Balázs József BAZSI haiku versei

röppenő szikrák
tüzes parázs - lángarcod
éjszínű varázs

testem nem volt csak
lebegtem - remény nélkül
vágytam s szerettem

ifjúságom vad
vágyait megőriztem -
nem lángol de ég

tekintetük most
nem a végtelenbe néz -
csak a szívemig

az idő öreg
dióját ha feltöröm -
belseje üres

életem öreg
szekere előtt a ló
egyre fáradtabb

szárnyatlan lebeg
a lélek - itt nem húzza
vissza földi nyűg

a test a lélek
nagydobja - ver az Isten -
s ördög ül rajta

kor hely és idő
tereli egy karámba
józant s a korhelyt

ez mind csak látszat
benne a magasság is
mélységnek látszhat

sötét sétál a
fák között - terít kéket
az üde zöldre

reményem szakadt
köntösére hímeztél
ma szép virágot

átrajzolsz mindent
hazugságaid színes
ceruzáival

bukássorozat
az élet - azt tanuljuk
hogy viseljük el

a cementfúga
rácsa tartja egybe - a
téglát kilopták

hárman voltunk - én
a ló s a szél - lengett sok
diófalevél

testem elássák
s repül tovább a lelkem -
ha megérdemlem

koronád fénye
megvillan a ló szemén
vad lesz kanca s mén

felső végét egy
felhő leharapta az
alsót lomb fedi

hársfa virága
illatoz - bárányfelhő
botladoz föntebb

mélykék tinta az
ég - verset írnék vele
fehér papírra

amit benne látsz
körötted s mögötted van
tükör nem ablak

muzsikál minden
léptük - tánc ez hallom is
néma zenéjük

kincseket érő
tincseid simítanám
nyári szellőként

fényesítitek
aranyló lényetekkel
lelkem termeit

önbecsülésem
por és szemét - májusi
eső mossa szét

megyünk kettesben
ballagva én meg én nem
szólva hallgatva

csukott szememmel
arcod sejtem - lelkem lát
vagy szeretetem

folyton az égre
nézve lesem ki elment
de visszatérne

lelkemnek üres
csarnoka benépesült
lovak közt voltam

új s friss remények
csattogó szárnnyal égig
a fénybe érek

az elvágtázó
ifjúság sörényébe
temetem arcom

mozdulatlanná
dermedt a szél vajon mit
hallott ma reggel

sugallj valami
vigaszt pimasz is lehet
ha megnevettet

úgy vergődik a
gondolat írnék arról
milyen jó hogy vagy

mert más kedvesét
szerettem folyton - ezért
maradtam hoppon