Ivády Gábor haiku versei

folyton szemmel tart
némán mosolyog rám a
kétségbeesés

egy csomó hibám
hozzád köt, hálás vagyok
hogy a kákám vagy

nem titkolózom
csak féltve őrzöm ami
hozzám tartozik

már sok első volt
maradj velem és légy az
utolsó fecském

veled álmodtam
titkokat találtunk ki
a paplan alatt

valahol messze
megbotlik bántja magát
mégis neked fáj

az utolsó szó
jogán neked adom az
összes többit is

túllépnék rajta
de folyton elgáncsol a
kialvatlan éj

ti nyugtattok meg
ha reszketve kicsúszunk
a szerepünkből

kicsit féltelek
az oázisom szélén
van egy sivatag

már nem beszélünk
kisodródtunk egymásból
két számkivetett

míg az igazság
csak választható eszköz
addig nem győzhetsz

lábaid előtt
feszül az egész világ
toporog az út

értelmetlenül
foltozgatom magunkat
szakadatlanul

hordában nyúzta
éjjel a sötétség a
lámpáról a fényt

annyira szép vagy
hogy mosolyra fakasztod
az aranymetszést

a poklod vagyok
de innét is van kiút
keresd meg és menny

a csengőhangom
már te vagy, lehetnél a
vibrálásom is

jó kis reggel ez
érzem hogy hamarosan
beléd szeretek

sírj zuhany alatt
a lefolyó közönyét
nem marja a só

törékeny arcán
minden gyönyörű ráncát
vakon ismerem

Isten szeretnék
lenni hogy többé ne merj
a szádra venni

nem fogantam meg
benned sem - áldatlan lett
az állapotom

tíz éve történt
hogy Zsombor kisfiammal
írtunk egy könyvet

most hogy levertél
az égről egy utolsót
még kívánhatnál

a "nem tetszik" és
a "nem bírom" között szül
sikolyt a pánik

szánalmas önzés
csak azért árkot ásni
mert van egy hidad

csalódásaim
gyomorsavvá facsarják
a szándékaim

az esőnek nincs
árnyéka - azért esik
mert nem süt a nap

ma számot vetek
holnap szétszórom őket
hogy kikeljenek

minden értékem
első néhány betűje
a szüleimé

kicsomagoltam
mindent amit kaptam és
mind amit adtam

padlón ébredt az
első lehullt tűlevél -
csendes volt az éj

saját angyalkát
szeretnék karácsonyra
és neked adnám

kizártad magad -
már hiába dörömbölsz
beletört a kulcs

túl sokat láttam -
azt is amit még eztán
szerettem volna