Barna Júlia (3) haiku versei

nem vagyok jobb mint
mások de magamnál jobb
szeretnék lenni

az élet addig
ismétli a leckét míg
meg nem tanulod

hajnali homály
teremtés-köd: mindenből
minden lehet még

a gerlebúgás
hajnal-szövetét hangos
kakas tépi szét

rég lobogott tűz
hamujára jelenben
ne építs házat

az élet szép és
változatos: mindenki
másképp rontja el

labirintus a
szenvedély körbejárhatsz
de nincs kijárat

negyven fok perzsel
visszafogott létezés
lassított menet

szikráznak köztünk
a ki nem mondott szavak
tüzek lobbannak

mindig velem van
kit szívembe fogadtam
titkaim közé

magammal viszem
ha búcsúzom titkaim
megfejtéseit

a magányosok
maguk körül forgó hűs
univerzumok

az élet: pénzed
elfogyott, de még nézed
a kirakatot

a lényeg az: mit
tettél az emberekért
és mit ellenük

teremtményed a
rettenetes jövő az
égre vetíted

vándormadár-lét
szárnylebbentő búcsú és
hű visszatérés

szavak robbantják
a csendet: ám a csendnél
nem tudnak többet

honnan hiányzik
megíratlan versem ha
majd el kell mennem?

gyöngyfüggöny hull a
világra: eső osztja
sok kis magányra

az ablakot az
esőfüggöny zárja: most
befelé fordulj

a hold a felhők
mögött mint rejtegetett
gondolat lapul

hiányaimat
a rég lobogott tüzek
hamuja őrzi

szellőre bízta
a kert hogy illatcsókját
kinek adja át

virágszirom hull
elém ajándékba a
szél hozta nekem

színeid őrizd
ne engedd hogy a világ
szürkére fessen

bármikor - szólt a
remény - most nincs bármikor -
mordult rá a sors

meleg záporok
után szivárványt szül és
melléül az ég

múltam kútjából
felhúzok néhány semmi
kis emléket még

az alkonyat jön
lángoló ruhában az
este oltja el

a nyár folyója
csend-bárkán vonszolja a
lassú délutánt

nyári estén víz
fölött gazdátlan zenét
terelget a szél

bolygónk a másik
oldalára fordul jobb
embert álmodik

hajnal foltozza
bíborral az éjszaka
szakadásait

a bokrok között
eltűnt a szél a szúrós
ágak rabja lett

boldogság-tömbök
nincsenek - az aranyat
kis rögök rejtik

parányi létünk
suhan az idő hűvös
áramlatain