Szórád Anita haiku versei

eljött az este
- egy kóbor macska leste -
árnyék a teste

gyümölcsöt ültet
az ébredő tavasz - bár
még halott a táj

halkan könnyezik
délibábját siratja
az őszi puszta

metróvonalon
egymást másolt életek
sablon-utaznak

körfolyosókon
viseltes kapcsolatok
lógnak - korláton

legközelebb már
homokba írom kőbe
vésett igazam

elfeledt vágyban
régen kihűlt ágyban vár
valaki - bárkit

ágyrugókon rég
kihűlt vágy nyikorog - füst
száll hamutálból

holnapra kelve
talán kicsit más leszek
mint ki ma voltam

macskabundán a
napfény kéjjel elfekszik
éppen cicázik

késként metszi el
a csend ártatlanságát
belvárosi zaj

rajzoljál körbe
kis színes ceruzákkal
emléked leszek

CapsLocktól sem kap
súlyt a mondandód, ha a
szavad súlytalan

ágon ülő Hold
holló alakját festi
önmaga elé

őz lábnyomában
róka szimatol - őszi
tájképfestészet

fent az égbolton
évezredek sétálnak
- csillagjárdákon -

sivatagi szél
lágyan fújja az időt -
homokórát tölt

a fájdalom halk
macskatalpon lépked - és
váratlan karmol

sötétséget szült
minden torzszülött eszménk,
minden "izmusunk"

voltál már jelen
egyetlen pillanatban
önmagad nélkül?

magamnak kevés
neked néha sok vagyok.
nem cserélhetnénk?

kopott asztalra
ráncos kézből ima hull
friss kenyér mellé.

csigavonalban
mi görbének tűnik - az
is csak egyenes.

mint pók a hálót -
úgy szőtte hajamba az
éj csillagait.

Utolsó sörét
elkortyolta a magány,
majd hazaballag.

három font hús-vagy
huszonegy gramm súly lélek.
majd elszámolunk.

Fűnyíró halad.
Fűszálak halk sikolyát
Orromban érzem.

a bágyadt alkony
vöröslő villanydrótról
lógatja lábát.

pszichiáterként
saját magam lennék az
első betegem.