Z. Konkoly Juci haiku versei

faágon szoknya
egy lepkeszárny csodája
csend muzsikája

sötét tegnapok
harapnak a holnapok
pillanatába

felhő csipkéjén
kapaszkodik a napfény
gyűjti erejét

ibolyaillat
száll a kéket sóhajtó
tavaszi szélben

fázik a holdfény
didergő fagy bújja az
éjszaka ingét

hiányod vési
arcomra a ráncokat
gyógyírt keresek

megfáradt lelked
égi mezőkre vágyott
angyalok vártak

napsugár játszik
bárányfelhők habfodrán
égi bábszínház

ringatja a dér
a dermedő fűszálat
tavaszt álmodik

didergő fagyot
sóhajt a ködös reggel
búcsút int az ősz

illatot sóhajt
a rózsák királynője
szirmait bontja

gondolataim
párkányán könyökölnek
a feladatok

harmatos rózsa
szirmán napsugár táncol
lelket simogat

hunyót játszik a
napfény az estnek bíbor
lepedőjében

párnámon surrog
az álmatlanság réme
éli világát

csillagtalan éj
a holdfényről álmodik
bársonyos ágyán

harmatgyöngyökre
reggel szivárványszoknyát
fest a napsugár

május ölében
térdel a tétova nyár
holnap táncot jár

nyár kapujában
szerelmünk büszkélkedett
télre megfagyott

magányom vacog
párnámon koppan a csend
a perc vesztegel

deres pókhálón
ébred a reggeli fény
szivárványt tükröz

harmatban fürdik
hajnali fényben rezdül
mezei virág

bíborfényt csókol
az ébredező hajnal
égi vallomás

Színes szoknyában,
csábosan hintál az ősz,
elmúlást kendőz.

Szabadság fetreng,
a dörömbölő csendben
barmok legelnek.

bolyhos takarót
hint világtalan éjre
fehér kísértés

apadó napfényt
lúdbőrös szél birizgál
nyár ölében ősz

dicsérő szavak
díszcsomagban átverés
mesében penész

kék sóhajtásba
burkolódzik a hajnal
gyöngyharmatot szül

kilencven éved
csoszog háznak küszöbén
féltve őrizem

szégyenlős percek
vajúdnak szerelemmé
ragyog a holnap

izzó tegnapok
jeges éjszakát szülnek
válnak a mától

az őszi eső
gyöngyöt szül az ablakon
majd tovagurul