Szulimán Eleonóra haiku versei

szürke köntösét
hátára vette az ég
szunyókál a nap

langyos tavakban
vígan lubickol a nyár -
lesz ennek böjtje

feléledt a múlt
ostoba törvényekben -
rigó fütyül rá

hajkoronáját
gyermekláncfűből fonta -
nyári királylány

minden ébredés
lehetőség változni -
a szándék mienk

ostoba közöny
önzőség vadhajtása
metszésre érett

május illata
a tavasz ajándéka -
szerelem fakad

seregélycsapat
naponta nálunk kosztol-
menzát nyitottunk

tűzforró kövön
kamasz gyík sütkérezik
napimádó lett

Tévedéseink
a holnap kudarcai.
Az idő figyel.

érkezésetek
öröm táncotok gyógyít
drága fecskéink

nap fényéből fon
a tavasz selyemkendőt
tar fák fejére

anyám sóhaja
néha-néha feldereng
nehéz örökség

égi ködtenger
fákon dermedt némaság
úszik az erdő

hópelyhek szállnak
időtlen szürkeségben
párás a szemem

álmos délután
besurran az ablakon
vendége vagyok

Ködös téli táj.
Zúzmarás fagyott ágon
szarka csipeget.

Leghosszabb éjjel
holnaptól emlék marad
egy esztendeig.

beszédes a csend
a kívül rekedt világ
zaja némaság

Piruló meggyfa
alatt kosárba potyog
a nap termése.

anyám hangján szólt
a hasonlóság riaszt
húsz év távlatból

szellőn szendereg
szerelmével szilvafa
szép virágszirma

fáradt alkonyat
romos ház falának dől
pihenni vágyik

Menyegzőt ültek
a virágszirmok. Frigyük
gyümölcsöt érlel.

májusi desszert
pirosló földi eper
illata bódít

szerelmes napfény
virágzó fákat csókol
boldog április

Csoda látható
most a határban. Repce-
szőnyeg a szántó.

százéves nyárfák
őrködnek a vízparton
mozdulatlanul

reggeli napfény
felhőszakadást foltoz
tavasz szabója

Ligetek, kertek
jajongnak, sírnak. Tavasz,
fagyott szép ruhád!

Kökény virágzást
haragosa, április
széllel dorgálja.

Puha hópelyhek
simogattak didergő
virágszirmokat.

Emberi közöny
ragályos kórként terjed.
Gyógyíthatatlan.

felsóhajt a Föld
sebzett szíve szomjazik
a tiszteletre

Jázmin volt Anyám.
Legillatosabb virág
gyermekkoromban.

Álmom őrzője
felhőről tekint le rám.
Drága nagymamám.