Márkus Brigitta haiku versei

Hajadban napfény
csillan, arany szalagot
köt a kalászra.

Csöndkabátot vett
fel az éj, lábujjhegyen
ballag hajnalig...

Könnycseppet morzsol
el ujjai között a
forró Nap fénye...

Barackvirág szín
finom ízét éreztem
puha ajkadon...

Nesztelen éjben
csokrot kötök magányom
virágaiból.

Egyetlen dolog,
mit ha szétosztasz, annál
több marad neked...

Érzelmeidet
két karod ölelése
dúdolja nekem.

Előttem a fény,
mögöttem az árnyék, én
középen állok.

Zsebembe teszem
a csendet, holdfény csorog
sötét kabáton...

Cseresznyeszínű
ajkam ajkad bíborát
mézzel borítja...

Sárga csónakban
ringatózik két kis méh,
repce tengeren.

Cseresznyevirág
selymes palástját talpam
alá teríti...

Vörös bársony a
zöld abroszon. Könnyező
hajnali pipacs...

ablakom alatt
éji szerenádot ad
a vén hegedűs

tarka virágot
hímez a tavaszi nap
méh nektárt szürcsöl

Selyem kimonó
virágain pillangó
lelke él tovább.

Gyöngysorom fűzöm
bánat hűs fonalára;
könnyek peregnek.

Ráncokat festett
arcomra érzések bölcs
festőművésze.

Karjába vett a
csendes éj, és magával
vitte álmaim...

Hogy szeretlek, te
tehetsz róla, hogy most is,
arról pedig én.

Fagyos szél süvít,
gyertya lángja megremeg.
Didereg lelkem.