Kutsuya Surutan haiku versei

Már egyben látom:
egy gyönyörű haiku
volt az életem.

szavak csengenek
a csendben, s visszhangzanak
az öröklétben

A történelmet
átíró felfedezés!
Ez a hazugság.

Nem lovagolsz, de
van csikód? Olyan ez, mint
A Da Vinci-kód.

... rólam szólnak majd
a dalok, olyan szépek,
hogy lehidalok...

ki csak sodródik,
mint cigarettapapír,
tudjuk hogy végzi

Némely pillanat
az emberség próbája.
Valójában mind.

Apóka, lopsz is?!
- így a pakoló foxis.
Apokalipszis!

megint hajnali
szorongás ízű kávé
gőzölög csendben

Meghitt alkonyat
telíti érzékeim.
Gyermekként állok.

plüssbe csomagolt
rejtett érzelem-sereg
békén szendereg

Ha még csalódni
tudsz, ne bánkódj! Ez tartja
tisztán a lelket.

Kockás mamuszban
szotyiért elcsoszogok.
Fütyörész lelkem.

Most fókuszálás!
Fókaszállás körül nem
lesz fűkaszálás!

álomba bújva
elvész újra az idő
kapaszkodója

Tán azt a támaszt,
amit agyamnak szántam,
adja a számtan!

Lustán burjánzó,
rideg csontvázak várják
lombálcájukat.

Északon sok szó
van a hóra. Elcsúszó
magyarnak még több.

Madáretető
környékén ólálkodó
macskák a percek.

Veszekedéskor
legerősebb érvek a
soha és mindig.

Legveszélyesebb
időhatározók a
soha és mindig.

nyelvünk képlékeny
hullámzó közegében
sodródom partra

Az öt őselem:
a levegő, víz, tűz, föld
és a félelem.

Ne tégy magadra
felesleges terheket!
Hagyd meg másoknak!

december szürke
délutánja tompítja
békébe lelkem

Sokkal könnyebben
elviselhető bármi,
ha van mit várni.

Sietős léptek
pörgetik kifordított
mókuskerekünk.

Kéretlenül más
helyett gondolkodni és
beszélni - smonca.

utam végére...
ne ejtsetek könnyeket...
ami fontos azt...

Sorsunk nem kérdés:
végül mindent lehúz a
gravitáció.

emlékeim hű
társát szívembe zárni
próbálnám újra

Ne haladj annál
gyorsabban vagy lassabban,
mint ahogyan tudsz!

Úgy görbüljek, mint
fény fura falakon, vagy
némelyik flakon...

suhan az idő
mint alvó gepárd mellett
a sánta csiga

Kiszakadni a
világ torz ritmusából -
ez a szabadság.

Fák csúcsa úszik
lusta, nyári ég alatt.
Megszűnt az idő.