Violka haiku versei

Ha őszinte vagy,
nem kell fejben tartanod,
mit tegnap mondtál.

Nem könnyű döntés,
hogy melyik hídon kelj át,
s melyiket égesd.

Utadat magad
választod - még akkor is,
ha nem választasz.

Azt aratsz, amit
vetsz - saját sorsodnak így
kovácsa te vagy.

Félelmed, hogy más
mit mond majd rólad - lesz szűk
lelki börtönné.

Soha ne cseréld
belső békédet külső
háborúságra.

Hogyha fényt viszel
más életébe, te is
részesülsz abból.

Merd a fejszédet
nagy fába vágni - aztán
aprítsd fel a fát.

Születik a fény
fagyba dermedt éj után
hajnalhasadás.

Fogj meg szeretőn
egy magányos kezet - ez
áldássá lehet.

Ünnepvárásban
csendet szitál az ég is -
szelíd hóhullás.

Ne ítélkezzél
mások felett - őrizd így
lelked békéjét.

Olykor ha fázol,
gyújtsd meg emlékek tüzét -
lelked melegítsd.

Felolvad néha
a jégbe fagyott szív is
pár kedves szóra.

Az idő, a nagy
Piktor, mindent, mi elmúlt,
szép színekkel fest.

Készíts esernyőt
voltörömökből, hogyha
lelkedben esik.

Búcsúzott a Nap,
aranyfénybe vonta a
szendergő tájat.

Egy sápadt levél
szomorún-csupasz ágon -
emlék már a nyár.

Két év szükséges,
hogy beszélni tanulj, - de
ötven, hogy hallgass.

Színes levélre
búcsúüzenetet írt
a távozó ősz.

Bár minden vihar
rombol - de van, hogy utat
seper tisztára.

Szeretet legyen
ünnepi ruhád - de a
hétköznapi is!

Fázom - szólt a Föld,
és sok színes őszlevél
betakargatta.

A zaj nem tesz jót -
de a jónak sem szabad
nagy zajt csapnia.

Ködcsókot lehelt
őszhajnal a tájra - fák
fázva ébrednek.

Egyedüllétben
a csend szól hozzám halkan -
szó lelkemig ér.

Gyenge nádszálon
szitakötők násztánca -
megállt az idő.

Aranylombokon
megpihen az ősz - aztán
búcsút int fájón ...

Azúrkék égen
mosolygó felhőcsodák -
tündérek tánca.

Őszillatú is
lehet a szerelem - mert
nem évszakfüggő.

Őszesti csendben
a lombokon megpihent
fáradt esti fény.

Szép emlékeket,
békét hagyj magad után
bármerre is jársz.

Fátyolnyi ködben
harsányrőt lombok között
búcsúzik a nyár.

Legyél őszinte!
merész formája ez a
bátorságodnak.

Mély fájdalomban
az összeroppant lélek
Istenhez kiált.

A fák hegyén már
mosolygó nyárhervadás -
rejtőző emlék ...