Balázs József BAZSI haiku versei

sejtetőn zengő
halk zene angyalok lágy
dalának nesze

betűkápolnát
építek ahol hozzád
imádkozhatom

méltóságomból
maradt parányi morzsát
markomba gyűröm

a lombok között
elszunnyadt meleget most
kiűzi a szél

ballag az este
holdsugáron s a fákon
csillagok csüngnek

csöndesen esik
megébreszt majd ő altat
halk zajával el

sötét felhőből
esőt facsar - szél szalad
át a kerteken

az eső versenyt
csobog a szökőkúttal
- álmodták a fák

nagy erejű szél
mennydörgő egek - vizes
madárlábnyomok

letelik lassan
a kiszabott juss egyszer
csak elszállunk - huss

az öreg este
magányfa ágából csönd-
furulyát farag

fecskék rebbennek
cikázva mint a toll fut
a papíroson

a létezésem
foszló selyemszálon függ
épp csak elbírja

bársonyfekete
égen kardpengeélként
hasad ki a Hold

papírdarvaim
égnek el lángolva mint
fölizzó szavak

feszület árnya
mint napóra mutatja
keresztutamat

üvegbe zárom
a nyár örömét jó lesz
majd téli fagyban

éj-kék szegélyű
hajnalpír palástjában
új nap születik

az esti csendben
hallom virágaimnak
lélegzését is

így testközelben
elérhetetlenséged
még szívszorítóbb

ennyi tán elég
is - de sokszor hazudtam
ezt már magamnak

szép testvéremnek
csillagvirágokból fonj
koszorút anyánk

elbuktam megint
pocsolya sáros vize
tükrözi arcom

csendes fuvallat
vad vágtába csap zúgó
szél vihart ígér

tündér illatú
hársvirág aranysárga
tőled a világ

ontsd áldásod ránk
fényed búzát érlel s ring
arany fuvallat

lehetetlen volt
ellenállni a vágynak
megadtam magam

megyek felém ki
magányos faként állok
egy rét közepén

te megsegítesz
tudom s ha el is bukom
magadhoz emelsz

próbálom a múlt
kudarcait elásni
a feledésbe

csiszolt fényes fal
torzítja tükörképem
s a hazug szavak

ablaknál állva
égi fényedet nézem
megbabonázva

hazug mosolyok
álcája bújtatja a
jó utat hozzád

zsendülő vetés
fedi ráncait s a föld
arca kisimul

jön hömpölyögve
magával sodor nem tudsz
kitérni sehogy

vérrózsát fakaszt
a csókja kivirágzol
s ifjú vagy újra