Toplista

szemébe nézel
és meglátod, lelke mit
cipel odabent

legszebb varázslat
meglátni egymásban azt,
ami bennünk szép

Farkasok nézik
szemét a holdnak. Vonyít
a magány s a szél.

Közelebb jöttél.
S a szívdobbanás kicsit
hangosabbá vált.

A szeretetet
nem kell próbálni, illik
minden emberre.

elalvás előtt
szemhéja alá rejti
lopott örömét

Nem szeret senki?
Miattad kel fel reggel
Bennem a világ...

Jöttödre roppan
a fehér est, mögötted
lépteid nyoma.

Ó, ez a mély csend!
Nem is tudom, belül vagy
kívül tágasabb?

ágak és fények
megannyi egymásba font
dértestű madár

Az eső sírva,
a nap pedig nevetve
tud csak szeretni.

plüsskabátkában
merengek frissen hullott
szavaid között

Az igaz álom
megvalósíthatatlan,
előtted jár, s húz.

gyűrt életemből
sikerült néhány napot
kisimítanod

fagyott rózsámon
apró gyémántgyöngy csillan
utolsó könnyem

Vagyunk egymásnak.
Ez a lényeg. Bár többre
vágysz az elején.

csodákat várunk
s ha süt a nap elhisszük
hogy erre vágytunk

fényes utcákon
táncolják a keringőt,
sötét pillangók

Sétautunkon
emlékeinkről mesél
tavalyi levél

amíg a holnap
ott vár a küszöbödön
szorítsd a kezét

korábban kelek
hogy meglessem a hajnalt
csupasz válladon

csikorgó este
harap az éjszakába
fagyot lehelve

Hallgatás. Sokszor
több titkot elárul mint
a fecsegések.

Telt keblű folyók,
álmodoznak megfagyva
az öröklétről.

Tengerzöld írisz,
apró óceán... Fénye
itt csillog bennem...

Te is azt látod
amit én látni vélek
beszélgessünk még

Setéten jártam,
a bizalomnak rétjén,
csak reád várva.

magányos tölgyfa
méltósága megmaradt
ruhátlanul is

Sakkozzunk - mondtad,
s nem hitted patthelyzet lesz
a játszma vége.

már nem hiányzol
mégis belebotlom az
emlékeidbe

varázslat történt
eltűntek a hullámok
felfalta a fagy

Ha minden ember
egyforma lenne, képzeld,
hogy unatkoznánk.

halogatom a
választ, pedig azonnal
visszakérdeznék

Ellibbenek - szólt
a NŐ... S a férfi lelke
ficánkolt aznap...

Erdő, fű, madár...
Nem kérdik: mi az élet?
mert élnek, "tudják".

amíg távol vagy
őrizd a szeretetem
kendőbe kötve