Toplista

esőillatban
indigókék szirmokhoz
bújik az este

Fekete trónját
mindennap elfoglalja
a gyönyörű Hold.

Homokos parton
lábnyom vagyok, mit elmos
az első dagály.

Aki nem érzi
hogy fázol, attól ne várd
hogy betakarjon.

Hol található
a földön a mennyország?
Éppen ott, hol állsz.

ölelj magadhoz
engedd az álmaidra
hajtanom fejem

árnyékom táncra
kél - ritmust a bánat ad,
magányom zenél

Elállt az eső -
vén leveli béka a
napfényt kortyolja.

reményt keresni
a reménytelenségben
nem lehetetlen

Ha hallgatsz, bölcs vagy,
De a hallgatás, nem tesz
Senkit sem bölcsé

Talán egyedül
Falevelek ismerik
Meg a szép halált.

Vendégem lett egy
Gerle pár, erkélyem meg
Szerelmes kert lett.

Fehér haj alatt
beérett tapasztalat.
Temethető kincs.

szeme borús ég,
emlékek barázdálják
vénülő arcát

Szíved a csendben
Enyémhez szól... nem értem
Kötődésünk még

Feladta harcát
a Remény, s újra kezdi,
nem nyugszik bele...

két karom s szívem
tárva... úgy várok rád, mint
anyjára árva

Könnyeim ittad
amikor vigasztaltál
arcod arcom volt.

Tőled nem félek...
Veled bármivel szembe
nézek. Szeretlek

Sokan azért is
Erőszakosak, mivel
Tudják, hogy gyengék.

Az ember abban
hisz, ami előnyös, így
nem kell változni

mi belőled itt
maradt, abból építem
újra önmagam

Ellenségeim
Legelső tanítóim
Hibáim látják

remeteséget
sors rámkényszerítette
őrzöm a csendet

tündöklik a hold,
repcemezőkre ontja
aranyló fényét

Bódító illat
szent zsolozsmáját zengi
a teremtésnek.

Amit elérünk
nem csak a mi érdemünk
mindig másé is.

kódolt örökség
sejtjeinkben - kísért vagy
magasba emel

kimondani a
kimondhatatlant - néha
nincsenek szavak

Mikor eljön az
Ideje, a zsákmányod
Elédbe jön majd

sárga repceföld
aranylón ragyogja be
borús kedvemet

Zöld erdő mellett
Piros szamócát adtál,
Érett volt... én nem.

Arcom porcelán
Szívem talán elveszett
De öklöm acél

Dörög, villámlik,
Ostorral csapkod az ég,
Eső nyugtatja.

A hazugság öl,
A tudatot mérgezi
Majd a testet is.

ma úgy érints hogy
holnap újra érezzem
emlékeimben