Molnár Csilla haiku versei

a sérelmekből
magad köré emelt fal,
érzelemálló

Vidám ébredés:)
napfénymasniba kötött
madárfüttyögés.

Múló éveim
bölcsülő szemszögébe
hullik az idő.

A magány nyelvén,
a legszebb párbeszédet
veled hallgattam...

Szívem kamrája
csakis veled van tele...
elspájzoltalak.

Ahol az Isten
jelen van, előbukkan
ott az ördög is.

Ördög műve a
káosz, de Isten keze
vezet... ha hiszel.

Mohazöld tavasz,
virágbimbós ölében
ébredést ringat.

fekete hattyú
úszik bányató tükrén
holdfodrozódás

Nézz szét... az Istent
mindenki úgy keresi
ahogy akarja.

A keskeny mezsgyén
rám vártok... pengeélen
táncoló álmok.

Árnyak a falon.
Az álom valósága
kimozdult létsík.

A vörös erdő
felejtést akar, sír a
felkavart avar.

Szép emlékeim
legbelül őrzöm, szívem
oázisában.

Gyere még... leszek
neked a valóságod
elől menedék.

Kimerült város
pihen az éjben... csak az
ördög nem alszik.

Hiába várt rád
a remény s a csillagok,
üres volt a tér.

Fényes szabadság.
Szárnyakkal kecsegtetsz, de
szállni nem engedsz.

Aki viharban
született, nem ijed meg
a mennydörgéstől.

Bárhogyan osztok
vagy szorzok, mindig te vagy
a végeredmény. :)

Aludj csak kedves...
a szerelem mámora
szívemben repdes.

Vacog a hideg
a szélfútta tájon, csak
szíved melegít.

Most itt vagy érzem...
gondolatod körbeleng
a sötétségben.

Összefonódott
ölelésünk... hullámzó,
remegő ritmus.

A telefonom
nagyon okos, fül nélkül
is hallgatózik...

Egyedi típus
vagyok... még használati
útmutatóm sincs.

Égi angyalok
álmodtak a világra,
hogy találkozzunk.

Napfénycsillámot
szórok híd gyanánt, hogy lásd
hozzám az utat.

A hazug ember,
hogyan aludhatná az
igazak álmát...

Te a mágnes vagy,
én a szöges ellentét... :)
mégis vonzódunk.

Piros szívemből,
Fehér lelkemig nyúlnak
Zöld gyökereim.

Hogyan is lennél
magányos, hiszen hited
mindig átölel.

Ahogy megyünk ki
az életből, úgy növünk
bele Istenbe.

Hófüggönyön át
révednek szemeim a
tegnapok után.

Szívdobbanással
mindent elmondtam neked...
a szavak helyett.

Gyermeki emlék
körbeleng... szegénység és
szabadságillat.