Ödi haiku versei

szólamok súgnak
melengető dallamot -
önként ölelnek

érc a szeretet
cseppek között ölelget -
fénylő pontokkal

megnyílt világunk
erősebb szemeinkben -
szabadság ága

hozzám illően
merem rendemet adni -
így engedik meg

Esélyt keresek,
találok, majd nem tetszik.
Hát... Eleresztem.

Van gyönyörű. De!
Önmagától lesz legszebb. -
Lelke festi meg.

mindenki szebb, jobb,
igazabb mással szemben -
ez egy öntörvény

aprónyi fény csepp,
mindenki így születik -
tengerszem ölel

Álom - látás - kép:
- Éj jel - Csukott barna szem -
- Jelen színekben -

Elnézést kapott
az csak, akit bántottam.
Ferdén öleltem.

Ahol társad lát,
puha talaj simogat. -
Az otthon ott van.

Hogy vagy? Olyannak
látlak, aminek látszódsz.
Tényleg, hogy vagy ma?

Vágyról képzelgem
lapos földem csendjében.
Hangokat várok.

A csend most a rend,
a hang úgy gond, ha zajt fon.
Szabad hallgatni.

Hiába vágysz rá,
ugyanaz, újra már nem
fog megtörténni.

Ég vagy! Élet vagy!
Ölelésed mennyország.
Na, mit mondjak még?

Ölelésedre
ébredtem reggel, mégsem
láthattalak meg.

Csak becstelen vagy,
ha másnak hazudsz. Őrült,
ha magadnak is!

Látok, hallok és
értek, csak nem adom szép
szón át. Igyekszem!

Szép és igaz a
sors! Mesélik és hiszem:
Valóság sorok.

Szárny. Irigykedve
vágyok rá... Csoda, igaz
madarat látni.

Nem tudom miért,
nem tudom merre és hogy.
Csak azt tudom: Most!

A szerelem jön,
a szerelem megy. Örülj,
megsimogatott.

Voltam régi, új,
boldog, tépő, holt, élő...
Velük énem lett.