Pintér Ferenc haiku versei

"Nem csinálok én
végig semmit rendesen."
(gyógyult rákbeteg)

Katarzisra és
rőfre is szigorúan
megmért mondatok.

Tea gőzével
szállt el és vissza rád az
édes gyermekkor.

Kölyök maradtál,
hát véred sorsba vetett,
te szent és veszett.

Omló salak, mondd
élet álmát mi oltja
oly mélyen beléd?

Üveggolyó, mondd,
belőled vagy belőlem
tűnt el a varázs?

Míg vágyódsz, maradsz
a párkányon hasztalan
futkosó bogár.

Ott állsz rokkantan,
borzasztón, tapsviharban,
rivaldafényben.

Csacskább-e Istent
képzelni, mint anyagot,
mi önalkotó?

Alkotni úgy kell,
hogy félreállsz az útból.
Pokoli nehéz.

Nincstelen árván
az emberség mélyét már
nem fedi semmi.

Erőt ad, ha nyersz,
és tanulsz, ha veszítesz
mindkettő kell majd.

A legtöbb vitát
a ki nem mondott érvek
döntik el végül.

Könny helyett merev
tekintet: hidd el, ő a
legelesettebb.

Igaz tanítás
is hamisan cseng, ha csak
könyvből szajkózzák.

A gyászjelentés
megnyugtat. Ha olvasod,
hát nem rólad szól.

Sárga lámpasor,
fényfűzér a városon,
ez karácsonyom.

Utcaszemétbe
olvasatlanul dobott
szerelmeslevél

Száz ága borul
törzsére, önmagának
menedék a fűz.

Halandóságod
tudó, ébredj! Nemes vagy:
lélek lélekből.

Bőröd ugarát
perzselő sugarával
nap heve szántja.

Álhumánumba
bújó mammonimádók
bájdala altat.

Karomban tartlak,
van, hogy megszorítasz, van,
hogy megszorítlak.

Mert az kell nektek
aki tetszik, nem aki
hozzátok való.

Folyó zugában
korhadt ladik. Fűz borul
rá. Esteledik.

Édes lényege
a szőlőnek kicsordul,
tiportatástól.

Zsákmánya morzsa,
fűszálra hág, roppant úr
a hangyavitéz.

Míg szél fodrozza
és iszap árnyékolja,
torz tükör a tó.

Pillangó szárnya
aprócskát rebben. Értesz
legyezőnyelven?

Kétféle kékje
a horizontnak, egy lesz
sors és öröklét.

A puszta józan
ész, az emberség és hit
szent lázadás mind.

Háromhavonta
veszek fogkrémet, kábé
még százhúsz tubus.

Írtam rólatok,
megsúgnátok hát fentebb
azt, hogy láttatok?

Szembefordulhatsz
a nappal, de a szemed
le kell majd hunynod.

Téged épített,
majd engem, most ezt a fát.
Kicsiny szénatom.

Jégcsapból egy csepp
párává lenni lehull.
Mindig jön egy új.