Irodalomról szóló haiku versek

nem repülhetek
már csak énekelhetek
múltam siratva

vállamon tartja
kezét mondja engem véd
röptöm így tiltja

téged nem látnak
tárd fölém szárnyad - óvj meg
a bús magánytól

árnyékom vagyok
magam alatt ballagok
láthatatlanul

hatalmas angyal
zöld diófa szárnya ring
szél dalol neki

lila diófa
bevérzés-folt kezemen -
a kor tetovált

régi szerelem
a dél aranytálcáján
felfénylik újra

magához ölel
magányos sétámon a
halálfélelem

kopottnak tűnő
szárnnyal szürke gém szárnyal
angyalként fölém

a fehér padon
Krúdy a napba nézve ül
tágra hunyt szemmel

szétfoszlott élet
az emlékek még épek
belőlük élek

mellém ült itt lent
a parkban az angyal hogy
magányom oldja

szatír kezéből
kisiklik fénylő hajad
hajadon maradsz

csak múltidézés
sajgó fájdalma maradt
s nem vagyok főnix

titkos kertemnek
gyönyört termő virágát
vérük öntözi

a kert és a vers
harmónia keresés
zárt önmagunkban

magasztosan szép
smaragdzöld május akár
a barátságunk

vadgesztenyefák
gyertyavirága alatt
Ady szobra virraszt

zöld mohás nyirkos
beomlott síron nevem
olvashatatlan

zöld palástban dús
fények lomb kupoládban
áhítat ölel

bátornak lenni
az éjtől nem rettegni
ostobán gyáván

nagycenki parkban
járok őszi avarban
én hervatag vén

romok kultusza
letűnt korok halmaza
magas fű között

Atlantisz rejtély
kertjei titkok - vadság
s geometria

szobámba gyűjtött
sok szószirom amikből
versem kirakom

fölragyog fényed
újra nap - óaranyra
fesd e szép hajat

csipkerózsának
szirma hull tüskés szára
véremtől piros

a nárcisztikus
szobor víz fölé hajol
szél töri tükrét

múzsám csóknyoma
ráégett homlokomra
belülről izzik

kettőzött képe
glóriája fénye több
tócsába érve

lombok közt állva
ázva világít sápadt
fény glóriája

ázott angyalok
nálam szárítkoznak nem
vagyok magányos

ablakban könnyes
képem nézem - odakint
zuhog az éjben

sikertelenség
kísér mást nem írhatok
csak aki vagyok

pergő zápor hull
Krisztus bádogtestére
szívemben hallom

az éj könnye hull
minden mi szép volt elmúlt -
én rád gondolok