Dreaming58 haiku versei

halkan kopogtat
nem kéne beengedni
nincsed árnyait

oson a hajnal,
neszezését hallgatom
- óvatos léptek -

képzeletem nyűtt
filmvásznára vetítem
felém tárt karod

fanyar időkben
megédesíti létem
mézíz-emléked

levél záporoz
fáim földig hajlanak
szélkorbács alatt

beborult az ég
homályt vakul az ablak
kint a fény cikáz

napfény az égre
esőcsepp-ecsettel szép
szivárványt festett

elnézem saját
korlátaim rácsán át
hogy fut el álmom

új reggeleken
friss elszánások élén
pendül a napfény

surrannak percek
az éjfél hűs tenyerén
szunnyad a sötét

ködbe takarva
kondul az álomharang
- lépdel az éjfél -

sorsom kutatom
párás tükörbe nézve
bizonytalanság

Hópihe táncol
leplet vonva a tájra.
Dércsipkés álom.

Minden, mi voltál:
nem ereszteném, de már
semmibe olvadt.

Zöldül a táj most.
Ágon mosolyok nyílnak.
Virágok hava.

Neved kiejtem.
Látod, múltat idézve
koppan a csendben.

Hangod elfoszlott.
Eltűnt szívem zenéje.
Némaság ölel.

Hajnali álom
ág hegyén lassan billeg.
Vége az éjnek.

Domb hátán gurul,
majd legördül a völgybe
fénylő holdkorong.

Rég nincsbe tűntél.
Szívemben igazgyöngyként
ragyog emléked.

Csattan a hajnal
arcán durván a pofon.
Lám, pír lepi már.

Fekete éjben
fénylik az álom, s látom
benne jövőmet.

Hajnal ékszere:
fűszál végén hintázó
harmatcsepp-gyémánt.

Hópamacs-sipka
bokornak ágán ringva
napfényre vár már.

Éj kupoláját
bánat ívei tartják.
Szorong a szívem.

Lám, itt toporgok
a járdán, s mellettem fut
tova az élet.

Didergő bokrok
zúzmara díszben várnak
fagyos reggelre.

Üveggolyóként
gurulnak a szép percek.
Kosárba gyűjtöm.

Oly különös ma
a nap, nézd! Fent lángolva
bánatot hint ránk.

Holdsarló nyomán
reccsen az éj kárpitja.
Feslik a hajnal.

Hajnali égbolt
nyármelegről álmodik,
pereg a könnye.

Örök emlékül
megbújt utolsó képed
szemhéjam alatt.

Gyűrött sziromként
- mit lehullajt a virág -
ellibben a nap.