Gant Elizabet haiku versei

Papírfecniről
lógnak a csupasz szavak:
megszerettelek.

Derűs őszi nap
beszökött szívembe az
újjászületés.

Tökéletlenség
is jobb, mint a kiváló
lemásolása.

Szeretem s érzem
lélekrezdülésünket
a táj csendjében.

Virágkehelyben
hóolvadás indul el
tavasz kezdetén.

Néma csend mesél,
még a madár is néma.
Csak hitünk erős.

Rózsaszín álom
valóság, itt a tavasz,
szívünk szárnyalhat.

Lassú, gyors, lassú
ütemre lüktet a kín:
elengedtelek.

Játsszuk, hogy élünk
vígan és önfeledten,
s lelkünk megnyugszik.

Farkasszemfényű,
megfoghatatlan szépség
öleli elmém.

Némaság és csend
színtelenül roppannak
a jeges tájon.

Új reménysugár
kél útra a holdfénnyel
szilveszter éjjel.

Parázs perzseljen,
ha titokban rám gondolsz;
örök varázslat.

Szívdobbanásnyi
csend magához öleli
a fázó lelket.

Rideg az érzés,
és bársonytapintású,
mely körülölel.

Papírillatú,
őszinte szavak várnak
kemény kötésben.

Pályaudvaron
a kék, visszhangzó semmi
belepi elmém.

Mindig remélünk,
még ha kincsünk, a szívünk
jéggé fagyott is.

Befagyott tócsán
színeitől megfosztva
fa tükröződik.

Könnyezik az ősz;
harmatcsepp rózsa szirmán
érzékeny búcsú.

Hála járja át
szívem minden kis zugát,
szeretem a mát.

Hűvös emberek
színpompásan fénylenek
őszi záporban.

Kolibrilelkű
énem édes gondolat
felett csak verdes.

Gesztenye gurul
macskaköves fasoron,
mókus kergeti.

Az ihlet áldás.
Éljünk Istentől kapott
tehetségünkkel.

Egy csöpp figyelem,
mint egy csepp a tengerben,
éltető remény.

Indigókék éj
borul susogó tájra
téli alkonyon.

Hasad a hajnal,
piros pöttyös bögréből
kávé gőzölög.

Évekké duzzadt
percek peregnek. Korom
látszik arcomon.

Lüktető álom
a tó tükrén gyengéden
úszó csillagfény.

Papírillatú
éden simítja lelkem
felszabadultság.

Emelt lélekkel
tipegek tarka avar
ölelésében.

Tekintetedben
megtaláltam magamat
szívem bimbót hajt.

A túlvilágon
már csak a kék csend mesél
égi dallamon.

Esőillatú
derűvel áldott mosoly
igazgyöngyöt ér.

Igazi öröm
Létezni, lélegezni,
Egészségesen.