Gáll Júlia haiku versei

fehér szirom hull
cseresznyefa ágáról
jó termést ígér

szilvavirágok
szellővel kergetőznek
csivitel a lét

ragyogó holdfény
öleli liliomfa
hulló szirmait

mindennap közli
régóta más nőt szeret -
az is én vagyok

rozsdabarna lomb
öleli a juharfát
napfény ránevet

gyorsan múlik el
minden ami szép és jó
vigyázz jól éld meg

kertem rózsái
szimfóniát hallgatnak
madarak dalát

rövid az élet
da nagyon hosszú az út
míg végére érsz

megjött március
reménytkeltő napfényben
éljük életünk

áldott a reggel
nap fénye simogatja
ébredő tájat

ablakból érzem
nap fényének zamatát
csókod is finom

tenyérnyi hó hullt
tenyeremben elolvadt
mostam kezeim

felkelő napfény
cirogatja arcomat
macskám éhes lett

előre nézzünk
minden hátul maradhat
ne bánjunk semmit

bodros szoknyában
szürke felhők táncoltak
se eső se hó

rügyek bomlanak
fűzfaágon a barkák
gyapjas báránykák

jégcsapok lógnak
fönn házunk csatornáján
Demoklész kardja

nyűgösen ébredt
a kutyájával sétált
kisütött a nap

újév küszöbén
szeretetmagot hintek
remény magjait

ne feledd azt ki
életet adott, féltőn
óvott mindentől

rezzent a bokor
kutya vadul ugatta
csak egy veréb volt

Napfény ha éri
virul a pitypang táncol
ha a szél dalol.

ködbe veszett már
az erdő összes fája
fogy a levegő

szívem fagyos volt
mielőtt még nem jöttél
lángod olvasztja

lehull pár levél
szél forgatja a hóban
angyalnyomot hagy

Károg a varjú
szeretne király lenni
tavaszt hazudik.

Ünnepi fényben
takaróba bugyolált
éhező volt társ.

őszi reggelen
diófádon madárdal
magányom űzi

Csodálatos ősz
színes szőnyeget terít
minden nap elénk.

ismeretlenül
éljük mindennapjaink
társas magányban

Rozsdabarna fák
havasokról jeges szél
tájat átfesti.

Csend ült a tóra
a Nap lenyugvóban még
megfürdik benne.

Trapéznadrágos
korszak után jött a cső
ma már a rongyos.

félelmeidet
ne öltöztesd fel soha
önhitté válnak

sokat mondani
kevés szóval nem tudok,
inkább hallgatok

Kartonpapírral
szakadt, vásott rongyokkal
takarta álmát.