Balázs József BAZSI haiku versei

sápadt holdfényben
előúsznak Salome
hét lágy fátylaként

édesen mázos
szavak mély gödre csapda
szólj és rád csapja

vadnyom a sárban
lópatanyomok között
a lovardában

mert lovak között
a Józsefi tisztesség
újra föléled

szárnyát az angyal
kitárva párkányról szállt
hozzám a földre

fejem lehajtom
annyi itt a gyász - derű
simítsd meg arcom

vizes a pad is
csókjaink emléke az
esernyő alatt

ha az alkotás
élettel teli - őrzi
a pillanatot

sápadtan búsan
alkonyul kezedért nyúl
kezem vigaszul

van rá módod tedd
meg újra szállj madárként
kitárt karomba

szemükben izzó
parázs vad tűz - aranyló
nap ménese ez

viselem gúnyám
takarva nyitott lelkem
meztelenségét

zöld hullámú nyár
lovam legeltettem - dús
üde pázsiton

télen lovazás
után meleg párkányán
ülni - de jó volt

csillogó arany
szalmába születik majd
az égi király

szív fenyő csillag -
kisült mézes - magamban
veletek voltam

gyökerem hozzád
köt - és anyanyelvemen
írom versemet

örökös társad
az önkifejezés - ne
hagyd el ihleted

cúg van - mondtad és
bezártad szívedet - de
én kint rekedtem

festheted szépre
ha a tetején körbe
szögesdrót feszül

a tehetséged
áldás - ha alázattal
kamatoztatod

most még egy résnyi
fény - és már csak otthon a
három gyertya ég

köztük elmúlik
minden köznapi gondom -
ló simul hozzám

kék tollú éjben
fénylő lámpák őrt állnak
tiltott kint járni

ismétlem nekem
ezerszer mondott mantrám -
lovakért teszem

nyelvemre tapadt
fűszál - hemperegtünk - zöld
volt a térdem is

a képet nézem -
a pillanat örömét
újra megélem

néztél - nem engem
láttál csak a tömeget
aki körülvett

manapság sajnos
egyre ritkábban érzem -
inkább a közönyt

Szárszón - sínekről
halhatatlanságba az
angyal őt vitte

eozinlevél -
az ősz varázslata ez -
ködből fölfénylett

kihívás minden
feladvány - tudsz e újat
mondani róla

hintalovam szép
szürke volt öcsémé pej
de rég is volt - hej

belénk épültek
akár a hit s a remény
a régi kövek

lámpadíszes fák
csillogó aranya függ
az alkonyaton

hajnali ének
halk trilla - csak jelzi van
ősszel még élet