SziMe haiku versei

hegyek döngenek
az ég mindkét széléről
hull a karácsony

folyton az időt
hajtogatnánk tágasra,
vagy tenyérnyire

olykor magunkra
terítünk szelet, holdat,
csillagbolyhokat

megölelgetnek
a tőled kapott gyengéd
suttogós napok

én és a reggel
frottírban elücsörgünk
amíg még pihensz

hangodba karol
a legeslegcsinosabb,
bársonykék kedvem

tegnap döntöttem
elmerülök a mában
a holnapokért

sós karamellás
gondokat ropogtatok
a tenyeredből

végigsétálnék
még a cseresznyék alatt
egyetlenegyszer

szótlanságaink
simogatják meg egymást
a legpuhábban

lebegő szirmok
töltik ki a kettőnk közt
virágzó teret

van, hogy sehogy sem
hallgat el közelünkben
egy sosem volt szó

szundít a szoba
puha hűség lebeg a
szaténfüggönnyel

kék hajnalonként
szomjas virágok közé
ömlik a reggel

sűrű fürtökben
himbálóznak a göndör
pesti éjszakák

lágyan feszül az
orchideaharisnya
az éj combjain

mikor te döntesz,
csinosan áll rajtam az
a szép pillanat

feléd lépkedve
lágyan kibontva hordom
a szeretetem

nem szűkölködöm
míg mindkét kezemben van
elég türelem

boldog pillanat
mikor a szabadságod
magához szorít

narancsos sárga
madarak lábain csüng
a szelíd erdő

mindig virágzó
levendulaszárakat
ringat a holnap

balkonvirágok
őrzik nap mint nap anya
dúdolgatását

talán megláttál,
miközben a szerelmet
próbáltam épp fel

hivatalossá
tenném a fűszálakon
megszerettelek

valahol messze
függönyök között lengnek
a lágy tegnapok

szorosan egymás
mellett nem számít, ha ránk
hullik az idő

vannak napjaim,
mikor magamra zárnám
mind a két karod

szuszogásokat,
puha függönylebegést
gyűjt az éjszaka

nem egyszer lapul
mély kabátzsebeidben
finom békesség

mályvamadarak
mögött szurokfeketén
hullámzik az éj

hűvös délután
félredobva sodródik
az összegyűrt ég

míg szemezgetünk,
két vadmálnafürt közé
gurul a hajnal

juharfalevél
potyog egy elejtett szó
utáni csendre

délutánonként
rubinvörös bánkódás
úszik a folyón

egymásra hajló
fűszálak alatt lapul
egy szem tisztelet