Boda-Kalmár Brigitta haiku versei

szinkronban vagyunk:
közös (n)evezőinkkel
- partra vergődtünk

harangkondulás
kicsi meszelt házak: most
is hazavárnak

mindent szívemben
hordok, ami fontos: mi
nincs ott - nem enyém

ha úgy ölelnek,
hogy szinte egyek vagytok;
tudd - `hazaértél`

szótlanságunkra
felkiáltójelet tett -
zajos magányunk

magányos házban
megfakult fényképeket
- emlék simogat

Lelkembe törölt
bántásaid, könnyeim
mosták tisztára.

Kabátod még a
fogason: utoljára
ebben öleltél.

Minden könnycseppel
kiszabadul a csendből,
egy néma sikoly.

szavakba zárlak,
hogy többé ne hiányozz,
ha fellapozlak

mindenem neked
adtam: mégsem tartozol
nekem, csak hozzám

felejtenélek,
de túl sokszor gondolom,
`ne gondolj már rá`

fáradt csend kopog
zajt cipelve: rám zártad
a hallgatásod

képtelenség, hogy
mindig kiakasztasz; én
nem vagyok festmény

a sírás, az nem
gyengeség; az életjel
- születésünktől

olyan hőség van,
hogy vetkőznék, pedig még
fel sem öltöztem...

Nincs annyi időm
amennyit gondolok rád:
túlóráznom kell...!

nem kerestelek:
csak arra vitt az utam,
ahol vártál rám

mindig te maradsz
a soha meg nem történt
legszebb emlékem

te takargattál
szavakkal, mikor fáztam
- távolból, Anyám

legszebb örökség:
a szeretet `lábnyoma`
amit itt hagyunk

könnyebb lett szívem,
mióta nem cipelem
hiányaimat

Ha közeledben
lehetek, nem bánom ha
távol a világ.

Bánat hozzám bújt:
megfürdött könnyeimben,
s velem virrasztott.

kiteregettem
foltozott álmaimat
lelkeden szárad

Ha elárulsz, csak
magamban csalódhatok:
én bíztam benned.

megjött a kedvem:
még jó, hogy itthon voltam
- nem volt nála kulcs

Nem könnyű veled.
De sosem vallanám be:
rosszabb nélküled.

elfelejtettem
rád gondolni: s eszembe
jutsz, hogy felejtsek

szinkronban vagyok
veled: zajban is hallom
mikor rám gondolsz

őszinteséget
hazudtál: cserébe én
- hiszékenységet

mikor véget ér
az igeN, ott kezdődik
a VÉGleges - Nem

Legalább három
diétát tarts egyszerre,
- egytől nem laksz jól!

múló idő, mint
aranymosás: kirostál
hamis barátot

Míg én akarlak,
sose aggódj azon, hogy
engem ki akar.

Álmaink visznek
előre: ami emlék
az már csak a múlt.