Szulimán Eleonóra haiku versei

Piruló meggyfa
alatt kosárba potyog
a nap termése.

anyám hangján szólt
a hasonlóság riaszt
húsz év távlatból

szellőn szendereg
szerelmével szilvafa
szép virágszirma

fáradt alkonyat
romos ház falának dől
pihenni vágyik

Menyegzőt ültek
a virágszirmok. Frigyük
gyümölcsöt érlel.

májusi desszert
pirosló földi eper
illata bódít

szerelmes napfény
virágzó fákat csókol
boldog április

Csoda látható
most a határban. Repce-
szőnyeg a szántó.

százéves nyárfák
őrködnek a vízparton
mozdulatlanul

reggeli napfény
felhőszakadást foltoz
tavasz szabója

Ligetek, kertek
jajongnak, sírnak. Tavasz,
fagyott szép ruhád!

Kökény virágzást
haragosa, április
széllel dorgálja.

Puha hópelyhek
simogattak didergő
virágszirmokat.

Emberi közöny
ragályos kórként terjed.
Gyógyíthatatlan.

felsóhajt a Föld
sebzett szíve szomjazik
a tiszteletre

Jázmin volt Anyám.
Legillatosabb virág
gyermekkoromban.

Álmom őrzője
felhőről tekint le rám.
Drága nagymamám.

Álmos rügyekben
ébredezik az élet.
Örök körforgás.

Vonatfütty hívott.
Távolság, utak, tájak,
térben suhanás.

Hajnal imája:
madárcsicsergés. Remény,
természet hangja.

Halkuló este
nyúlnak a fények: nézlek,
halvány arcélek.

Ringató szélcsend
ölel szél tépte fákat.
Nyugalom érik.

téltemető ring
sárgállik a hűs szélben
márciusnak int

Szegénység érlel
elégedetlenséget,
éhség háborút.

Veled ébredni:
álom. Veled álmodni:
édes együttlét.

épp vízbe csobbant
két kis eleven lurkó
övék a világ

hárfázik a szél
nyáresti alkonyatban
zizzen a levél

Nyári napsütés
beköltözik lelkünkbe.
Ott is melegít.

Öreg akácfa
utolsó virágzása
mindegyiknél szebb.

nemes lélekben
virágzik a jó szándék
élete minta

Szókimondó vagy.
Sokszor bölcsebb figyelni,
utána szólni.

Ösztöne súgja
gerle jó anyaságát,
fészkét vigyázza.

millió gyermek
már nem élhet gyermekkort:
szörnyű jelenkor

Szép tulipánom,
egy reggel ostobaság
tőből letörte.

Gyermekként remélt
álmainkat őrizzük
egy életen át.

jövőbe látni
reményt vesztett jelenben
kísérteties