SziMe haiku versei

friss szavaidban
jól érződik egy csipet
karamellkrémpetty

sötétzöld zsalu
résein át pelyhedző
hit szállingózik

gyömbéres tea
gőzébe feledkezik
a hajnali tél

narancsdzsemfénybe
merülnek a körúti
adventéjszakák

vállán kristálykék
hullámokkal menetel
a törékeny tél

mandarinmamuszt
és sűrű fahéjhajat
hord a régi tél

megmosolyogtat
ahogy csendben átölel
szobám melege

gyapjúsapkáját
gombákig húzza hamar
a téli fenyves

eltévedt fenyők
bánatára szóródik
a sötétedés

arany sorukra
szépen várakoznak a
humorbonbonok

le kell, hogy kössem,
különben bodorodik
minden gondolat

villamosra száll
reggelkék ruhájában
a harmónia

gyümölcsök mellé
vesszőkosárba gyűlik
a friss szerelem

moccatlan tölgyek
derekába botlik a
pesti szürkület

míg összefutunk,
mindinkább megemlít a
paplan melege

személyiséged
bármely távolságból kész
mosolyogtatni

havas kristályok
között szemerkélnek a
megérkezések

csendes szívembe
nézve lehajtott fejjel
piszmog a bánat

szélesre tárom
a reggelt, hogy emléked
mind beszívhassam

a zsebeimben
hordozott, gyűrt törődés
rád emlékeztet

míg rád gondolok,
kis kunyhóra lelnek a
nyugtalanságok

lüktető karok
aljáról csordogál a
vörös szabadság

hűvös reggelen
ágy körül kacskaring az
omlós nyugalom

el kell engednem,
hogy újra ölelhessen
a várakozás

az elszántságom
bármikor mélybe ugrik
a szeretetért

egy aprósághoz
hajolva fogsz igazán
felnézni arra

mindegyik ajtó
mögött ott toporog egy
kis várakozás

párás ablakban
már fehéren virágzik
a készülődés

mikor szundikálsz,
rásimítom a plédet
a boldogságra

fenyves cinege
trillája szóródik szét
a puha havon

hogy jobban legyek,
sokszor elszopogatom
utolsó szavad

üres zsebekből
tekintetekbe csepeg
a nélkülözés

varjúcivódás
múltán csendesen földre
hull a károgás

melléd húzódva
gyengéden kontyon simít
a tekinteted

belefúrni az
arcom a nyugalmadba
bolyhosan finom

faágak alatt
betakargatva pihen
az elengedés