtette.

Minden pillantás
ostoroz téged, mert nem
szereted magad.

Nem igazság, hogy
A ráncok épp a mosoly
Eredményei.

bárhonnan jönnél
az út porát lemossa
otthon az eső

Nem az út számít-
lábad nyomában válasz
vagy kérdés marad.

a várakozás
más, a várakoztatás:
hatásvadászat

Tudatlansággal
Egyszálláson lakozik
A rosszindulat.

Virágmodellek
a kifutón, minden szín
jól áll a rózsán.

De szépen fénylesz...
De merre él a Földed?
Nincs? Adunk. Sokat!