MHH haiku versei

aszott szőlőszem
nyári édes emlékek
közt mazsolázik

ki sem bomlott rügy
pattanásig feszülten
tavaszt hazudik

átnéznék rajtad
foncsorozott üveg vagy
magamat látom

Méhek által fújt
tavaszi dal aranyló
tölcsérekben zeng.

Nem más, mint kontár
a sors. Lelkünk húrjait
jól elhangolta.

hólében mosdik
s ránk mosolyog a tavasz
szeplőtelenül

libbenő lángban
felsejlő gyermekkori
karácsonyvárás

pasztell szürke kép
az égi festővásznon
bús piktor az ősz

Ködfátyolát már
letette az ősz, s nászt hál
avarnyoszolyán.

demens lett az ősz
nyitva felejtette az
égi vízcsapot

arcomra véste
barázdáit az élet -
túl mélyenszántó

mert ki kell állni
legelőre magunkért
vagy csak bégetni

mosolyráncokba
sűrűsödött életkedv
filmtekercseken

kifakul a zöld
s új festékekbe mártja
ecsetjét az ősz

Lakberendező
ősz leteríti színes
avarszőnyegét.

elveszti báját
s őszbe csavarodik a
hajdan üde nyár

Paprikás krumpli
gazdagon, álmodik a
kislábosnyi lét.

tündérnyi szabó
tudja összefércelni
meghasadt szíved

lét peremén lejt
vad és vakmerő táncot
a ledér remény

Csak a csend zenél,
s lehunyt pilládon vízgyöngy
hintál; szívforrás.

lábnyomaimba
hiába lépdel a múlt
nem érhet utol

Mikor a célba
érsz jössz rá, az út volt jó,
nem maga a cél.

új fészket raknak
már fejemben apránként
a szómadarak

puha fészket rak
lelkünkben a szeretet
s szárnyra kel a bú

Édes nagyanyám
diós-cukros illatba
burkolt emlék már.

Mint mosott ruhák
gyűlnek az emlékeink,
tisztán, folt nélkül.

csillagok csúcsán
hintál a nyári éjjel
víg cirpelése

Bordón, lüktetve
köröz talpas pohárban
hegyalja vére.

szivárványhídon
lépeget a napsugár
tünékeny képzet

A szerelmünkre
kihegyezett történet
jól szívembe szúrt.

vörösben izzó
napfelkelte - új reményt
fest égi vásznon

csurranó eső
cseppenként táncba hívja
a leveleket

Kérdőjelként áll
a hiány, de nincs válasz.
Csak a csend beszél.

Soronként vetem
eléd a lélekmagot.
Ültesd szívedbe!

Fejfa tövében
pitypang, szélnek ereszti
emlékmagjait.

Ifjú és rügy is
pattanásig feszülten
várja a tavaszt.