BG Gabi haiku versei

Mézédes akác
rózsaszín szirma körül
dongó döngicsél.

Vad szél tépázza
parti fűzfa ágait
őszi hajnalon.

Kitavaszodott.
Cseresznyevirág-szirmok
szállnak a szélben.

Tépd ki magadból,
s felejtsd el mindörökre
azt, mi nem épít!

Álmosan ásít
kopár hegyen egyedül
magányos juhar.

Fák közt nyújtózó
avar illatú éjben
álmot sző a csend.

Árnyékok között
tétován tangót táncol
halvány holdsugár.

Hópihe-álmok
sárosan érnek véget
tócsába hullva.

áldott április
rügyfakasztó napsugár
várunk epedve

Hold fénylő arcát
hófelhők takarják el,
vacog a szél is.

Szentjánosbogár
mutat utat az éjben
halvány holdfénynek.

Fonyódi móló:
vörös parti köveknek
habok locsognak.

Halvány fénysugár
sötétséggel dacolva
reményt hazudik.

Fehér szoknyában
apró kamillavirág
lejt szellő-táncot.

Dermesztő hideg -
jégvirágok kacagnak
fagyos üvegen.

Fehérlik a táj.
Csak néhány öreg varjú
károg feketén.

Kék búzavirág
mint kíváncsi tekintet
figyel az égre.

Téli ég ölén
fázós fényű csillagok
nyárról álmodnak.

neszez a holdfény
üres fészkekbe rejti
tűnő álmait

Pocsolya tükrét
fodrozza hajnali szél
s jeget lehel rá.

Holdfény hintázik
ezüstös pókfonálon -
varázsos éjjel.

Őszi tábortűz -
mint pernye száll a bánat,
sír az esti szél.

tó tükrén csillan
telihold ezüst fénye
habok fecsegnek

Felhőtlen hajnal -
tenger kék színét az ég
visszatükrözi.

Kiszáradt vén fűz
mintha pók hálózná be -
magányba dermedt.

Némaság honol,
csak a lágy szellő suttog
alvó rét fölött.

Büszke lenne-e
a gyermek, aki voltál,
arra, ki lettél?

Csipkeruhába
öltözött a sombokor -
téli menyegző.

puszta némaság
hófelhőt kerget a szél
halott rét fölött

Szalmaszál végén
üveggyöngy-harmatcsepp ül,
napfény kacsint rá.

sötét az erdő
felhők mögé bújik el
az őszi újhold

lánylelkű tavasz
siratja hullt szirmait,
asszonnyá érik

mélyül a homály
bükkfák ágain megül,
hallgatag a hold

Hideg őszi szél
halott virágok szirmát
táncra kéri fel.

izzó vörös nap
Balaton vizét festi
s hűs mélyébe hull

nárcisz szirmára
harmatot cseppent az ég
hajnali áldás