Egyszerűen haiku versei

Most komolyodom,
vagy körülöttem egyre
fagy a levegő?

ülj ide kérlek
magammal kell beszéljek
sebez az élet

ha minden fejben
dől el nagy gondban leszünk
a kevés hellyel

Mindenki rosszul
tűri, ha csak arra jó,
hogy kihasználják.

Mögöttem házam,
hazám, s mind, ki férfiú.
Dúl a háború.

Összetartozunk.
Erünknek lüktetése
végleg összecseng.

Senkiből lenni
valakivé - pofonok
között - nem kevés.

Ki szabadságát
egyszer már "elvesztette"
más mércével mér.

Vadhajtást nyesni
úgy szabad, hogy nem vágsz az
elevenjébe.

Sajnálom a szót
attól, akinél süket
fülekre talál.

Van hitem, de nem
hiszem, hogy mindenkinek
hinnem kellene.

Bátorítanak,
de hátad mögött még ott
villan a penge.

Milyen unalmas
is lenne, ha mindenki
kedvére írnánk!

Őrlődök, duplán
fájok magamnak. Iker
vagyok. Két pofon...

A szerelmet a
szavak nem csengik vissza
jól. Azt élni kell.

Azért kérdezik,
hogy vagy, hogy elmondhassák,
mi bántja őket.

Kívánok nektek
nagyon boldog új évet,
jó egészséget!

Kívánom, bármely
hétköznap olyan legyen,
akár az ünnep!

Vajon mit bír ki,
ugyan hol szakad... lehet,
nem is volt igaz...

Az ember mindig
több időt akar, s ha van
már, az is kevés.

Gyűjteni? Ugyan,
minek? Hátamon semmit
én el nem viszek.

Háromsorosan
és sokszorosan boldog
Karácsonyt nektek!

Vagy én vagyok túl
igényes, vagy tényleg nincs
elég szeretet.

Késdöfésbe dől
a gondolat, ha másnál
rest az értelem.

Ragyogjak könnyes
szemmel, semmint savanyú
képpel nevessek.

Amikor baj van,
mutatkozik meg, milyen
vagy valójában.

Nem a Karácsony
tesz jobbá. A törődés
az, ami éltet.

Mikor békében
vagy magaddal, a gondok
mind eltörpülnek.

Írni úgy szabad,
ha az ujjadon betűk
alázata él.

Toll hegyén a vers
úgy terem, ha mind, mi bújt,
betűbe öntöm.

Adtam s adnék, mert
bánt a nincstelen világ.
Lelkem zúzmarás.

Művészet az is,
ha a lényegtelenről
hihetően írsz.

Vén csibész idő!
Ha száz alakban élsz is,
kortalan maradsz.