Z. Konkoly Juci haiku versei

cipőt varr az ősz
a mezítlábas nyárnak
útra készen már

virágszirmokon
még pulzál a ragyogás
fénytündér csókok

a napsugár még
virgoncan futkározik
árnyék követi

még tort ül a nyár
a tolakvó ősz felett
víg hancúrozás

Semmit nem tenni
csak várni a holnapot:
koporsószögek.

A lomha idő
oktatja a perceket:
ne rohanjatok.

Rám adtad sálad
bolyhának melegségét:
öleléseddel.

Nem táncolhatsz úgy,
hogy mindenkinek tetsszen:
tedd örömödért.

Aki megérti
a virágok csendszavát:
az kinyílott már.

csermelyek ölén
bársony mohák alszanak:
tücsökzene szól

Élni tudni kell,
zokszóval vagy nevetve:
az évek futnak.

ablakpárkányon
botladozik még az ősz
időt nyer a nyár

a kötényébe
könnyeit törölgeti
búcsúzik a nyár

mohák álmán át
mezítláb lépdel a szél
már suttog az est

Tó tükrén napfény
magát hűtve hempereg:
aranyló fodrok.

fák lombja hegyén
bizsereg az őszi szél
ringató dallam

az ősz kopogtat
a nyár elnyom egy sóhajt
ajtót nyitni kell

mint sárga szoknyás
örömpöttyök csillognak
a zöld mezőben

Szemed sugara
a szeretet kabátját
ölti lelkemre.

harmatos hajnal
gyöngye a tavirózsán
ékszer a tóban

zöld kistányéron
billegeti szirmait
a tavirózsa

A felhő csücske
alá néz a bús reggel:
feloszlatná már.

nyárnak szoknyáját
libbenti hűvös szellő
vetkőztetné már

Csend tava susog
sejtelmes bércek ölén:
Lelkem ringatja.

fagyos éjen majd
kiengedem zsákjából
az elmúlt nyarat

Érzem illatod,
lágy felhője körbefon:
Álmomat őrzi.

Hajnali fény vagy
gyöngyös harmatcseppeken:
így üzensz nekem.

Szeretem ahogy
rám hullik az est csendje:
estike illat.

Éjszaka vásznát
pisla fénnyel szövik át:
hullócsillagok.

Szívedben leled
a békességed csendjét,
hallgasd a szavát.

a kék nefelejcs
szirmába zárta az est
szomorú fényét

A felhők mögött
lapul most a napsütés:
didereg a föld.

A jégverte föld
ázott verébként gubbaszt,
napfényt szomjazik.

A kopasz ágak
siratják termésüket.
Lent gyümölcsszőnyeg.

lenge szoknyájuk
tüzesen ringatózik
pipacsos réten

még tombol a nyár
de bőröndöt csomagol
holnap útra kész